Akadozott az MTelekom internetszolgáltatása

Akadozott az MTelekom internetszolgáltatása

Szombaton a délutáni órákban a Magyar Telekom ügyfelei átmenetileg bizonytalanságokat tapasztalhattak az internetes szolgáltatások (iptv, adsl, voip) működésében több helyen az országban, amit egy szerverhiba okozott. Szakembereik a hibát kijavították, és a szolgáltatások 18 óra után mindenhol zavartalanul működtek - tudtuk meg a T-Home kommunikációs osztályától. Legutóbb december elején volt fennakadás a mobiltelefon-szolgáltatásban. Akkor a zavart egy éjszakai, előre tervezett munka során keletkezett váratlan szoftverprobléma okozta. A szolgáltatóknak érdekükben áll a hiba mielőbbi elhárítása, részben azért, mert ezáltal garantálható a biztos üzletmenet és a bevétel, de emellett a kötbér (és nem kártérítés)-fizetés is gyorsaságra sarkallja a cégeket. A mobiltelefon-társaságoknál ugyanis komoly rendelkezésre állási kritériumok vannak érvényben: az általános szerződési feltételek szerint évi négy óra teljes körű hálózatszünetelés "engedélyezhető", ezt követően kötbérfizetési igénnyel léphet fel az ügyfél, aminek mértékét a megelőző hathavi költés alapján számolják ki. (A vezetékes szolgáltatók esetében évi 72 óráig szünetelhet műszaki okokból kötbérmentesen a szolgáltatás.) A decemberi eset után a szolgáltatás kiesése miatt kötbérfizetési kötelezettség nem állt fenn, de az ügyfeleket ért kényelmetlenség miatt a cég előfizetőnként 10, hálózaton belül lebeszélhető percet biztosít díjmentesen. Most ilyen gesztusról nincs tudomásunk. Olyanról sem tudunk, hogy mobiltelefon-szolgáltató működésében keletkezett volna évi négy órát meghaladó teljes körű hálózati szünet.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward