Shop menü

A WINDOWS 11 LEGÚJABB FRISSÍTÉSE REKLÁMOKAT HOZ A START MENÜBE

Egyelőre csak a Microsoft Store kiválasztott fejlesztőinek alkalmazásait ajánlja a rendszer, és a frissítőcsomag telepítése is opcionális. Egyelőre.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
A Windows 11 legújabb frissítése reklámokat hoz a Start menübe

A Microsoft Windows fejlesztőcsapata előrukkolt egy új frissítéssel, ami egy nem várt extrával bővíti a Start menü repertoárját, ez pedig nem más, mint egy apró reklámfelület, ahol a Microsoft Store kínálatában található alkalmazásokat népszerűsítik.

A reklámok megjelenítésének lehetőségét a KB5036980-as frissítés hozta el, ami egyelőre még csak opcionális frissítőcsomagként érhető el, azaz nem kötelező a telepítése, ám nincs kizárva, hogy később, ahogy az esetleges hibákat kijavítják a felhasználói visszajelzések alapján, illetve ahogy feltérképezik, milyen a fogadtatása az újításnak, kötelezővé teszik a telepítését. Persze az is benne van a pakliban, hogy a felhasználói elégedetlenkedést látva mégsem vezetik be az újítást, de ez most mindegy is, inkább nézzük, pontosan miről van szó.

A KB5036980-as frissítés telepítését követően a Star menü jobb oszlopában egy téglalap alapú területen jelennek meg a Microsoft Store kínálatában található alkalmazások hirdetései. Az nem világos, hogy ezeket az alkalmazásokat a felhasználói szokások alapján ajánlja-e a rendszer, vagy csak egy általános listából válogatva jeleníti-e meg őket, az viszont biztos, hogy a Microsoft szerint egyelőre csak néhány fejlesztő válogatott alkalmazásait reklámozza a Start menü. Idővel persze bővülhet a választék, illetve akár el is tűnhet a funkció, ha nem arat osztatlan sikert.

Érdekesség, hogy az újítást viszonylag rövid ideig tesztelték, hiszen az nagyjából két hete, a 22635.3495-ös Windows 11 Preview Build kínálatában jelent meg, azaz a bétatesztelőként funkcionáló vállalkozó szellemű felhasználók nem sokáig tudták tesztelni. Jó hír, hogy a frissítőcsomag egyelőre csak opcionális, és ha mégis telepítettük, de nem vagyunk kíváncsiak a reklámokra, a Start menü beállításai (Settings > Personalization > Start) között található „Show recommendations for tips, app promotions, and more” opción keresztül le is tilthatjuk.

Ez persze már nem az első eset, amikor a Windows operációs rendszer egyes részein reklámok jelentek meg. Korábban a Windows 10 lezárt állapotában megjelenő képterületen, a levelező alkalmazásban, illetve a Start menüben is találkozhattunk már reklámokkal. A legújabb frissítőcsomag a Start menü teljesítményét sajnos nem optimalizálja, legalábbis nincs erre utaló megjegyzés, ami azért is szomorú, mert egy korábbi Windows fejlesztő éppen nemrégiben tette szóvá, lenne még mit optimalizálni a Start menün, ugyanis egy Core i9-es processzorral és 128 GB-nyi rendszermemóriával ellátott konfiguráción is akadozás tapasztalható használat közben – erről ebben a hírben írtunk.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére