A Western Digital még tavaly októberben jelentette be, hogy fel szeretné vásárolni a SanDisket, az ügylet pedig mintegy 19 milliárd dollárt emészthet fel. A szándék tehát már akkoriban megvolt, ám az üzlet nyélbeütéséhez a megfelelő hatóságok jóváhagyására is szükség van, a jóváhagyás megszerzése pedig időbe telik. A friss bejelentés szerint Kína Kereskedelmi Minisztériuma végül zöld utat adott a feleknek, így a tranzakciót végre nyélbe lehet ütni.
Pedig február folyamán még erősen kétséges volt, hogy lesz-e ebből az egészből valami, ugyanis akkoriban olyasmi történt, ami alaposan keresztülhúzta a Western Digital számításait. A cég eredetileg 3,7 milliárd dolláros tőkebefektetésre számított, amit a megállapodás értelmében a Unis United teljesített volna, ám amikor a külföldi befektetéseket vizsgáló amerikai kormányzati bizottság (CFIUS – Comittee on Foreign Investment in the U.S) górcső alá akarta venni a tranzakciót, a Unis United meghátrált.
Ekkor úgy tűnt, hogy a SanDisk bekebelezésének terve kútba eshet, ám a Western Digital vezetése így is a felvásárlás mellett döntött, ugyanis az ipari trendek alapján a NAND Flash alapú adattárolók piaca sokat nőhet még a jövőben. A felvásárlás feltételeit a Western Digital és a Sandisk részvényesei már korábban elfogadták, így most már minden adott ahhoz, hogy a felvásárlást véglegesítsék, a SanDisk pedig ezzel a Western Digital tulajdonába kerüljön.