A Visták 35%-a valójában még mindig XP

Legalábbis nagy cégek és vállalkozások esetében továbbra is jól kimutatható, hogy a frissen vásárolt Windows-alapú gépek kicsivel több, mint egyharmadát gondosan megszabadítják a Vistától, és azt vagy XP-vel helyettesítik a lefokozási lehetőséggel élve, vagy pedig valamilyen saját rendszert telepítenek rájuk (pl. Windows Server 2003, 2008, netán Linux [ez utóbbiak ráadásul még többen is lehetnek]).

A nagyfokú ellenállás okait már jól ismerjük, és ezek láthatólag továbbra is aktívan elveszik a vásárlók egy jelentős körének kedvét a Vistától - amelyek közül talán a legégetőbb a visszafelé kompatibilitás hiánya, amelynek "köszönhetően" a régebbről megszokott és jól bevált programok Vista alól teljességgel hasznavehetetlenek; de sokan hivatkoznak még mindig a magas erőforrás-követelményekre is.

Bár a Microsoft már az XP június 30-ai kiiktatásától is a Vista-eladások javulását várta, az eredmények magukért beszélnek - és ez várhatóan még néhány hónapig így is lesz, amíg a cég meg nem szabadul az XP-lefokozás lehetőségétől is, hogy onnantól kezdve már valóban csak és kizárólag Vistát lehessen előtelepíteni bármilyen eladandó gépre. Persze hogy vásárlás után a felhasználó még mindig lecserélheti a rendszert kézileg, az már egy másik kérdés.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward