A világ első 16 GB-os DDR4-es szerver memóriamodulja

A világ első 16 GB-os DDR4-es szerver memóriamodulja

A 16 GB-os modul mellett a vállalat a 8 GB-os DDR4-es RDIMM memóriamodulok első mintapéldányainak gyártását is megkezdte. Az újdonságok 30 nm-es osztályú gyártástechnológia alkalmazása mellett készülnek és a gyártó ezeket a neves processzorgyártók, valamint a memóriavezérlő gyártók rendelkezésére is bocsátja. Az új memóriamodulok a Samsung szerint nem csak nagy adatsűrűséget, de hatalmas teljesítményt is kínálnak a szerverkonfigurációk számára.

Érdekesség, hogy a Samsung első DDR4-es memóriamodulja, amely 30 nm-es osztályú gyártástechnológia alkalmazása mellett készült, már 2010 decemberében elhagyta a gyártósort. A szóban forgó modul egy 2 GB-os példány volt.

A DDR4-es memóriaszabvány alkalmazásával a konfigurációk számára minden eddiginél nagyobb teljesítmény állhat rendelkezésre: az új szabvány köré épülő megoldások jövőre DDR3-as társaik 1600 Mb/s-os sebességénél kétszer nagyobb sebességet kínálnak majd. A fejlettebb adatfeldolgozás mellett üzemelő DDR4-es memóriamodulok mindössze 1,2 voltos üzemi feszültséget igényelnek, így az 1,35 voltos DDR3-as memóriamodulokhoz képest nagyjából 40%-kal kevesebbet fogyasztanak.

A Samsung azt is bejelentette, hogy továbbra is folytatja az együttműködést a JEDEC szakembereivel a DDR4-es technológia és a termékspecifikációk szabványosítása érdekében – a végleges szabvány várhatóan augusztus folyamán születhet meg. A cég ezzel együtt a szerverpiacon tevékenykedő OEM partnerekkel, valamint a processzor- és vezérlőgyártókkal is együttműködik annak érdekében, hogy a nagy adatsűrűségű DDR4-es memóriamodulok számára minél szélesebb piac álljon rendelkezésre.

A cég a DDR4-es memóriamodulok sorozatgyártását jövőre szeretné elindítani. Ezzel együtt a 20 nm-es osztályú gyártástechnológiára való átállás is cél: jövőre már akár 32 GB-os kapacitású DDR4-es memóriamodulok is készülhetnek a fejlett csíkszélesség alkalmazása mellett.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward