A TSMC már a világ legnagyobb és legértékesebb félvezető gyártója

A TSMC nem csak piaci kapitalizáció terén lépett az első helyre, de globális piaci részesedése alapján is, ami jelenleg közel 52%-ot tesz ki.

A TSMC már a világ legnagyobb és legértékesebb félvezető gyártója

A TSMC jó ideje komoly tempót diktál a félvezetőiparban, ahol óriási befektetéseket eszközölnek a vállalat illetékesei annak érdekében, hogy piacvezető gyártástechnológiákat kínálhassanak a megrendelők számára. Ennek hatására bőven vannak is megrendelők, méghozzá olyannyira bőven, hogy ez néha kisebb fennakadásokat is okoz. A stratégia gyümölcse a jelek szerint beérni látszik, ugyanis a vállalat körül pozitív befektetői hangulat tapasztalható, aminek meg is lett az eredménye: nemrégiben minden eddiginél magasabbra, 66,4 dollárra ugrott fel a TSMC részvények ára, amelynek köszönhetően a cég piaci kapitalizációja 313 milliárd dollárra katapultált.

Galéria megnyitása Ahogy a grafikonon is látszik, a 66,40 dolláros szint felett is járt már az árfolyam (Yahoo Finance) A fentieknek köszönhetően piaci kapitalizáció terén mind a Samsungot, mind az Nvidiát, mind pedig az Intelt sikerült megelőzni, ami egyáltalán nem nevezhető elhanyagolható teljesítménynek. A vállalatnál persze ennek hatására sem dőlnek hátra: a fejlesztések továbbra is gőzerővel zajlanak, ezek zavartalanságáról pedig több milliárd dolláros befektetésekkel gondoskodik a vezetés.

A TrendForce szerint piaci részesedés terén sem kispályás a TSMC, ugyanis a becslések szerint jelenleg 51,9%-os globális részesedéssel rendelkezik. Ez igen figyelemreméltó eredmény, ami ismét csak a kutatásba és fejlesztésbe, valamint a gyártástechnológiát kiszolgáló eszközökbe öntött dollármilliárdoknak köszönhető – no meg persze annak a megfeszített munkatempónak, amit a vállalat mérnökei diktálnak. A TSMC az elkötelezett fejlesztésnek köszönhetően most már nem csak versenyképes a félvezető-gyártók szegmensében, hanem egyenesen a legnagyobb is.

A vállalatnál jelenleg az 5 nm-es gyártástechnológia tömegtermelésbe állításán dolgoznak, amely várhatóan már a negyedik negyedév folyamán csatasorba is állhat. Ezzel egy időben természetesen a színfalak mögött is zajlik a munka, egyebek mellett a 3 nm-es csíkszélesség fejlesztésével kapcsolatos feladatokon is dolgoznak.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap