Shop menü

A SAMSUNG IS BEJELENTETTE A MŰHOLDAS KAPCSOLATI TECHNOLÓGIÁJÁT

A vállalat egy 5G NTN modemet fejlesztett okostelefonok számára, és ezt a komponenst partnerek számára is biztosítani fogja.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
A Samsung is bejelentette a műholdas kapcsolati technológiáját

A mobiltelefonokba integrált műholdas üzenetküldés a tavalyi év egyik nagy újítása lett, és bár azt lehetett gondolni, hogy az Apple és a Huawei után az idei év elején több olyan eszköz is érkezik majd, ami képes erre, de nem így lett. A Samsung azonban most bejelentett egy olyan modemet, ami már szabványos keretek között lesz képes megoldani a műholdas adatkapcsolatot.

Egy 5G NTN (non-terrestrial networks) mobil hálózati modemet jelentett be a dél-koreai alakulat, ami gond nélkül képes lesz megoldani a direkt kommunikációt az okostelefonok és a műholdak között. Azért fontos ezt így kiemelni, mert nem mindegyik műholdas kapcsolati eljárás alapul közvetlen összeköttetésen, van olyan technológia is, ami egy főldi központot használ az áthidaláshoz, és ebben az esetben például több időt vesz igénybe egy-egy üzenet célba juttatása.

Kiemelte a Samsung, hogy az új technológia esetében most arra helyeződik át a fókusz, hogy már az Exynos modem megoldásokba is integrálja a fejlesztést. Ennek köszönhetően lesz képes a jövőben minél szélesebb közönség számára eljuttatni ezt a szolgáltatást. Arról azonban nem esett szó, hogy egészen pontosan mik a távlati tervek az 5G NTN modemmel. Elképzelhető, hogy idővel már akár középkategóriás okostelefonokban is megjelenhet majd a technológia.

Galéria megnyitása

„Ez a mérföldkő a vezeték nélküli kommunikációs technológiák terén korábban megszerzett rengeteg tapasztalatunkra épül, 2009-ben bemutattuk az iparág első kereskedelmi 4G LTE modemjét, majd 2018-ban az iparág első 5G modemjét” – mondta Min Goo Kim, a Samsung Electronics illetékes szakembere. „A vállalat célja, hogy vezető szerepet töltsön be a hibrid földi-NTN kommunikációs ökoszisztémák fejlesztésében világszerte, felkészülve a 6G megjelenésére.”

A mobil hálózati lefedettséggel nem rendelkező területeken is fontos lenne a megfelelő kapcsolattartás biztosítás legalább az alapvető kommunikációhoz, és mások mellett most már a Samsung is kínálni fog erre megoldást. Elmondta a Samsung, hogy az 5G NTN szabványos formában a 3GPP Release 17 részeként lett bevezetve. Itt minden esetben alacsony Föld körüli pályán keringő műholdak biztosítják az összeköttetést a földi infrastruktúrától távol eső helyeken.

A Samsung azt is hozzátette, hogy a kétoldali kommunikáció megvalósításán dolgozik, és igazából a távlati céljai sokkal messzebbre vezetnek, mint amit most el lehet képzelni a közvetlen műholdas kommunikáció esetén. Abban bízik a cég, hogy idővel az Exynos modemes eszközök nagy felbontású képek és videók küldésére is képesek lesznek majd a műholdas összeköttetés mellett. Jelenleg ez még teljesen elképzelhetetlen, egyelőre a segélykérések küldése is időigényes feladat.

Érdekes módon a Galaxy S23 szériából egyébként a műholdas üzenetküldés kimaradt. Ami azért is furcsa, mert a Qualcomm már a Snapdragon 8 Gen 2-től kezdve a műholdas kommunikációt lehetővé teszi, az új SGS bemutatóján pedig még a Qualcomm vezetője is jelen volt, hogy hangsúlyozzák a Samsunggal való rendkívül szoros kollaborációjukat. Az Apple és a Huawei pedig már tavaly megoldotta a műholdas kapcsolatot használó üzenetküldést.

Talán a Galaxy Z Fold és a Galaxy Z Flip új generációja már gondoskodni fog erről a fejlesztésről is az év második felében. A Galaxy Z sorozat következő tagjai előre láthatólag valamikor nyáron kerülnek majd reflektorfénybe. Arról most nem esett szó, hogy a Samsung mikor és hol használhatja először az 5G NTN technológiás modemét.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére