A netezők több mint háromnegyede vásárolt már online

A netezők több mint háromnegyede vásárolt már online

Lendületben van az online piac: az internet penetráció emelkedése és az e-vásárlók számának bővülése mellett az elmúlt év során a vásárlások gyakorisága is növekedést mutatott - többek között ez derült ki a KutatóCentrum és a Mai Piac közös E-Shopping Report elnevezésű felméréséből. Míg tavaly a legalább hetente internetezők 62 százaléka próbálta már ki a netes vásárlást, addig idén ez az arány 78 százalékra nőtt.

Mind az idei, mind a tavalyi vizsgálat eredményei szerint leginkább a 25-34 évesek, a férfiak, valamint az átlag feletti anyagi körülmények között élők élnek az online vásárlás lehetőségével. Az előző évi adatokhoz viszonyítva ugyanakkor nőtt a fővároson kívül élő e-vásárlók aránya.

A legkelendőbbek - hasonlóan az előző évhez - az elektronikai termékek, a CD-k, DVD-k, könyvek, valamint a ruházati cikkek. Emellett magas az utazással kapcsolatos termékek (repülőjegy, szállás vagy komplex szolgáltatások) és a színház-, mozi- és koncertjegyek iránti kereslet.

A netes vásárlások motiváló tényezői lényegében nem változtak: leggyakrabban a gyorsaságot, egyszerűséget és a kedvezőbb árakat említették a megkérdezettek. Az elutasítók többsége a termékek kézzelfoghatóságának hiányát emelte ki az e-shopping legnagyobb hátrányaként. Ugyanakkor az internet egyre több lehetőséget kínál ennek ellensúlyozására - például multimédiás termékbemutatók, fogyasztói értékelések és vélemények megjelenítése, visszavételi garancia -, ezek kiaknázása segítheti az online vásárlás gyorsabb terjedését.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward