A virtuális valóságba való belépés ott kezdődik, amikor a szemüveget felvéve egy másik világban találjuk magunkat. Ehhez pedig sokszor nem is kell alkalmazást indítanunk, az eszközök főmenüje (kivétel a PS VR2 esetében) általában valami látványos helyre kalauzol el minket, amit akár otthonunknak is nevezhetünk.
Az egyik első otthon pedig amit beépíthettünk, díszíthettünk és belakhattunk az Oculus Rifthez érkezett, azt pedig, hogy miként díszítettük a helyiséget, csak rajtunk múlott.
A szép időknek viszont vége. A Meta ugyanis kivezeti ezt a fajta főmenüt a PC-s appból, így innentől kezdve csak a szürke végtelen terembe fognak a Rift és a Quest felhasználók kerülni, ha bejelentkeznek a Rift alkalmazásba.
Természetesen a Home részt a SteamVR és a Virtual Desktop is tudja valamilyen módon helyettesíteni, és vélhetően amúgy sem használták már tömegek ezt a funkciót. Mindentől függetlenül viszont a Meta egy újabb PC-s közösségi platformot kapcsolt le, így a Rift PCVR használók már nem tudnak többé alkalmazáson kívül összefutni barátaikkal a VR térben, muszáj közös programot indítaniuk.
A Quest 2, Quest Pro, illetve a hamarosan érkező Quest 3 viszont folyamatos fejlesztéseket tudhat maga mögött.
A V54-es névre hallgató frissítés valamit visszaad abból, amit a Riften veszítünk, hiszen hamarosan minden támogatott készülék egyedi Skybox lehetőségeket kap majd. Ez azt jelenti, hogy ha van egy 360-as fotónk, képünk, illusztrációnk stb. akkor gond nélkül tudjuk majd beimportálni magunknak, mint háttér. Szomorú hír viszont, hogy ezeket a képeket csak mi látjuk, a vendégünk sajnos nem.
A frissítés tartalmazni fog még más újdonságokat is. A Messenger, Facebook és más applikációk ezentúl képesek lesznek értesítéseket küldeni nekünk akár játék közben is. Természetesen ez csak opcionális lehetőség lesz, a beállításokban ki lehet majd kapcsolni a dolgot.
Fontos újdonság még a Quest Pro vezérlők javítása. Ezúttal a pontosságot célozták meg jobban, hogy egyetlen egy Beat Saber mellécsapás se legyen a kontroller hibája. Az önmagát követő kontroller nem csak a Quest Pro-hoz, de a Quest 2-höz is használható, így sokakat érintő javításról van szó.
A Quest 3-ról azon túl, hogy érkezik, nem sok biztosat tudunk, viszont csak napokra vagyunk a Meta Quest Gaming Showcase-től, ahol több új játékbejelentésre is számíthatunk.