A letöltés tényleg drágább a gyilkosságnál

No persze nem az előre megfontoltnál, csak a meggondolatlanságból elkövetettnél, de az is éppen elég. Ez, és még számos hasonló érdekes párhuzam derül ki a Gizmodo frissiben összeállított összehasonlításából.

A letöltés tényleg drágább a gyilkosságnál

No persze nem az előre megfontoltnál, csak a meggondolatlanságból elkövetettnél, de az is éppen elég. Ez, és még számos hasonló érdekes párhuzam derül ki a Gizmodo frissiben összeállított összehasonlításából.

Az összeállítást a szerző afölötti felindulása ihlette, hogy az amerikai kormány teljes mellszélességgel kiáll a RIAA mellett az egyedülálló, négygyermekes anyuka, Jammie Thomas hírhedt ügyében, akit ugyebár $1.920.000-ra bírságoltak meg zeneletöltésért.

Az összehasonlításból kiderül, hogy ez az összeg bizony igen sok súlyos bűn "díját" felülmúlja, nem csak külön-külön, de majdhogynem összesítve is:

Gyermekrablásért például $25.000 büntetés és három év börtön jár, amely utóbbi legalábbis a 2007-es átlagos fizetési statisztikák szerint $50.233-ral rövidíti meg a bebörtönzöttet évente, így tehát összesen $175.699-jába kerül a bűne (a szabadságvesztés mellett).

A letöltött zenék CD-inek ellopása összesen $275.000.

A szomszéd fűnyírójának ellopása összesen $375.000-et tesz ki - akárcsak az, ha szándékolatlanul felgyújtjuk valakinek a házát.

$175.000-ra büntetik azt, ha az ember folyton a nyomában jár valakinek, leskelődik, kémkedik utána és általában véve nem hagyja élni.

Kutyaviadal rendezése $50.000 - a "legjobb" pedig, a meggondolatlanságból vagy figyelmetlenségből elkövetett emberölés $25.000 büntetéssel, valamint 4-15 év börtönnel jár, amely utóbbi a legsúlyosabb, 15 éves változat esetén a kezdeti $25.000-ral együtt a fentebb már említett átlagjövedelemmel szorozva összesen $778.495-ral rövidíti meg az elkövetőt.

Érdekes tehát, hogy még az emberölés díjtétele is nem csak hogy alatta marad, de még a felét sem teszi ki Jammie letöltéseinek. Mi több, a fent felsorolt bűnöket MIND el kell követnie az embernek ahhoz, hogy anyagilag elérje - és valamelyest túlszárnyalja - a kalózkodás szörnyű vétkét; a fentiek együtt ugyanis $2.204.194-t tesznek ki.

Az aránytalanság nyilvánvaló, ám sajnos nem valószínű, hogy a közeljövőben bármi is változna a vonatkozó törvényekben a helyzet orvoslása érdekében. Úgyhogy láthatólag sokáig keringhet még - sajnos - a tragikomikus anekdota, miszerint a börtöncellában kuksoló gyilkos és gyermekrabló félelemmel vegyes tisztelettel néz harmadik társukra, a fájlcserélőre.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward