A Lenovo szemet vetett a Sony PC üzletágára?

 A jelek szerint ez a helyzet, igaz, a felek egyelőre nagyon titkolóznak, de ez tulajdonképpen érthető is.

A Lenovo szemet vetett a Sony PC üzletágára?

A Lenovo – ami 2004-ben bekebelezte az IBM PC üzletágát – nemrégiben kezdeményezte az IBM x86-os szerver üzletágának felvásárlását is, majd a vállalat a jelek szerint újabb célpontot talált, ami nem más, mint a Sony.

A pletykaszintű információk alapján úgy tűnik, a Lenovo hamarosan felvásárolhatja a Sony PC üzletágát is. A japán nagyvállalat kétségkívül sikeresebb a konzolok piacán, mint a számítógépekén, sőt, az otthoni szórakoztatóelektronikai eszközök piacán is remekül cseng a neve, így a PC-s üzletág eladása nem tűnik logikátlan, felesleges lépésnek, hiszen azzal, hogy a cég megszabadul e szegmenstől, több figyelmet fordíthat majd sikeresebb részlegeire.

A várható eladással kapcsolatban már több pletyka is felröppent. A legfrissebb szerint, amelyről a Bloomberg számolt be, rövidesen hivatalosan is bejelenthetik a felek a fentebb említett tranzakciót, azaz a Sony PC üzletága a Lenovo tulajdonába kerülhet. Hogy mekkora összegért cserél gazdát a szóban forgó üzletág? A korábbi hírek szerint 50 millió jen lehet az eladási ár, ami nagyjából 492 millió amerikai dollárnak felel meg.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward