A Lenovo is megőrzi az XP-t

A Dell nyomdokaiba lépett a Lenovo is az XP megőrzése terén, ugyanazzal a lehetőséggel élve - csak kicsit másképp.

A Lenovo is megőrzi az XP-t

A Dell nyomdokaiba lépett a Lenovo is az XP megőrzése terén, ugyanazzal a lehetőséggel élve - csak kicsit másképp.

Amint arról korábban is hírt adtunk, egy jogi kiskapunak köszönhetően a Microsoft júniusi záródátuma után sem válik teljesen elérhetetlenné az XP, csak éppen hivatalosan már az is Vistának számít majd. A Dell már korábban bejelentette, hogy élni fog ezzel a lehetőséggel, és most a Lenovo is csatlakozott hozzá.

A különbség mindösszesen annyi, hogy míg a Dell ezt úgy tervezi megvalósítani, hogy a gépeit már eleve előtelepített XP-vel bocsátja áruba (és teszi ezt egészen 2012-ig, a jelenlegi tervek szerint), és ehhez adja pluszban a megfelelő Vista korongokat, az XP-hez tartozó backup média koronggal, addig a Lenovo alapállásban Vista-val szereli fel ugyan a gépeit, viszont ezen belül a Business és az Ultimate változatok XP-re való "lebontására" egészen 2009 január 31-ig lesz lehetőség egy külön megvásárolható XP CD-vel.

Ezek után egyre inkább kezd komikusan hatni a Microsoft jelenlegi hivatalos álláspontja, miszerint a maguk részéről csak az XP Home-ot tartanák meg 2010 júniusáig, és azt is csak a rendkívül olcsó laptopok esetében (ami viszont elvileg még változhat, Steve Ballmer korábbi kijelentése értelmében).

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward