Shop menü

A HUAWEI BEMUTATTA AZ EMOTION UI 10 FELÜLETET

A Huawei az Android Q társaként fogja elindítani ezt az új EMUI kiadást.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
A Huawei bemutatta az Emotion UI 10 felületet

Az Emotion UI grafikus felhasználói felület már több mint 6 évre tekint vissza, és ezúttal egy újabb kiadásával ismerkedhetünk meg. A Huawei Developer Conference 2019 eseményen a vállalat a várakozásoknak megfelelően előrukkolt az EMUI 10-zel, ami az Android 10 alapjára épül.

A Huawei szakemberei úgy gondolták tovább az Emotion UI megjelenését, hogy az jobban idomul már az Androidhoz, ezáltal összefüggőbb látványt és élményt képes biztosítani, de eközben megőrzi az egyediségét is. Az Android Q egyik legfontosabb újítása felhasználói szempontból a sötét mód megjelenése. És a Huawei megoldásánál sem kell erről lemondani, ezt átvette a kínai alakulat a lehető legjobb kompatibilitás garantálása mellett. A Huawei saját fejlesztésű szoftverei, azok felületei is tökéletesen alkalmazkodnak majd a „leoltott fényekhez”. Direkt hangsúlyozta a cég, hogy nem egyszerűen feketére váltja a háttereket az EMUI, hanem aprólékosan lett optimalizálva a sötét módhoz, hogy igazán komfortos lehessen. A sötét mód különösen hasznos lesz majd azoknál a Huawei mobiloknál, amelyek AMOLED panelesek, hiszen azoknál ez nemcsak a szemet fogja kímélni, hanem az akkumulátort is.

Galéria megnyitása

Az Emotion UI a vállalat elmondása szerint minden eddiginél jobb hatékonyságot biztosít majd a GPU Turbo esetében, ami az elmúlt években egy fontos pillére lett az EMUI-nak. A továbbfejlesztett GPU Turbo esetenként akár 60 százalékkal jobb teljesítményt nyújthat majd az újabb optimalizálások révén. És az EROFS (Extendable Read-Only File System) fájlrendszeren is sikerült tovább csiszolnia a Huawei-nek, ezáltal még jobb teljesítményről lesz ez képes gondoskodni.

Az Emotion UI 10 a többeszközös átjárhatóságra is nagy hangsúlyt fektet, ami azt jelenti, hogy más termékekkel (elsősorban Huawei) minden eddiginél nagyobb összhangban lesznek azok a mobilok és táblagépek, amiken az EMUI 10 fut. Például lehet majd egy laptop kameráján keresztül videotelefonálni az okostelefonról, vagy a vállalat saját intelligens hangszórójáról parancsokat végrehajtatni a mobilon, és így tovább, sokféle lehetőségben gondolkodik a gyártó.

Megjelent itt a HiCar, ami egy Android Auto alternatívaként fog szolgálatba állni. És a jelek szerint olyan járművek támogathatják, amik az Android Autót is kezelik, mivel a cég elmondása szerint a rendszer több mint 30 autómárkának 120-nál is több modelljével működhet együtt. Az autóban lehet ezzel biztosítani a navigálást, zenelejátszást és más szolgáltatásokat; a mobilon pedig valós időben figyelhatő a jármű állapota, és ha rendelkezik beépített kamerával, kölcsön lehet venni annak a képét mondjuk egy videohívásnál.

Galéria megnyitása

Apróság, de néhányan biztos örülnek majd neki, hogy a folyamatosan aktív kijelző mód esetén az eddiginél több és színesebb grafikából lehet majd válogatni. A grafikus elemeknek a színe pedig képes lesz automatikusan idomulni a beállított háttérkép domináns árnyalatához. Néhány ikont is újrarajzolt a Huawei, így ezek már esztétikusabb összhatást képesek nyújtani, és a megnyomásukkor új animációt üdvözölhetünk, ami más elemeknél is vissza fog köszönni – szintén a kontinuitás érdekében. És számolni lehet magazin nézettel a tartalomfogyasztáskor, ami az eddigiek alapján inkább a látványosságra helyezi a hangsúlyt a praktikum helyett.

Galéria megnyitása

Lényeges újítása még az Emotion UI 10-nek, hogy minden eddiginél összetettebb módon lehet majd csatlakoztatni személyi számítógéphez. Az arra alkalmas PC-kel elegendő lesz összeérinteni a támogatott EMUI 10-es okostelefont, és máris egy sor funkciót el lehet majd érni a számítógépről kényelmesen, nem kell folyton a mobilhoz nyúlkálni minden információért. A mobil komplett felülete tükrözve lesz a gépre, és ilyenkor lehet fájlokat küldeni a mobilra egyszerű mozdulatokkal, illetve gyorsan megírható egy-egy válaszüzenet a PC billentyűzetén. És bár erről még nem sokat lehet tudni, de elvileg kétfaktoros azonosításhoz is be lehet majd gyárilag állítani a mobilt egy számítógép mellé.

 

 

Az Emotion UI 10 debütálása még odébb van, a Huawei a következő generációs Mate modellek befutásával együtt fogja a végleges verziót elérhetővé tenni. A bétatesztelése viszont már hamarabb elkezdődik, elvileg szeptember 8-ától hozzáférhet majd a közönség a Huawei P30 széria birtokában, erre lesz először telepíthető az előzetes kiadás.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére