A hálózat csapdájában

Generációk összehasonlító tesztje, SMC vezeték nélküli eszközök akcióban. Vajon az 54Mbps, a 108Mbps vagy az új N széria a nyerő? ...

A hálózat csapdájában

WiFi generációk és biztonság

„Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy mérnök, aki hálózatokkal foglalkozott. Igazán nem lehetett oka semmi panaszra, megvolt mindene amire vágyott: egy szép lakás csendes környéken, jó állás, és egy megértő társ, aki épp harmadszorra nézte el neki, hogy a munkája miatt elfelejtette a születésnapját… Hiába no, hősünk egy kicsit szétszórt volt és munkamániás, állandóan új dolgokon járt az agya. Aztán, akárcsak Emett Brownnak, egyszer neki is látomása volt, sajnos hasonló okokból: egyik napon ugyanis nagyon izgatott volt és fel-alá járkált dolgozószobájában, kezében notebookjával, mely egy UTP kábel áldásos meglétének hála épp a leveleit szedte le a világhálóról. Aztán, ahogy ez lenni szokott, az egyik körnél a szomszédok csak egy éktelen káromkodást hallottak, majd egy óriási csattanást, egy tompa puffanással követve. A kábelben megbotolva emberünk úgy bevágta a fejét az asztalba, hogy a következő fél órát a padlón töltötte csillagképeket tanulmányozva. Felkelvén bármely pszichológus tanonc szívesen fizetett volna neki, hogy tanulmányt írhasson róla, olyan világfájdalom volt az arcán, de nem a fejét ért „kisebb” becsapódás miatt. Hogy lehet az, hogy pont ő ne olvashatna leveleket ott és akkor, ahol és amikor neki tetszik, mert pórul járhat… ha nem lenne az a fránya kábel… e pillanatban felcsillanó szemében a TV-je szobaantennája töltötte be a teret. Hmm, régebben már próbálkoztak vele, de túl drága volt, túl lassú, túl komplikált… de talán most! Párja kicsit ideges volt, mikor két mozijeggyel a tárcájában csak annyit látott, ahogy emberünk bevágódik a kocsijába, és elhúz a munkahelye felé… de szerencsére nem volt kertészük.”

Nos, ha a 802.11-es szabvány megalkotása nem is így indult világhódító útjára, de azért az otthoni hálózatok kábelproblémái már régóta jelen vannak. Rengeteg minden indokolta, hogy mikor a technológia elérhetővé vált, szabvány készüljön a vezeték nélküli adattovábbításra: a notebookok rohamos elterjedése, elérhetetlen helyekre hálózat kiépítése, esztétikai problémák (nem néz ki jól, ha több száz méter kábel mászkál össze vissza szobáink  között), szomszédos épületek összeköttetése az autóút feletti kábel nélkül, stb. A 802.11 nagy fejlődést tett meg az utóbbi tíz évben. A kezdeti kísérleti 1-2 Mbit után már ott tartunk, hogy elvileg akár 500 Mbites sebességgel is küldözgethetjük nulláinkat és egyeseinket az éteren keresztül. Ezek természetesen elvi maximumok, elérni őket szinte lehetetlen, de azért jól mutatnak az alábbi táblázatban:

Napjainkban a legelterjedtebbek a 802.11g-s eszközök. Viszonylag olcsón hozzájuk lehet jutni, kiforrott technológiát képviselnek, a gyártóknak volt idejük tapasztalatot gyűjteniük. Legalábbis mi azt hittük… de erről majd később. Jelen tesztünk a most boltban megvásárolható különböző generációk sebességének összehasonlítására készült, a leginkább költséghatékonyabb alkatrészeket próbára téve. Nyolc vezeték nélküli jószág tette nálunk tiszteletét az SMC istállójából (3 router, 3 PCI-os hálókártya, és 2 PCMCIA-s hálókártya).

[bold]

Biztonság

[/bold]Ezzel a témakörrel könyveket lehetne megtölteni, ám mi csak egy gyorstalpalót kínálnánk, kezdő WiFi felhasználóknak. Onnantól kezdve, hogy nem kábelen továbbítjuk adatainkat, bárki elkaphatja őket a közelünkben, esetleg olyan is, akinek semmi köze hozzá. Ha nem védjük le hálózatunkat, akárki csatlakozhat hozzá, így használhatja a mi internet-elérésünket és turkálhat megosztott adataink között. Természetesen ezzel a tervezők is tisztában voltak, így rendelkezésünkre bocsátottak elég eszközt arra, hogy védjük magunkat az illetéktelen behatolók ellen. Fontos megjegyezni, hogy feltörhetetlen kód nincs, de megfelelő biztonság igen. Az első, amit tehetünk, hogy letiltjuk, hogy routerünk világgá kürtölje hálózatunk azonosítóját (SSID Broadcast). Ha ezt kikapcsoljuk, mi is csak úgy tudunk csatlakozni ha előre beállítunk mindent, ám ennyit megér a dolog. Az elérhető vezeték nélküli hálózatok között nem fog megjelenni a miénk. A következő, és egyben legfontosabb lépés, hogy titkosítsuk száguldozó adatainkat, így a megfelelő kulcs nélkül értelmezhetetlen lesz mások számára. A két legelterjedtebb titkosítási mód a WEP és a WPA. Ha nincs egy szakértő a közelünkben, akinek minden vágya, hogy hozzáférjen hálózatunkhoz, bármelyik megteszi, ám a WPA nagyobb biztonságot nyújt, így mi annak használatát ajánlanánk. A választott kulcsunkat („jelszavunkat”) ne feledjük el, mert anélkül nem leszünk képesek mi sem csatlakozni! Bővebb információért forduljunk Google barátunkhoz, vagy például a Wikipedia-hoz. Az Interneten rengeteg anyagot találhatnak az érdeklődők a témáról, akár magyarul is.

[bold]Hogyan teszteltünk

[/bold]

A PCMCIA-s kártyákat egy 1.2GHz-s Pentium M-el ellátott notebookba helyeztük, így amikor a CPU Load oszlopokat tekintjük, vegyük figyelembe, hogy ezzel szemben a nagy gépben egy 1.8GHz-s A64 kapott helyet. Miután egyenként felállítottuk a hálózatokat a Passmark Performance Test 6.1-et használtuk az átviteli sebességek tesztelésére. A valósághoz legközelebb álló mérések felállítása volt a cél, így változó és fix blokk méreteket is használtunk tesztelésnél. Általános felhasználásban a fix blokkos átvitel például egy nagy fájl másolásának felel meg helyi hálózaton, míg a változó blokk méret a neten böngészésnek. Amikor vezetékes hálózatról másoltunk vezeték nélkülire, akkor mindig a notebookot használtuk a vezetékes oldalon.

802.11g-s eszközök

Tesztünk elviekben leglassabb tagjai, ám a hozzájuk társított ár meglehetősen barátságos. A WBR14-G2 router már bruttó 9 ezer forint körül is hazavihető, így talán a legolcsóbb WiFi-s megoldást köszönthetjük benne.

A körítés minden esetben a szokásosnak mondható. A router mellé egy UTP kábel, rövid leírás és CD, míg a kártyák mellé természetesen csak az utóbbi kettő jár. A CD-n PDF formátumban megtalálható a részletes kézikönyv angol nyelvű változata, egy videó fájl az installálásról, ha problémákba ütköznénk és a kezelő szoftver. A router beállításait elvégezhetjük webes felületen keresztül is (aki nem találná a leírásban, az alapértelmezett jelszó: smcadmin), vagy a kapott szoftver segítségével. Ha csak egyszerű beállításokat akarunk elvégezni (internet beállítása például) akkor mi ez utóbbit javasoljuk, mert a webes felületen a router minden egyes változtatásnál tart egy 15-20 másodperces szünetet, így szükségünk lehet pár nyugtatóra, ha minden beállítást meg akarunk piszkálni. A hálókártyák vezérlőprogramjának felülete egyszerű, nagyon könnyen kezelhető, mindenkinek csak ajánlani tudjuk az alap windowsos helyett.

Hát akkor gondolhatnánk, minden szép, minden jó, ideje elvégezni pár sebességtesztet. Mi is ezt hittük, ám rá kellett jönnünk, hogy nem eszik azt olyan forrón… Amikor két gép volt fent egyszerre a routeren WLAN-on keresztül, az egyik mindig le-leszakadt, míg amikor egyik gépünk vezetéken csatlakozott, a másik pedig antennán szórta az áldást, akkor bizony néha nem igazán látták egymást a helyi hálózaton vagy épp nevetséges sebességet produkáltak. Első ötlet: valamelyik egység rossz… de melyik? Mivel a városban mászkálásunk során úgyis érintettünk pár vezeték nélküli hálózattal rendelkező helyet, így a PCMCIA-s WCB-G-t kipróbálhattuk több helyen is, és jelentjük: tökéletesen tette a dolgát! A PCI-os WPCI-G tesztelésére újra üzembe helyeztük Linksys routerünket, ami örömmel fogadta a csatlakozni vágyó egységet és vígan küldözgette egyik gépről a másikra az adatokat. Maradt a router… Mivel alapvetően pozitív életszemlélettel próbáljuk élni életünket, ezért azt a lehetőséget, hogy egy gyári hibás egység boldogtalan tesztelői vagyunk, a sor végére raktuk, vettünk egy nagy levegőt és… elkezdtük egyenként az összes lehetséges hibaforrás szolgáltatást kikapcsolni a routerben. Az eredmény siker, ám mégsem tudtunk teljesen örülni neki. Ha valakinek hasonló problémái lennének otthon, akkor mielőtt visszavinné a boltba, egy tipp: próbálja ki, hogy kikapcsolja az UPNP-t, és ha akkor se megy, akkor a tűzfalat is. Gyárilag eme kettő be van kapcsolva, kiiktatva őket viszont elindult minden. Bár húztuk a szánkat és nem voltunk benne biztosak, hogy ez így mennyire megfelelő, a teszteket le tudtuk futtatni, íme az eredmények:

Szabad rálátással, közel lévő egységeknél is a legnagyobb sebesség, amit ki tudtunk préselni két WiFi-s gép között az ~1.3MB/s volt. Nem sok, de alkalmi adatcserére megfelel. Ám ahogy eltávolodunk a routertől, és beiktatunk pár falat is a képbe, drasztikusan csökken az átvitel mértéke. Internet-megosztásra még megfelelő sebességet képes biztosítani a legtöbb esetben (700-1200kB/s), de helyi WiFi-s hálózatra már-már szinte használhatatlan. Nos, ugorjunk egy fél generációt, és nézzük meg mire képes a következő trió!

802.11g (Turbo)

Fontos leszögeznünk, hogy olyan szabvány, mint Turbo G, nem létezik. Szimplán arról van szó, hogy az N késése miatt több gyártó is megpróbált különböző módszerekkel minél többet kisajtolni a 802.11g-ből. Így történt, hogy míg az SMC-nél megjelent a Turbo G, addig a D-link előállt a Super G-vel, a Linksys kötötte magát a szabványokhoz, aztán mégis csak megjelent egy kis AfterBurner felirat a legfrissebb routerein, mondván, hogy az még a megegyezéseken belül van. Természetesen az „ahány ház, annyi megoldás” miatt az együttműködés különböző cégek egységei között vagy szimplán lehetetlen, vagy nehézkes, így ilyen eszközöket nem is igazán használnak, maximum otthon. Megéri az esetleges problémákat és a valamivel magasabb árat? Mindjárt kiderül, ám előtte vessünk egy pillantást az SMC felhozatalára.

A tartozékok egy apró kivételtől eltekintve teljesen azonosak a G szériás hálózati eszközökével. Az apró kivétel egy kis figyelmesség a router mellett: az SMC csomagolt hozzá egy USB-re csatlakoztatható Turbo G-s hálózati adaptert, aminek az értéke külön is jó pár ezer forintra tehető, így a router ára megfelelőnek mondható. A szoftverek ugyanolyan könnyen kezelhetőek, mint olcsóbb 802.11g-s társaiknál, és a hálózati eszközök kinézete is sok hasonlóságot mutat. A router eltekintve attól, hogy méretei megnőttek egy kicsit, az ikertestvére is lehetne az előző oldalon tesztelt WBR14-G2-nek. Sajnos valószínűleg a belsejükben sem lehet temérdek eltérés, mert ugyanazokba a hibákba is belefutottunk, sőt, az igazsághoz hozzátartozik, hogy több falas tesztnél gépünk néha el-elveszítette a routert, ami az előző esetben nem fordult elő. Így a méréseket is fenntartásokkal kell fogadni, mert arra az esetre igazak, amikor épp működött a hálózat…

Ráadásul, mint a táblázatból is látható, a dobozra írt dupla sebesség az messze nem dupla. Nagyon jó esetben +25%, de volt, hogy beestünk egy kicsivel a G-nél mért eredmények alá. Átlagban a több falas eredményekről elmondható, hogy körülbelül egyeztek. Talán más gyártók megoldásai jobban beválnak, de a problémákkal nyakon öntve ez elég elkeserítő az SMC-re nézve. Ideje viszont elővenni a router-hálókártya párost, mely az egész tesztünk értelmét adja.

802.11n-s eszközök

4 év várakozás után, nem is olyan régen az IEEE véglegesítette a 802.11n szabványt, szabad utat adva a gyártóknak. A legtöbbnek már készen álltak egységei a bevetésre, csak a jelre vártak. Több cég, mint például az Apple, már használt ilyen eszközöket, de letiltva bennük a teljes funkcionalitást, amely most már egy firmware frissítéssel orvosolható. Az N-es szabvány fő ereje a több antennás MIMO-ban rejlik (Multiple In-Multiple Out). MIMO-t használó hálózati adapterek már évek óta vásárolhatóak a piacon, ezek voltak az előfutárai a jelenlegi leggyorsabb 802.11n-es generációnak.

A WBR14-N egyedül többe kerül, mint a két előző router együttvéve, ugyanez igaz a PCI-os hálókártyára is. A szögletesebb formák sokkal „komolyabb” formát kölcsönöznek a forgalomirányítónak, impozáns látványt nyújt élőben. Ettől függetlenül legújabb szabvány ide vagy oda, ne számítsunk extra tartozékokra, ugyanazt kapjuk, amit a G szériánál, ám a router webes felülete már sokkal komolyabb. Természetesen a tudása nagyobb kisebb társainál, de hát ennyiért legyen is. Ettől függetlenül az eddigi csodás tapasztalatoknak hála kicsit félve kötöttük be, várva, hogy itt vajon mennyit fogunk kattintgatni, mire eljutunk a Kánaánba. PCI-os kártya felinstallál, routernek tápfeszt ad és 5mp múlva gépünk felsikolt, hogy „hálózat!”, és csatlakozik is… Csak pislogtunk. Annyi megpróbáltatás után végre némi jó hír! Azért nem bírtuk ki, belekukkantottunk a beállításokba, lám az UPnP gyárilag ki van kapcsolva. Nem is szaporítjuk tovább a szót, lássuk azt, amire úgyis mindenki kíváncsi, sebességet ide:

Legjobb esetben a router-hálókártya páros épp a dupláját adta ki a WBR14-G2-vel mért eredményeknek. A WLAN->WLAN eredményeknél vegyük figyelembe, hogy mivel sajnos nem sikerült PCMCIA-s hálókártyát beszereznünk így egyik oldalon a sima G-s kártyával kellett beérnünk, valószínűleg két 802.11n-es között jobb sebességet érnénk el. A két vastag fal érzékenyen érintette az adatforgalmunkat, legrosszabb esetben megközelítettük a G-s eredményeket, de a Turbo G-vel ellentétben végig felette voltunk és nem akadtunk olyan szakadozási problémákba. Bár mi még így is egy kicsit többre számítottunk, azért ezek nem rossz eredmények. Összesítsük hát az eddig tapasztaltakat!

Összegzés és eredményhirdetés

A következtetéseket levonva a G-s tuning megoldások épphogy csak megérik a rájuk áldozott plusz pénzt és sok problémával is járhatnak. Az N-es versenyzők hozzák a plusz sebességet, még ha nem is a papírra írt 6-10x-et. Kettőt, azt igen… négyszeres áron.

Fontos kiemelnünk, hogy a mostani tesztünk csak az SMC eszközeire érvényesek, más gyártók termékei mutathatnak eltérő eredményeket.

Jöjjön hát az „eredményhirdetés”:

Ajánlott vétel cetlit vihet haza a WCB-G PCMCIA adapter és a WPCI-G PCI-os hálókártya. Jó árukkal, egyszerű kezelőfelületükkel és problémamentes működésükkel vívták ki maguknak ezt az érdemet, amit sajnos megtanultunk nagyon megbecsülni a tesztelés hete alatt.

Az új generáció képviselőiről elmondhatjuk, hogy tetszettek! A WBR14-N volt az egyetlen router a mezőnyben, mely elsőre úgy működött, ahogy azt a felhasználó jogosan elvárhatja, és ráadásul gyors is volt. Csak azért nem adományozunk ajánlott vétel feliratot, mert a jelenlegi árak túl magasak ahhoz. Idővel ezek biztosan csökkennek majd, és akkor eljön majd az idő a 802.11g-s hálózati eszközök leváltására.

Sajnos a mezőny másik feléről már túl sok jót nem mondhatunk. A Turbo G-s csatolókkal nem akadtak problémáink, ám a router, amellyel kihasználhatnánk a bennük rejlő pluszt, elég rosszul teljesített, más gyártók eszközeiben pedig valószínűleg nem használható ki a többletsebességük. A WBR14-G2-es routert pedig a felmerült problémák miatt nem ajánljuk. Lehetséges, hogy hibás példányt kaptunk, mert van ismeretségi körünkben, aki boldogan használja sajátját, de ettől függetlenül mi nem tudnánk nyugodt szívvel ajánlani. Erre pedig rápakol egy lapáttal az, hogy a tesztelés után visszapakoltuk a már régóta tökéletesen működő Linksys routerünket.

Bővebb információkért érdemes meglátogatni az SMC honlapját, ahonnan letölthetőek az eszközök kézikönyvei.

Ipon link: wireless hálózati csatolók

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward