A Gigabyte és az MSI GeForce GTX 680-as videokártyája

Az Nvidia GeForce GTX 680-as videokártyája a korábbi pletykák szerint március 22-én, azaz ezen a héten csütörtökön indul hódító útjára. Ebből kiindulva nem túl meglepő, hogy az újdonság már a raktárakban, illetve a tesztelőknél van, így már érkezett néhány érdekes fotó, amelyeken GeForce GTX 680-as videokártyákat láthatunk. Az elsőként lencsevégre kapott, kereskedelmi forgalomba szánt videokártya címét a Gigabyte egyik modellje kapta, ám erről a termékről túl sok információ nem derült ki. Ezzel egy időben az MSI háza tájáról is érkezett néhány érdekes információ, méghozzá kiszivárgó PR anyag formájában.

[bold]Gigabyte GeForce GTX 680

[/bold]

Az Overclock.net fórumán tűnt fel néhány fotó, amelyeken a Gigabyte GV-N680D5-2GD-B termékkóddal ellátott videokártyája pózol.

A friss jövevény az Nvidia referencia specifikációit alkalmazza és felépítését tekintve is tökéletesen megegyezik az Nvidia referencia GTX 680-asával, leszámítva egy, a hűtő borításán elhelyezett dizájnelemet, egy matricát.

A termék két darab  hattűs PCI Express tápcsatlakozót igényel a stabil működéshez és csütörtöktől kezdve valószínűleg vele is találkozhatunk majd az üzletek polcain.

MSI GeForce GTX 680, némi PR anyaggal megfűszerezve

A dokumentumokon láthatjuk az új GEFORCE GTX logót, valamint az MSI GeForce GTX 680-as videokártyáját, amely a Gigabyte megoldásához hasonlóan szintén az Nvidia referencia specifikációit alkalmazza. Az újdonság ennek megfelelően 2 GB-nyi GDDR5-ös fedélzeti memóriával érkezik, amely 256-bites adatsínen keresztül kapcsolódik a Kepler architektúra köré épülő GPU-hoz.

A kínálatban négy videó kimenet és PCI Express 3.0-s támogatás egyaránt jelen van – előbbinek köszönhetően egyetlen videokártyával akár négy monitor meghajtására is van mód, sőt, komplett 3D Vision Surround megjelenítő konfigurációt is aggathatunk az újdonságra.

A GeForce GTX 680-as modellt az MSI népszerű tuning programja, az Afterburner alkalmazás is támogatni fogja, így egyebek mellett a GPU és a memória órajeleket, valamint a Power Limit Controlt egyaránt módosíthatjuk majd vele.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward