A Galaxy S5 új ruhája

A Samsung és a Swarovski ismét összedugta a fejét, és a végeredmény hamarosan kereskedelmi forgalomba kerül.

A Galaxy S5 új ruhája

A csúcson tanyázó okostelefonok körében nem ismeretlen dolog, hogy egy-egy extravagánsabb különkiadásról is lerántják a leplet. Nem lesz ez másként a Galaxy S5 esetében sem, ahol a Samsung máris beharangozta az első különleges variáns érkezését. A vállalat a Swarovski csapatával állt össze, és készítette el a milliónyi „drágakővel” kivert változatát az aktuális zászlóshajónak. A Crystal Edition névre keresztelt modell érkezése borítékolható volt egyébként, ugyanis igencsak komoly múltja van már ezeknek az SGS kiviteleknek. Az első Crystal anno még a Galaxy S II-ből készült, azóta pedig a harmadik, illetve a negyedik generáció sem kerülhette el a sorsát, sőt mi több, még az SGS III Miniből sem voltak restek kristályokkal megpakolt kivitelt készíteni. Mindezek mellett pedig még különböző kiegészítőket (például karkötő és hátlap a Note 3 mellé) is bemutatott a Samsung–Swarovski páros.

A bemutató videó tanúsága szerint a Galaxy S5 esetében teljesen máshogy fog kinézni a hátlap, mint az eddigi Galaxy S-ek esetében, amik Crystal Editionné avanzsáltak. A hátlap minden milliméterét beborítják majd a különleges kövekkel, amik az eredetileg kellemes tapintású, lukacsos felületet érdessé és rideggé, no meg persze szemkápráztatóan csillogóvá varázsolják. Ez a megoldás hasonló lesz ahhoz, ami a Galaxy Note 3-hoz készült hátoldal esetében megfigyelhető. Minden más részlet maradt a régiben, természetesen a menügomb is, amit korábban néhány esetben nem hagytak érintetlenül, de az új Galaxy S-nél itt van az ujjlenyomat-olvasó, így biztosan nem fog átesni semmilyen módosításon egyetlen esetben sem.

A Galaxy S5 Crystal Edition még tavasszal, vagyis május során kereskedelmi forgalomba fog kerülni. Arról egyelőre nem beszélt egyik fél sem, hogy mekkora felárat kell majd a különlegességért fizetni.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward