Az Intel Coffee Lake sorozatú asztali processzorai hivatalosan tegnap óta érhetőek el kereskedelmi forgalomban, formális bejelentésükre pedig már napokkal ezelőtt sor került. Várható volt, hogy idővel elkezdenek majd szállingózni az extrém tuningeredmények, ahogy a termékek egyre szélesebb körben válnak elérhetővé, az első komolyabb Core i7-8700K tuningra pedig már sor is került.
Az „elkövető” Kovan Yang, aki egy MSI Z370 Godlike Gaming alaplapba helyezte az Intel aktuális, konzumer szegmensbe szánt csúcsprocesszorát, a hat maggal és tizenkét szállal gazdálkodó Core i7-8700K-t. A processzor mellé került némi DDR4-es fedélzeti memória, valamint egy GeForce 8400 GS típusú videokártya is, hogy az iGPU-t tehermentesítsék – utóbbira az eredményesebb tuning miatt van szükség. A processzor tetejére párologtató henger került, amibe folyamatosan öntötték a folyékony nitrogént, ahogy az fogyott. A próbálkozások során 101,44 MHz-es BCLK mellett 73-as szorzóig sikerült jutni, így a végső órajel 7405 MHz lett, ez pedig Core i7-8700K kategórián belül világelső teljesítmény – egyelőre.
Ha viszont az összes processzor-órajel eredményt tartalmazó globális listát nézzük, csak a 302. helyre elég ez az órajel, de ez annyira nem meglepő, a régebbi Pentiumokból és FX-ekből elég szép órajeleket lehetett kihozni folyékony nitrogénnel.
További információ itt olvasható.