6000 mAh-s akkuval és nagyon kedvező árral futott be a Realme C15

A Realme friss masinája egy új MediaTek alapot használ, akár alkalmi játékra is megteszi, és 40 ezer forint alatt hozzá lehet jutni.

6000 mAh-s akkuval és nagyon kedvező árral futott be a Realme C15

A Realme pihenés nélkül ontja magából azokat az okostelefonokat, amik a maguk ársávjában mindenképpen jó ár-érték aránnyal rendelkeznek. És bizony a vállalat már 40 ezer forintnak megfelelő összegből is képes élhető, és sokak igényét kielégíteni képes konstrukciót.

A mostani újdonság a középkategória alján egyensúlyozva vonultat fel ez 6,52 hüvelykes megjelenítőt, ami Gorilla Glass 3+ üveg oltalma alatt álló, szóval remélhetőleg sokáig karcmentes is maradhat. A felhasznált panelről azt kell még tudni, hogy 1600 x 720 képpontos a felbontása, és IPS technológiás egy apró bemetszéssel a felső szekcióján.

A frissességre nem lehet panasz a szoftveres oldalon, hiszen az Android 10 operációs rendszert vonultatja fel a Realme, és a saját fejlesztésű grafikus felületének legújabb kiadását nyújtja, ami nyomokban még a ColorOS-re emlékeztet.

Galéria megnyitása

Az előlapi kamerája a Realme C15-nek 8 megapixeles, és Full HD videózást tesz lehetővé. A hátlapon található kameramodul négy lakónak ad otthont, annak ellenére, hogy egy valóban olcsó készülékről beszélhetünk.

A főkamera 13 MPixeles fotók megörökítésére alkalmas, és egy F/2.2-es optikával rendelkezik, emellett van egy 8 megapixeles, ultra-széles látószögű megoldás, a sort pedig kettő 2 MPixeles egység zárja, melyek közül az egyik monokróm, a másikra pedig a cég úgy hivatkozik, hogy „retro kamera”.

Galéria megnyitása

A MediaTek által néhány hete bemutatott Helio G35 jutott szerephez a Realme C15-ben. Ez a lapka már a játékos szériához tartozik az MTK-nál, éppen ezért gamereknek szóló extrákat is tartogat, amik révén például alacsonyabb hálózati késleltetést tud elérni. Ez a megoldás csak Cortex-A53 magokat használ, de akár 2,3 GHz-es frekvenciát is képes elérni, a grafikus feladatok végrehatásáért pedig egy PowerVR GE8320 IGP felel itt. A rendszermemóriája a gépnek 3 vagy 4 GB lehet, a tárhelye pedig 64 vagy 128 GB-os méretet ölthet.

A kapcsolati lehetőségek felhozatalát a 4G LTE hálózati modem nyitja meg, ami gyors mobilinternet-elérésről és VoLTE támogatásról is gondoskodik. Emellett van még a masina kelléktárában 802.11 a/b/g/n Wi-Fi, Bluetooth 5 modul, FM rádió, végül A-GPS vevő is, mely a GLONASS és a BeiDou rendszerekre is képes támaszkodni a helymeghatározás során. Mint minden Realme, a mostani újdonság is Dual-SIM-es, és DSDS üzemre képes, a kártyáknak pedig dedikált fiókjuk van.

Galéria megnyitása

Rendelkezik a Realme C15 egy olyan bevonattal, ami cseppállóságot biztosít számára, a P2i nanotechnológiás kezelés jól jöhet olyankor, amikor a készüléket egy nedves baleset éri. Az okostelefon keretén található 3,5 milliméteres Jack aljzat a vezetékes fül- és fejhallgatók számára, ami jó hír, viszont ez már elszomoríthat néhány érdeklődőt, hogy csak Micro-USB-t tartogat. Az ujjlenyomat-olvasó is része a csomagnak, ezt a szenzort a hátlapon helyezték el a tervezők, és még egy erőteljes hangszórót is kapott a Realme C15.

Galéria megnyitása

Ezüst és kék színben lehet majd hozzájutni a mobilhoz, a burkolat pedig minden esetben műanyag, ami valószínűleg senkit nem ér majd meglepetésként egy ilyen költséghatékony konstrukció esetében. A masina 209 grammot nyom, és 164,5 x 75,9 x 9,8 milliméteres idomokkal rendelkezik. A méretéhez képest egy kicsit vastag és nehéz is, ami annak tudható be, hogy egy nem éppen hétköznapi, 6000 milliamperórás kapacitású akkumulátor került a bőre alá. És ezt 18 wattos teljesítménnyel lehet majd gyorstölteni is.

Galéria megnyitása

A Realme C15 Indonéziában bukkant fel, de jó eséllyel elérhető lesz széles körben, idővel Európába is eljuthat. A termék a legszerényebb, 3/64 GB-os kiszerelésben kb. 38 ezer forintnak megfelelő összeget kóstál átszámítva, és ha valaki ezzel nem éri be, akkor nagyjából 44 ezer forintért cserébe húzható be a 4/64 GB-os változata, és 4/128 GB-tal pedig kb. 50 ezer forintot kóstál.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap