Shop menü

5 MILLIÁRD DOLLÁROS INTEL ÜZEM ÉPÜLHET OLASZORSZÁGBAN, KÜSZÖBÖN A MEGÁLLAPODÁS

A megállapodás aláírására és bejelentésére még augusztus előtt sor kerülhet.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
5 milliárd dolláros Intel üzem épülhet Olaszországban, küszöbön a megállapodás

Az Intel Európa területén több új üzemet is építene az elkövetkező időszakban, amelyek között chipek tokozásával és összeszerelésével foglalkozó egységek éppúgy jelen vannak, mint klasszikus szilícium-ostyákat termelő gyárak, sőt, még egy kutatással és fejlesztéssel foglalkozó központot is felhúznának, hogy az európai inteles ökoszisztéma minél teljesebb lehessen.

Az már nem titok, hogy az Intel európai megaüzeme Németországban épülhet fel, valamint arról is volt már szó, hogy a kutatással és fejlesztéssel kapcsolatos központot Franciaország területén képzelték el. A chipek összeszerelésével és tokozásával foglalkozó gyáregység helyét eddig keresték Olaszországban, ám a Reuters információi alapján már meg is találták a megfelelő városokat, és a várakozások szerint az olasz kormányzattal történő megállapodás hivatalos bejelentésére sem kell már sokat várni.

Az összeszerelő és chip-tokozó üzemek az aktuális információk alapján Piedmont és Veneto területén épülhetnek fel, méghozzá 5 milliárd dolláros első körös tőkeberuházás eredményeként. A költségekbe az olasz kormányzat is beszállhat, méghozzá akár 40%-os mértékben is, vagyis a teljes építési és kivitelezési költségeknek akár 40%-át is magukra vállalhatják. Ezzel együtt az Intel pénzügyi kedvezményekhez is juthat a tőkeberuházás, illetve a gyárak üzemeltetése kapcsán, ám az egyelőre nem derült ki, pontosan miben állapodtak meg eddig a felek.

Galéria megnyitása

A Németországban található Magdeburg területén épülő két új gyár, amelyek az Intel 20A csíkszélességgel kezdik meg a termelést 2027 folyamán, együttműködhet majd az olasz összeszerelő üzemmel, valamint a francia kutató-fejlesztő központtal is, így komplett ökoszisztémát tudnak kiépíteni. Ez az Intel számára azért is kiemelten fontos, mert szeretnének valamennyire szabadulni kelet-ázsiai függőségektől, méghozzá a geopolitikai feszültségek miatt, ami valamelyest érthető.

Igazából az is vonzó lehet a vállalat számára, hogy az Európai Unió az EU Chips Act keretén belül támogatja a félvezetőipari beruházásokat, hiszen a térség vezetői azt szeretnék, ha az EU jelentősen növelni globális részesedését a félvezetőpiacon. Ezzel egy időben az Amerikai Egyesül Államokban is próbálják támogatással ösztönözni a félvezetőipari gyártókat, hogy új üzemeket és kiszolgáló létesítményeket építsenek, abban a térségben az időközben jóváhagyott US Chips and Science Act keretén belül érkeznek a támogatások.

Az persze nem véletlen, hogy az olasz megállapodás aláírását és bejelentését augusztus végére időzítik, ugyanis Maria Draghi, a jelenlegi miniszterelnök számár kedvező lenne, ha a nagy tőkeberuházás szavazatokat hozna neki és szövetségeseinek az előrehozott választásokon, amelyeket 2022. szeptember 25-én tartanak Olaszországban.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére