4 TB-os HDD-k a Samsungtól

A címben szereplő kapacitást a vállalat annak köszönheti, hogy megtalálta a módját annak, miként növelheti 1 TB-ra a HDD-lemezek kapacitását. A módszer egyaránt működik asztali gépekhez és laptopokhoz szánt HDD-knél is.

4 TB-os HDD-k a Samsungtól

A címben szereplő kapacitást a vállalat annak köszönheti, hogy megtalálta a módját annak, miként növelheti 1 TB-ra  egy-egy korong kapacitását. Az új megoldás "titkára" még csak utalásokat sem tettek, nemhogy konkrét leírást adtak volna róla. Azt azonban elárulták, hogy a módszer révén némi módosítást követően, idővel 10 TB-os HDD-ket is elő tudnak majd állítani. A hangsúly természetesen az "idővel" szócskán van, és feltehetőleg "néhány év múlva"-ként értelmezhető.

Hallgattak arról is, hogy akár csak megközelítőleg mikorra várhatnánk a 4 TB-os újdonságok érkezését; mindössze annyit közöltek, hogy azok majd a Spinpoint EcoGreen szériájuk sorait fogják gyarapítani, amint megérkeznek.

Ennek megfelelően a sebességük vélhetőleg 5.400 RPM lesz, 32 MB-os gyorsítótárat használnak majd, valamint 6 Gb/s-os SATA interfészt. Érkezése kétségkívül jótékony hatással lesz a 3 TB-os egységek árszintjére is.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward