38 megapixeles Windows Phone a Nokiától?

A Nokia a jelek szerint egy EOS nevű okostelefonon dolgozik, ami az eddigi legjobb PureView modell lehet.

38 megapixeles Windows Phone a Nokiától?

A Nokia már több mint két éve próbálja megreformálni a kamerás mobilokat, de eddig a Nokia N8 és a Nokia 808 PureView sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ezek ugyanis a Symbian operációs rendszerrel karöltve láttak napvilágot, és így csak az igazán elszánt vásárlókat tudták elcsábítani.

A finnek felismerték, hogy a PureView Symbianhoz kötése nagy hiba, és a Lumia 920-nál már megtették az első lépést a Windows Phone felé. Ez a modell viszont szinte csak a képfeldolgozási mechanizmust hangolta a lehető legjobbra, és a Nokia 808-ból ismerős 1/1,2"-os képérzékelő kimaradt. Nos ez a helyzet hamarosan megváltozhat, és elkészülhet az első "teljesen" PureView Windows Phone alapú eszköz.

A The Verge információi szerint a Nokia EOS hasonló szenzort foglal majd magában, mint a 808 PureView, de ez a készülék már teljes egészében alumínium burkolatba fog bújni. A Nokia tehát elhagyhatja a könnyen színezhető és magas strapabírású polikarbonát házat, és a helyébe ismét fém léphet. Ez egyébként már nem az első ilyen pletyka, ugyanis néhány hete, egy Nokia Catwalk kódnevű csúcsmobil kapcsán is éppen ezt híresztelték.

Az EOS vélhetően nem a zászlóshajója lesz a Lumia vonalnak, hanem a széria egyfajta különcét köszönthetjük majd benne. Az igazi csúcsot az említett Catwalk jelentheti, ami már visszafogottabb fotózási lehetőségeket nyújthat. Ennek az az oka, hogy az EOS valószínűleg aránytalanul nagyra fog nőni, mivel egy ennyire komoly felépítmény nem zsúfolható bele egy karcsú házba.

A forrás szerint a készülék az AT&T hálózatában debütálhat először, ami nem nagy meglepetés, hiszen a szolgáltató és a Nokia meglehetősen közeli kapcsolatban állnak egymással. Azt nem tudni, hogy mégis mikor kerülhet erre sor, csak annyit árultak el, hogy idén biztosan bemutatkozik.

 

Nyelvfelismerés » Hungarian

 

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward