A Xiaomi szekere jól fut, és igazából ez nemcsak az okostelefonoknak köszönhetően mondható el, hanem más egyéb termékkategóriák is hozzájárulnak a sikerhez. Szóval összességében kijelenthető, hogy kiválóan teljesít a kínai alakulat, erre pedig jól rámutat az idei első pénzügyi negyedéves beszámoló is.
Éves szinten nézve egészen pontosan 27,2 százalékkal tudta fentebb tornászni a bevételeit a Xiaomi, és mint azt megtudhattuk, az előzetes várakozásokat is képes volt felülmúlni. Az elemzők úgy vélték, hogy 6,1 milliárd dollár körül alakulhat majd a vállalat bevétele, de végül 6,34 milliárd dollárt sikerült összekalapoznia. Nagyon jól fut a cégnek nemzetközi szinten is, ilyen tekintetben 34,7 százalékos növekedést volt képes felmutatni a vizsgált időszakban, és 2,43 milliárdos bevétele származott Kína határain túlról. A nettó eredmény is fentebb kúszott, ez éves szinten 22,4 százalékkal növekedett, negyedéves viszonylatban pedig 12,3%-kal, ami nem rossz, tekintve, hogy az ünnepi időszak adja ebben az esetben a hasonlítási alapot. 304 millió dollár volt egyébként a tiszta nyereségként elkönyvelhető összeg.
Az okostelefonok 16,2 százalékos erősödést követően 3,9 milliárd dolláros bruttó bevételt hoztak a Xiaomi konyhájára az első negyedévben. És nagyvonalakban 27,9 millió mobilt tudott eladni a vállalat, ami igazából szinte megegyezik az egy évvel korábbi produkciójához. Kínában csökkent a vásárlók száma 21%-kal, más területeken viszont erősödött a márka, Európában 115 százalékkal ugrott meg a kereslet. Ennek megfelelően az átlagos értékesítési ár növekedésének köszönhetően tudta fentebb tolni ezen a téren a bevételét a cég. A Redmi 7 széria és a Xiaomi Mi 9 család is jól szerepel, mindkettő termékvonal több milliós forgalomnál tart mostanra.
A Dolgok Internete és a viselhető kiegészítők szegmense összesítve 56,5 százalékos növekedést produkált éves szinten, és 1,7 milliárd dolláros bevételt ért el. Az IoT eszközök száma 70 százalékkal magasabb lett, mint egy éve volt, már 171 millió kapcsolódó egységnél jár a vállalat platformja. Televíziókból 2,6 millió darabon adott túl a Xiaomi a januártól márciusig tartó időszakban, ami egészen durva, 99,8%-os előrelépés, tehát szinte pontosan megduplázta a forgalmát. Az internetes szolgáltatások iránti érdeklődés is növekedik, bár erről a területről még nagyon csekély a bevétele (622 millió dollár), de 31,8%-kal emelkedett az előző éveshez képet.
Végül érdekesség, hogy az aktív használatban lévő MIUI-s eszközöknek a népessége új csúcsra ért, és most először átlépte a negyedmilliárdos álomhatárt. Egészen pontosan 260,9 milliós havi aktivitásról beszélhetünk. A Xiaomi televízióiból és Mi Box kiegészítőiből pedig már világszinten 20,7 millió példány van használatban, ami 55,1 százalékkal több, mint az egy évvel korábbi eredmény. És még azt is elmondta a vállalat, hogy a folyamatos terjeszkedésének köszönhetően már több mint 480 hivatalos Mi Home bolt várja a vásárlókat globálisan, és ezeknek egy jelentős része Indiában található, ott ugyanis nagyon erős a Xiaomi, a mobilokat tekintve például piacvezető szerepet tölt be.