Az AMD egyelőre még csak négy modellt jelentett be a RYZEN 5000-es sorozatban, amelyek természetesen mindannyian ZEN 3 architektúra köré épülnek és érezhető gyorsulást hoznak előző generációs társaikhoz képest. A gyorsulás pontos mértékéről a november ötödikén megjelenő független tesztek adhatnak képet, így ezeket érthető módon sokan várják, ugyanis az új processzorok az AMD belsős tesztjei alapján meglehetősen ígéretesnek tűnnek.
A négy új modell közül a RYZEN 9-5950X képviseli a csúcsot, amely elsősorban tartalomgyártóknak készült, míg a gamereket a RYZEN 5900X szólítja meg. Rajtuk kívül forgalomba kerül még egy RYZEN 7 5800X és egy RYZEN 5 5600X is, egyéb modelleket azonban egyelőre nem jelentett be a vállalat.
A pletykák szerint a négy processzorból álló kínálat már 2021 elején újabb modellel bővülhet, ugyanis érkezhet az „X” nélküli RYZEN 5 5600, amely remek ár/teljesítmény aránnyal büszkélkedhet. Az újdonság lényegében a RYZEN 5 3600 helyét veheti át a piacon.Ennél a modellnél a RYZEN 5 5600X-hez képest 80 dollárral alacsonyabb listaárra lehet számítani, ami egyúttal 20 dollárral magasabb árazást jelent, mint amit a RYZEN 5 3600 esetében megszokhattunk a rajt alkalmával, vagyis az új processzor 220 dolláros listaáron mutatkozhat be. Cserébe viszont érezhető teljesítménynövekedésre lehet számítani, ami bőven ellensúlyozhatja a magasabb árat. Ehhez a modellhez jó eséllyel szintén jár majd gyári hűtés, csak úgy, mint a RYZEN 5 5600X-hez.
Arról egyelőre nincs hír, hogy az új processzor pontosan milyen órajeleken üzemel majd, de általánosságban 19%-kal lehet gyorsabb elődjénél az IPC növekedés alapján, plusz még a magasabb Turbo Boost órajel is hozhat némi teljesítményt a konyhára. Az AMD célja minden bizonnyal az lesz, hogy a Core i5-10600-nak, illetve a Core i5-10600K-nak állítson ellenfelet az új modell személyében, idővel kiderül, ez sikerül-e. És azt sem szabad elfelejteni, hogy időközben az Intel sem tétlenkedik, vagyis egy új processzorsorozat kiadására készül, amiről korábban már olvashattunk pletykákat: ez nem más, mint a Rocket Lake-S.