2015-ben jöhet a Windows 8.2

Visszatér a Start menü? Talán.

2015-ben jöhet a Windows 8.2

A Windows 8.1 még csak most kezdte bontogatni szárnyait, de a Microsoft szoftverfejlesztő csapata nem tétlenkedik, ugyanis már nekiálltak a következő Windows kiadás fejlesztésének, amely Windows "Threshold" kódnévre hallgat. Az új operációs rendszer tulajdonképpen Windows 8.2-nek tekinthető és rengeteg hasznos újítással érkezik – köztük olyanokkal is, amelyeknek valószínűleg sokan örülnek majd.

Paul Thurrott információi szerint a Windows 8.2 sokkal jobban passzol majd az asztali számítógépek felhasználóinak igényeihez, mint a Windows 8.1. Egyrészt a friss kiadás lehetőséget ad majd arra, hogy a Modern UI alkalmazásokat ablakban, a megszokott asztalon futtassuk, így használatukért nem kell feláldozni az egész kijelzőt – kivéve, ha kifejezetten teljes képernyős módra vágyunk. A jelenlegi információk szerint az új kiadás már nem csak Start gombot tartalmaz majd, hanem Start menüt is. Persze ne felejtsük el, hogy sokáig a Windows 8.1 esetében is pletykáltak a Start menü újbóli megjelenéséről, aztán a végén csak egy Start gombot kaptunk, úgyhogy ki tudja mit értenek az MS-nél Start gomb alatt.

A Windows Threshold megjelenésére 2015 tavaszán számíthatunk – ekkor a Windows mellett várhatóan az Xbox One és a Windows Phone platform is frissül majd.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward