1600 eurós csúcsgépházat épített az EKWB és az InWin

Nyers és lenyűgöző lett az eredmény, itt még az alaplap alatt is folyadék csörgedezik.

1600 eurós csúcsgépházat épített az EKWB és az InWin

Az EKWB és az InWin az elmúlt években már többször is dolgozott együtt közös megoldáson, szóval a fejlesztőcsapatok rutinosan megoldják már a kollaboráció jelentette kihívásokat. És minden bizonnyal a közös tapasztalatokat felhasználva hozták létre a legújabb terméküket, az EK-Quantum InWin 909EK Silvert.

Galéria megnyitása

Ennek a speciális gépháznak az alapját az InWin 909EK adja, melyet alaposan módosítottak a szakemberek, mire megszületett a végeredmény. Kívül és belül egyaránt izgalmas a termék. Az egész burkolat szinte teljes egészében szálcsiszolt alumíniumból van, ezzel egyfajta gépiességet és erőt sugároz már önmagában. És minden bizonnyal egy ilyen gépházba nagyon erős számítógép lesz berendezve. A letisztultság fontos volt az InWin dizájnjában, és ez nem változott meg az átalakítás során sem.

Galéria megnyitása

A belbecs tekintetében, ami azonnal feltűnhet majd az érdeklődőknek, hogy az alaplapnak az egész tárcája lényegében egy folyadéktartálynak van kialakítva, szóval bőven kell majd ehhez a rendszerhez hűtőfolyadék.

Több helyen is be lehet majd ezt kötni a komplexnek ígérkező rendszerbe, és éppen ezért vannak előre kialakított G1/4 hüvelykes csatlakozó felületek az alaplaptálcán elhelyezve. Menetesek a nyílások, hogy probléma nélkül lehessen kemény csöveket használni a hűtős megtervezésekor. Az EKWB egyértelműen ezt részesíti előnyben, ezt ajánlja.

Galéria megnyitása

Úgy lett kialakítva a ház, hogy kettő darab 480 milliméteres XE radiátornak is van benne ideális hely, valamint szintén kettő darab EK-D5 pumpa „rejthető el” a nyers alumínium héj alatt. Ebből kiindulva gond nélkül beépíthető egy egészen nagy hűtőrendszer az EK-Quantum InWin 909EK Silverbe. Akár négy darab grafikuskártya befogadására és hidegen tartásra lesz képes egy jól kiépített számítógép ezen az alapon. Ezt a házat elnézve a legprofibb folyadékhűtő-építő szakemberek szemébe is könny szökhet.

Természetesen azért a csatlakozókról sem feledkeztek meg a tervezők. Az újdonságon van kettő normál USB, valamint egy C-típusú USB aljzat is, és lehet ide csatlakoztatni a fej- és fülhallgatót, valamint a mikrofont, adott esetben. Itt nem lehet előlapi kivezetésekről beszélni egyébként, mert minden el lett rejtve a ház elejéről és tetejéről a letisztultság érdekébe.

Galéria megnyitása

A gyártó nem adott meg maximális CPU hűtő magasságot, mert az fel sem merül, hogy itt valaki léghűtőt szeretne alkalmazni. Az viszont ismert, hogy a grafikuskártya hossza akár 365 milliméter is lehet, a szélessége pedig elérheti a 180 millimétert. Akár E-ATX formátumú alaplapot is be lehet építeni ebbe az óriásba, a táp pedig 250 milliméteres is lehet – és persze alul van a helye, elzártan a többi komponenstől. Az egész gépház pedig egyébként 255 x 575 x 540 milliméteres vonalak határolt.

Galéria megnyitása

Az EK-Quantum InWin 909EK biztosan nem lesz egy néptermék, és ennek több oka is van. Egyfelől az 1600 eurós árával hihetetlenül drágának lehet tekinteni, másfelől limitált példányszámban lesz elérhető, elvileg maximum 200 darabot fog értékesíteni az EKWB ebből az újdonságból. A vállalatnál már meg lehet rendelni a házat, de március 19-ig kell rá várni, ugyanis a szállítása csak akkor fog beindulni.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap