11K-s kijelzőt készít mobil méretben a Samsung

A tervek szerint 2018-ra elkészülő panel pixelsűrűsége meghaladja majd a 2000 PPI-t is.

11K-s kijelzőt készít mobil méretben a Samsung

Úgy érzi, felesleges az okostelefonokba Full HD-nál nagyobb felbontás megjelenítő? Akkor mi a véleménye arról, hogy jönnek a mobiltelefon méretűre szabott 11K-s panelek a Samsung tálalásában? A dél-koreaiak több vállalat és az állam támogatásával kezdtek bele az új kijelző tervezésébe, de a végeredmény csak évek múlva készülhet el.

A Samsung a Samsung Display részlegnek köszönhetően a kijelzőgyártásban is az élmezőnyben van, így nem meglepő, ha egy technológiai újításon dolgoznak, viszont a vállalat legújabb bejelentése így is sokkolta a piacot. A Samsung 2018-ra olyan megjelenítőt szeretne alkotni, aminek a felbontása jócskán meghaladja a jelenleg felkapott 4K-t, de még a jövőben elterjedő 8K-t is. A cég szakemberei a tervek szerint 11K-s megoldással állhatnak elő három év múlva, és az igazi csavar ebben a történetben az, hogy okostelefon méretben tenné mindezt. Ez már egy kicsit a dél-koreai alakulatnak is nagy falatnak ígérkezik, éppen ezért 13 másik gyártó segítségét kérve, együttesen kezdték meg a munkálatokat. A projekt a következő években az EnDK név alatt fog futni, és ha minden a terv szerint alakul, akkor a Pjongcsangban megrendezésre kerülő téli olimpiával egyidejűleg leplezik majd le. A fejlesztésben maga a dél-koreai állam is komoly potenciált lát, és éppen ezt szem előtt tartva nem rest 26,5 millió dolláros befektetési összeget garantálni az elkövetkezendő években.

Az EnDK projekt végeredménye egy 2250 PPI-s (!) pixelsűrűségű panel lesz. Ez egészen hajmeresztő figyelembe véve azt a tényt, hogy az emberi szem az okostelefonok átlagos méretében már kb. 300 PPI környékén összefüggőnek látja a képet, és a mostani csúcstelefonokban is „csak” 535-575 PPI-s egységek találhatóak. A Samsung a tervek szerint egy különleges 3D eljárást is bevet az óriási felbontást kihasználva, ami állítólag mindenféle segédeszköz nélkül képes lesz a felhasználóban térhatású érzékelést kiváltani. (Szemüveg nélkül 3D élményt nyújtó mobil egyébként már van, méghozzá az Amazon kínálatában, de a Fire Phone akkora kudarc lett, hogy a technológia újítása ellenére sokan a mai napig nem is hallottak róla.) Arról nem esett szó, hogy pontosan milyen felbontásról is beszélhetünk, de a megadott pixelsűrűségből megközelítőleg vissza tudtuk fejteni a várható specifikációját. Számításaink szerint a brutális részletességgel szolgáló panel előre láthatólag 11520 x 6480 képpontnak adhat majd otthont (ez minden irányba a 4K háromszorosa), és megközelítőleg 5,9 hüvelykes lehet a képátlója.

Mostanáig egyszer sem jelentettük ki határozottan, hogy ezt csak okostelefonok szánná a Samsung, és ez egyáltalán nem a véletlen műve. Bizony van egy dinamikusan fejlődő piac, ahol ez a panel igazán jó szolgálatot tehet, és vélhetően ezzel a Samsung – és a többi támogatója – is tisztában van. A VR, vagyis a virtuális valóság fejre applikálható „sisakjaiban” nagyon jól jönne ez a panel, hiszen ott jelentősen nagyobb felbontás kell ahhoz, hogy elérjék azt a szintet, mikor az átlagos emberi szem már nem látja az egymással szomszédos képpontokat. Nem ismert pontosan azoknak a vállalatoknak a sora, akik segíteni fogják a következő évek során a Samsungot, viszont nem lenne meglepő, ha lenne a listán olyan név, ami VR érdekeltségekkel bír. Illetve ne feledjük, hogy a Samsung eleve egyike azoknak a cégeknek, akik aktívan tevékenykednek a virtuális valóság fejlesztésében, és például már a Galaxy Note 3 panelje is feltűnt VR termékbe építve.

A Samsung 11K-s megjelenítője nemcsak a tervezőmérnököket, hanem a hardvergyártókat is teljesen új feladat elé fogja állítani. Egészen lenyűgöző, 74 megapixeles felbontásról beszélhetünk jelen esetben, aminek teljesen folyamatosan kell majd mozognia akkor is, hogyha valamilyen grafikus munkáról, például a legmodernebb megoldásokat felvonultató játékokról lesz szó.

Pillanatnyilag mind a brutális felbontású kijelző, mind pedig az ezt megmozgató központi chip futurisztikusnak hangzik. Persze a Samsung három éves távlatról beszél, de ez még így is egészen merész fejlesztésnek érződik. A nagyfelbontású megjelenítő, ha meg is valósul időben, valószínűleg nem mobilokban fogja kezdeni a karrierjét, hanem ahogy arról már fentebb szó volt, virtuális valósághoz kötődő eszközökben tűnhet fel, így a kiszolgáló hardver már megoldható egy személyi számítógép formájában.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward