Néhány napja több olyan kép is megjelent a világhálón, ami arról tanúskodik, hogy a Pixel 2 XL okostelefon megjelenítője „szellemképessé” válhat. A tartalom változásától függetlenül ott maradnak a panelen olyan grafikai elemek, amik alapjáraton sokszor előtérben vannak ugyan, de adott esetben semmi keresnivalójuk nem lenne ott. Akik járták már körbe behatóbban az OLED technológiát, esetleg volt is már OLED paneles eszközük, minden bizonnyal tudják, hogy a beégés átka érhette utol a referencia okostelefont. A Google viszont ezt egyelőre nem jelenti ki.
Az OLED megjelenítők a mobilok esetében eddig még szinte minden alkalommal szenvedtek a beégés miatt, legfeljebb esetenként elhanyagolhatóbb mértékben vagy csak nagyon hosszú idő elteltével. Persze a vállalatok az elmúlt években sokszor mondták, hogy megoldották a problémát, de valójában nem igazán láttunk még olyan OLED panellel ellátott mobilt, aminél ne merült volna fel a „burn-in” vagyis a beégés panasza néhány alkalommal. A kisebb jelentőséggel bíró okostelefonok esetében ez talán kevésbé derül ki a felhasználói visszajelzésekből, de nem kell messzire menni ahhoz, hogy példát találjunk erre: a Galaxy S8-nál több beszámoló is utal arra, hogy fennáll a beégés lehetősége. Az évek során számos fejlesztés született, amivel enyhíteni lehetett a problémán, de tökéletes megoldást eddig még nem igazán láttunk éles bevetésen.
A Pixel 2 XL okostelefon kijelzőjének hibáját több felhasználó is jelentette mostanra, a Google pedig hivatalosan is kommentálta az ügyet: „A Pixel 2 XL képernyőjét fejlett POLED technológiával tervezték, beleértve a QHD + felbontást, a széles színskálát és a nagy kontrasztarányt a természetes és gyönyörű árnyalatok megjelenítéséhez. Minden termékünket kiterjedt minőségi teszteléssel állítottuk elő a bevezetés és a gyártás előtt. Aktívan vizsgáljuk ezt a bejelentést.” A keresőóriás szakemberei tehát állítólag vizsgálják a bejelentett esete(ke)t. És a Google nem jelenti ki, hogy beégésről lenne szó, de a tünetek alapján egészen egyértelmű, hogy az OLED-nek ezen hátránya áll a háttérben.
Az új generációs Pixeleknél egyelőre csak az XL-es méretű szerkezet esetében lehet találkozni az ismerős problémát feszegető panaszokkal, ott viszont úgy fest, hogy eléggé gyorsan bekövetkezik a beégés. Az Android Central és az Ars Technica munkatársa is beszámolt arról, hogy jól láthatóan kialakulhat a beégés már egy hetes (vagy akár néhány napos) rendkívül intenzív használatot követően is. Öröm az ürömben, hogy legalább nem maradandó a megjelenítő károsodása. Ha egy ideig más tartalom van a beégés sújtotta felületeken, akkor nagy valószínűséggel megfakul és eltűnik az „ott ragadt” grafika.
Az OLED térhódításában a következő jelentős készülék az iPhone X, ami napokon belül elérhetővé válik. Kíváncsian várjuk, hogy az Apple csúcsmodelljénél mennyire lesz jelen a „burn-in” probléma. Az nem feltétlenül jó előjel, hogy a Galaxy S8-nál is bőven lehet ezzel számolni, hiszen a Samsung szállítja az iPhone X különleges kialakítású OLED megjelenítőjét is.