A HP kapcsán már egy ideje hallani lehetett arról pletykákat, hogy a Windows 10 Mobile érkezésével visszatérne a mobilpiacra. Az elmúlt napokban ez a szóbeszéd egyre komolyabbá vált, most pedig már itt állunk az Elite X3 előtt, méghozzá nem túlzás, hogy tátott szájjal.
Mivel egy Elite szériás termékről van szó, azonnal tudni lehet, hogy a célkeresztben főleg az üzletemberek lesznek. A HP már itt jó döntést hozott, mert a Windows 10 Mobile komoly potenciállal bírhat egyes extráinak köszönhetően az üzleti szegmensben. Az Elite X3 egy olyan csúcsmodell lett, ami az androidos vetélytársait sem fogja kímélni, szinte minden ma kapható okostelefonnál jobb képességeket vonultat fel, és ahogy az az alábbiakban látható lesz, nem mindennapi körítés is érkezik hozzá egy fejlett dokkoló, illetve egy notebook (!) képében.
A készülékkel való első találkozáskor rögtön az aljára szegeződik majd az emberek tekintete, ahol az előlapi hangszóró, illetve hangszórók fedezhetőek fel, hiszen sztereó rendszerről van szó. A HP fémbe burkolta a hangkeltőket, aminek a tervezésében a vállalat szakemberei a Bang & Olufsen mérnökeinek segítségét kérték. A B&O-nak köszönhetően szinte biztos, hogy remek hangzásvilágot nyújt majd az Elite X3. A készülék előlapját egy hatalmas, 6 hüvelykes megjelenítő uralja, ami 2560 x 1440-es felbontással szolgál majd, és AMOLED technológiát alkalmaz. A lenyűgöző részletességet és színvilágot nyújtó panel alacsony energiaszükséglet mellett teszi majd a dolgát. A kijelző védelméről Gorilla Glass 4 üveg gondoskodik, szóval remélhetőleg a strapabíróság tekintetében sem lehet majd panasz a szerkezetre. A HP kettő kamerával toldotta meg az Elite X3 mobilt. Előre egy 8 megapixeles, széles látószögű megoldás került, ami a videóhívásoknál, valamint az önarcképek készítésénél is egyaránt remekelni fog. A főkamera már 16 MPixeles képérzékelőre épül, és a munkáját egy LED-es villanó segíti majd, ha a fényviszonyok adott esetben nem megfelelőek.
Az Elite X3 az eddigi legerősebb Windows 10 mobil lesz, ugyanis itt először van jelen a Microsoft operációs rendszere mellett a Qualcomm legújabb csúcslapkája, a Snapdragon 820. A Windows 10 sebességével már a korábbi Lumiáknál sem volt különösebb probléma, a négy Kryo processzormagot alkalmazó központi chipnek köszönhetően pedig már a legnagyobb terheléssel járó feladatok sem fognak problémát okozni. A HP okostelefonja a rendszermemóriát tekintve is új szintre lép, 4 GB LPDDR4 modul van benne, ennyi RAM-mal sem láttunk korábban Windowsos mobilt. A felhasználók 64 GB-nyi eMMC 5.1 tárolót fognak kapni, amit igény szerint tovább bővíthetnek gyakorlatilag bármilyen kapacitású memóriakártyával, mivel 2 TB-ig támogatja a microSD-ket a gép (ekkora persze még nem létezik). A stabil és gyors internetkapcsolat biztosítása érdekében a vállalat 2x2 MIMO antennával látta el az Elite X3-at, így a 802.11ac szabványnak is megfelelő Wi-Fi mindig villámgyorsan fogja tenni a dolgát. A készülék NFC chippel és egy LTE-Advanced hálózati modemmel érkezik, amiről a HP részleteket nem árult el. A szerkezet kettő SIM kártya kezelésére lett felkészítve.
Phabletről révén szó aligha meglepő, hogy nagyon nagy lett a készülék minden tekintetben: 161,8 x 83,5 x 7,8 milliméteres vonalak határolják körül, és 195 grammot nyom. A monstrum átment a MIL-STD 810G strapabírósági teszteken és IP67 előírásnak megfelelő védettséget élvez, ami azt jelenti, hogy a legfinomabb porszemek sem tudnak áthatolni a szigetelésén, és víz is csak nagyobb nyomás vagy hosszú idő után juthat bele. A HP gondoskodott a biometrikus azonosítási lehetőségekről is. Az Elite X3 tartogat egy ujjlenyomat-olvasót, a nagyfelbontású előlapi kamera pedig az írisz felismerésével (Windows Hello) próbálja meg beazonosítani az illetékes felhasználókat. A tervezők egy C-típusú USB csatlakozó aljzattal alkották meg a készüléket, ami így megfelel a legmodernebb szabványnak is. A csúcsgép gond nélkül bírni fogja az egész napos gályázást, ugyanis egy meglehetősen izmos, 4150 mAh-s kapacitású akkumulátor van a hátoldala mögött. Az Elite X3 támogatja a gyorstöltést, sőt mi több, nem okoz neki gondot a PMA vagy a Qi vezeték nélküli töltőkkel való együttműködés sem. És ezzel még mindig nincs vége!
Mivel az üzleti szférát célozza, olyan különlegességeket is tud, mint a teljes tárhely titkosítása egy 256 bites kulccsal, van Bitlocker és VPN támogatás is, illetve Secure Boot képességnek sincs híján. A HP Elite x3 természetesen a Windows 10 Continuum minden alapvető feltételének megfelel, és a vállalat ezt teljes mértékig ki is használja. Két Continuum kiegészítőt csinált hozzá a HP, az egyik egy sima dokkoló néhány extrával, a másik pedig egy noteszgép, ami saját „agyat” nem tartalmaz, csak a telefonról kapott információkkal dolgozik.
A Continuum dokkoló a C-típusú USB-n keresztül kapcsolódik a telefonhoz. Van rajta két USB kimenet, egy DiplayPort a külső megjelenítőnek és még egy Etherner csatlakozóval is szolgál. Ennél azonban sokkal érdekesebb a laptop rész, ami nagyjából úgy működik majd, mint évekkel ezelőtt a Motorola Atrix és annak hasonló kiegészítője. A mobilt hozzá kell csatlakoztatni a noteszgéphez, és innentől az okostelefonon levő dolgokat sokkal kényelemsebben, a Windows 10 asztali felületét használva lehet elérni. Mivel bivalyerős masináról van szó, így a sebességre valószínűleg nem lehet majd panasz a bonyolultabb feladatoknál sem. Ez a készülék egy 12,5 hüvelykes, 1920 x 1080 képpontos felbontású kijelzőt tartalmaz, kivilágított, cseppálló gombsorral, Bang & Olufsen hangszórókkal, több USB kimenettel, Micro-HDMI aljzattal és USB-C konnektorral. Ez a szerkezet 13,8 milliméter vastag és 1,1 kilós. Az energiaellátásáról egy 46,5 Wh-s akkumulátor gondoskodik – természetesen tölthető róla a telefon.
A HP Elite x3 nyáron fog befutni, az ára egyelőre ismeretlen.