Kosár

A kosár jelenleg üres

Bejelentkezés &
Regisztráció

Jelenleg nincs belépve.

Válassza ki az oldal nyelvét

TERMÉKEINK

iPon FÓRUM

iPon Cikkek

Socket AM4-es alaplapok AMD RYZEN processzorokhoz

  • Dátum | 2017.05.05 09:01
  • Szerző | J.o.k.e.r
  • Csoport | FŐ EGYSÉG

Az AMD RYZEN 7-es és RYZEN 5-ös processzorait korábbi tesztjeinkben már megvizsgáltuk, és az új processzorok mellett új alaplapok is elárasztották a piacot, de ezek eléggé nyögvenyelősen kezdtek szállingózni, így úgy döntöttünk, kivárásra játszunk. Mára már eléggé szépen kikupálódott az alaplapgyártók kínálata, igaz, azért még így is lehet számítani újabb modellek megjelenésére, ám ezek valószínűleg majd az R3-as sorozatú processzorok megjelenése előtt fognak feltűnni és jellemzően nem X370-es, hanem inkább B350-es és főleg A320-as alapú megoldások lesznek.

Itt az idő tehát, hogy szokás szerint csokorba szedjük az alaplapokat, ahogy azt a Kaby Lake processzorokhoz szánt modelleknél is tettük. Mielőtt azonban megmutatnánk, hogy pontosan milyen alaplapokkal készültek az egyes gyártók, feltétlenül érdemes kitérni arra is, milyen főbb különbségek vannak az egyes lapkakészletek között.

A lapkakészletek

Az AMD háromféle lapkakészlettel rukkolt elő, amelyek közül az X370-es a felsőkategóriát, a B350-es a középkategóriát, az A320 pedig a belépőszintet veszi célba, így felszereltség és funkcionalitás terén egyaránt vannak közöttük különbségek.


Az X370-es modellek egyedüliként biztosítanak lehetőséget arra, hogy a processzor 16 PCIe 3.0-s sávját kétszer x8 módban is munkára foghassuk, vagyis csak ezeknél az alaplapoknál kapunk teljes értékű SLI és CrossFireX támogatást. A legjobb felszereltséget is ezek a modellek kínálják és jelenleg tuningra is ezek a legalkalmasabbak, mert többet foglalkoztak a gyártók a szoftverükkel, az olcsóbb lapkakészletek mellett még sokszor sok a hiányosság (ami idővel persze változhat).

A B350-es alaplapok már csak maximum CrossFireX támogatást nyújthatnak, de azt is csak PCIe 3.0 x16 + PCIe 2.0 x4 alapon, tehát nem igazán érdemes multi-GPU rendszerben gondolkozni mellettük. A tuning lehetőségek ezeknél a modelleknél is adottak, de a lapkakészlet kevesebb USB portot és kevesebb PCIe 2.0-s sávot oszthat be, de a legtöbb felhasználónak valószínűleg így is elég, amit kínál.

Az A320-as alaplapoknál már nincs mód tuningra, valamint az USB 3.1 Gen2 portok száma is kettőről egyre csökken. PCIe 2.0-s sávokból itt már csak négyet oszthat be a platform, a RAID 0,1,10 támogatás azonban továbbra is megmaradhat, ha az alaplapgyártó úgy dönt.

Különbségek RYZEN processzorok, valamint Athlon processzorok és APU-k között

Az új alaplapoknál már egységesen Socket AM4-es processzorfoglalat áll rendelkezésre a processzorok és az APU egységek számára, ám az kevésbé köztudott, hogy az alaplap tényleges funkcionalitását az is befolyásolja, milyen központi egység kerül bele.

A következő oldalakon látható táblázatokban a RYZEN processzorok esetén elérhető funkcionalitás szerepel, hogy könnyebben áttekinthető legyen a kép – néhány táblázat így is gigantikus lett. Viszont feltétlenül fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy Athlon processzor vagy A-sorozatú APU alkalmazásakor van néhány dolog, ami változni fog az adott alaplap esetében. Ilyen, hogy ha két darab PCI Express 3.0 x16-os slot áll rendelkezésre, akkor Athlon CPU vagy A-sorozatú APU esetén csak az egyik lesz aktív, az is csak PCI Express 3.0 x8-as sávszélességgel. Ugyancsak fontos, hogy az Athlon processzorok és az A-sorozatú APU egységek az M.2-es bővítőhelyeket is máshogy szolgálják ki, azaz a PCIe 3.0 x4-es slotok csak x2-es vagy csak SATA üzemmódban lesznek hajlandóak működni, attól függően, hogyan huzalozták őket.

Ezt vásárlás előtt feltétlenül érdemes ellenőrizni, de a Socket AM4-es APU-k és Athlon processzorok megjelenésekor természetesen újra visszatérünk majd mi is erre a kérdéskörre.

További érdekesség egyébként, hogy ECC támogatással rendelkező memóriamodulok csak RYZEN processzor alkalmazásakor vethetőek be, Athlon processzor vagy A-sorozatú APU egység mellé csak Non-ECC modulok társíthatóak. Utóbbi processzoroknál a memóriatámogatás egyébként DDR4-2400 MHz-nél tetőzik – ez is fontos különbség.

Hozzászólások

Nem vagy bejelentkezve, a hozzászóláshoz regisztrálj vagy lépj be!

Eddigi hozzászólások:

  • 90.
    2017. 05. 18. 01:05
    Ez most az LGA 1151-es alaplap kínálat lenne?
  • 89.
    2017. 05. 15. 13:12
    "Az ASUS 8, az ASRock 14, a Gigabyte 14 az MSI pedig 23 új alaplapot mutatott be. Eddig."

    Nem jön ki a matek
  • 88.
    2017. 05. 12. 13:02
    És ugye ezzel arra akartál célozni, hogy ez az ASUS hibája?

    gyártók honlapja alapján elérhető X370 kínálat/ebből Iponon elérhető:

    MSI: 7/5
    Gigabyte: 5/4
    ASROCK: 5/3
    ASUS: 2/2

    Tehát minden más gyártó legalább 5 féle X370-es lapot kínál. Az ASUS 2-t. Ennyit erről.
  • 87.
    2017. 05. 12. 09:54
    Asus X370-es "választék":



    Hmm, vajon melyiket válasszam... Siralmas...
  • 86.
    2017. 05. 11. 08:34
    Igen, a kisebb ryzen megjelenésével a kezdeti időszakban kb 50-50% az eladás.
  • 85.
    2017. 05. 10. 22:55
    Aki megnyerte a lottón a sok pénzt az csinálhatna egy vakteszt féleséget, ahol az ssd videokártya memória méret, ház színe... tehát minden ami csak lehet azonos lenne, csak az alaplap és a proci lenne az eltérés. Az fps kijelzést persze kikapcsolni, és kíváncsi lennék az itt egyik-másik oldalt védő emberek közül ki találná el melyik gép előtt ül...
  • 84.
    2017. 05. 10. 16:59
    És az intel broadwellE-el mi a helyzet? Ha jól olvasom elég siralmas a ryzen 7-hez mérve. Természetesen aki az 5xxx-ös szériából bevásárolt intel oldalon az nem feltétlenül tervez cserét a broadwellE-re, mert minek.. A Ryzen 7 inkább abba a kategóriába esik, az 5-ös pedig papíron a kaby lake ellenfele, de az intel még így is a dupláját adja el az amd-vel szemben.

    Viszont, ha április/május hónapot nézzük a teljes palettát lefedve nem annyira siralmas az amd helyzete, ha jól értem. Mármint összeadjuk az intel 2 platformját és az amd Ryzen 5-7 ágát. Jól értem?
  • 83.
    2017. 05. 08. 22:22
    Jaja, olyan árban, amiért Z-s alaplapot veszel. Remélem mindenkinek azt fogod ajánlani. Értem én, hogy mindenbe próbálsz kapaszkodni, de ez már kínos. A kiindulási alap az volt, mennyire reális az, hogy kétkártyás rendszerhez valaki B-s alaplapot választ.

    Az általad említett MSI Mortar Arcticról ezt találtam:
    "2 x PCIe 3.0 x16 slots (support x16/x4 mode)"Nálam ez azt jelenti, hogy az is x16 és x4 módot támogat csak, de lehet tévedek. Arról most ne beszéljünk, hogy SLI-t nem is támogat.
  • 82.
    2017. 05. 08. 22:20
    Igaz. Tájékozódni kell, ahogy mondanád. Ezt nem láttam. Amit néztem azon csak 1db x16 volt.

    Viszont mutass olyat a B350 közül, ami megy 2x 16 sávval. Olyan meg nincs. Intelnél legalább opció van rá.
  • 81.
    2017. 05. 08. 22:14
    Legalább ne hazudnál:

    ASUS B250F Gaming

    Bővítőhelyek:
    1 db PCIe 3.0/2.0 x16 (x16 mód)
    1 db PCIe 3.0/2.0 x16 (max. x4 módban)

    Több GPU-s támogatás: Kétkártyás AMD CrossFireX™ technológia támogatása

    De nehogy az jöjjön most, hogy ennyiért Z-s lapot veszel, tessék:

    1 db PCIe 3.0/2.0 x16 (x16 mód, szürke)
    1 db PCIe 3.0/2.0 x16 (x4 mód, Fekete)
    AMD CrossFireX™ technológia támogatása

    Ez 28000 Ft.

    Igazából még mindig nem tudom, most a B350 kétkártyás részébe miért kötöttél bele. x16 x4 módban úgy néz ki, mindegyik B350 tud CF-et, ahogyan a b250-nél is vannak az olcsóbb modelleknél

    Szerintem lezárhatjuk a történetet.
  • 80.
    2017. 05. 08. 22:08
    AZ intel b250-es lapok 22.000 forinttól kezdődnek. Fizikailag 1db x16-os slot van rajtuk, nem lehet bele rakni két db vga-t. Az msi mortar arctic lapon 2db teljes értékű x16 slot van, igaz már 36.000 forint. 2 way crossfire. 4 csatornás ram, m2 ssd, stb.

    B350-es lapok csak x16 és x4 módot támogatnak.
  • 79.
    2017. 05. 08. 21:42
    Amúgy csak megjegyzésképp, B350-es lapokon csak 1 x16 és 1 x4-es PCI-E csatlakozás van. Az Inteles B250-es lapokon ugyanígy csak 1 x16 és 1 x4-es PCI-E bővítőhely van. Utóbbinál hogy is fog működni a második VGA x8 módban? Akkor a B250-es lapok is szarok, ugye?
  • 78.
    2017. 05. 08. 21:30
    Ettől még másodpercre pontosan annyi idő alatt töltött be mindhárom játék mindkét SSD-n. És ha nézel bootolási idő teszteket, ott is jó esetben 1 mp-cel lehet gyorsabb a drágább SSD, ha egyáltalán gyorsabb annyival. Ja nem, mégsem. 1 mp-cel lassabb az nvme. : nézd. Itt már tesztelnek azért mást is, pl. nagy fájl másolást, ahol valóban szupergyors az nvme. Csak ezzel már megint ott vagyunk, hogy átlag felhasználónak ez lényegtelen, és ezért nem fog 1,5-szer annyit fizetni egy SSD-ért.

    Összegezve, akinek nincsenek speciális igényei, egyáltalán nem igényel ilyen típusú SSD-t.
  • 77.
    2017. 05. 08. 21:18
    Akkor javaslom, hogy nézd meg azt a videót 4:54 körül, amikor az olvasási sebesség ~138MBps, aminél egy NVMe-s meghajtó sokkal gyorsabb. Szép példa egy bottleneck-re. Már csak azt kellett volna kideríteni, hogy mi okozza.
  • 76.
    2017. 05. 08. 18:08
    Én minden játékot HDD-re telepítek. Az SSD-n csak a rendszer van. Nekem nem éri meg az a néhány másodperc, hogy egy esetleges újratelepítésnél újra le kelljen tölteni az adott játékot. Legalább van időm kimenni a hűtőhöz egy sörért, amíg betölt a játék.
  • 75.
    2017. 05. 08. 16:46
    Igen, és a gyakorlati jelentősége? Ahogy a feljebb linkelt videó is mutatja nem sok...legalábbis ha arra használjuk hogy rendszert gyorsítsunk,vagy játszunk.
    A SATA3-nak nincs jövője kijelentés érdekes.. szerinted mennyi idő mire eltűnik az alaplapokról? Laptopoknál?
    Értem én hogy a te szemedben eltűnhet a SATA3, mert mondjuk megteheted hogy terrás SSD-ket pattintgatsz az alaplapba, de én hiszem hogy lesz még olyan vásárló(m) akinek 2-3 év múlva is 120-256 gigás SSD-t kell szerelnem az adattároló HDD mellé
  • 74.
    2017. 05. 08. 16:20
    Amíg azzal is villámgyorsan bejön a rendszer és a játék is, és ami fontos, hogy mellé jóval olcsóbb is, addig hót mindegy, melyiket veszed. Nem az SSD a szűk keresztmetszet ebből a 2 szempontból, így ha nincs extra igény rá, nvme SSD-re költött extra összegeket ezerszer értelmesebb dolgokba lehet invesztálni gépvásárláskor.

    Parancsolj. Két hónapos teszt, 3 tesztelt játékkal, csont ugyanannyi a töltési idő mindkét SSD esetén. Lehet mondani, hogy nincs jövője, de amíg jóval drágább addig bizony van.

    Professzionális felhasználásra nyilván lesz előnye, de akkor már megint ott vagyunk, hogy professzionális felhasználásnál nem 25000 Ft-os alaplapokat fog vásárolni a célközönség.

    Tökéletesen megfelelő a B350-es alaplap is. Akinek meg extra igényei vannak, az úgysem az alaplapon fog spórolni, ebben talán egyetérthetünk.
  • 73.
    2017. 05. 08. 15:59
    Eladási adatok mindfactory:
    [LINK]

    Ebből látszik hogy a preorder időszakban 35%-volt a ryzen 1700 - 1800x vásárlási arány, majd a megjelenés / tesztek után 10,7%, majd felment 24%-ra.
    Amikor megjelent a kisebb ryzen sorozat, a nagyok betörtek 16%-ra, és ezt tartják, a kicsik pedig 35%-on kezdtek, és tartják.

    Eközben az intel kaby lake sorozatát (75 7600- i7 7700K-ig) volt hogy 85%-ban vásárolták, a kisebb ryzen-ek megjelenésével ez lement 46-48%-ra.


  • 72.
    2017. 05. 08. 15:48
    Ez igaz, de a lényeg amit próbáltam feszegetni, hogy megveszed az új gépet, évekre ugye, mert hangoztatva van hogy a ryzen 6 magos, ami majd milyen jó lesz szemben a 4 magos intellel, szóval évekre, aztán ott vagy hogy fejleszteni sem tudod, ha esetleg úgy alakul.
  • 71.
    2017. 05. 08. 15:03
    Elméleti maximum adatátviteli sebesség:

    SATA3: 600MB/s
    PCI-E x4 alapú meghajtók: 3,94 GB/s

    A többit számold ki Te.
    A SATA3 már legacy, nincs jövője.
  • 70.
    2017. 05. 07. 20:57
    dust 2 deathmatchen 3.9ghz-en 2133mhz-es ramokkal 80-85%-os gpu kihasználtsággal van 220 fps körül.
    3200mhz-es ramokkal 250fps körül, a gpu kihasználtság itt már 90-95%, és ez 1080p mellett az előre beállított grafika ahogy elindult full közelben. Lementem 1024 low-ra is, ott is ennyi fps van, csak talán 20%-ot sem meghaladó gpu-kihasználtsággal, viszont egy smt off hoz még extra 10%-ot, DE a húzott i5-i7 nagyobb órajelre képes, és a végén egyenes arányosan ennyivel több fps lesz vele. Az órajel a lényeg a cs:go-nak. Van workshop-ból letölthető benchmark, ott 250fps volt, smt off-fal 275fps, de a srác akinek néztem, neki i5-2500k volt, és ő 300+ fps-t ért el, mert az égig tudja rántani (és nem gpu limites a teszt csak 2 helyen, de ott mindenkinek beszaggat, a fő probléma h talán 3 szálat mozgat meg a cs:go, az meg pörögjön a lehető leggyorsabban).
  • 69.
    2017. 05. 07. 18:58
    Én egy CSGO tesztet szeretnék látni. Ryzen vs 7600k/7700k. Olyat amiben nem high-on tesztelik a játékot.
  • 68.
    2017. 05. 07. 16:42
    Még a moderátorok sem tudták törölni a regisztrációmat saját kérésre. Ugyh... // Ördögi kacaj //
    Illetve ha azóta fejlődött volna valamit a technika, csak nyugodtan
  • 67.
    2017. 05. 07. 14:44
  • 66.
    2017. 05. 07. 14:11
    Barbik ezen a szinten kommunikál, nem lehet mit tenni.
  • 65.
    2017. 05. 07. 13:58
    Tulajdonképpen nem is kell válaszolnom erre, előtted lévő hozzászóló elég
  • 64.
    2017. 05. 07. 13:29
    Azután a kép után már csak egyet tehet az ember:
    https://i.makeagif.com/media/1-18-2017/HaDIn3.gif
  • 63.
    2017. 05. 07. 13:14
    Ryzennel azonos órajelen egy skylake/kabylake: [LINK]
    Itt most az órajel a fontos, mert a ryzen 5 1400-es kivételével (ami nyesett cache-el rendelkezik ezért vmennyivel lassabb) mindegyik ryzen így alakítana itt a 4mag8száltól a 8mag16szálig.
    Három dolgot kell itt mérlegelni.
    Az egyik, hogy egy K-s intel felhúzható 4.6+ ghz-re, ezért ha az adott játékban nem pörgött addig 100%-on a videókártya (pl. wow, cs:go, starcraft 2 tutira ilyen egy 3gb-os gtx 1060-assal), akkor ott az órajelnek megfelelő fps-többlet lesz az intel javára. Akinek ez számít, az K-s intel-procit vesz.
    A második, hogy az r5-ös ryzenek 4mag8szállal ill. 6mag12szállal rendelkeznek, tehát a jövőben ha érkezik olyan játék, ahova kellene extra mag/szál, ott az i5-ös el fog hasalni a 4mag4száljával (battlefield 1 multiban már elhasalgatnak). Ez ugyanaz a szitu, minthogy egy 2magos magas órajelű proci is lehet gyorsabb egy 4magos-nál, ha épp olyan a játék, de ahova kellene az extra mag/szál, ott szépen bezuhan. Ez most a 4mag4szál sorsa is, és 4mag8szál (lesz) az új ajánlott szint. Persze rendben van még az i5, de akinek platformváltás lesz, és hosszabb távra tervez, az sületlen, ha i5-öst vesz több évre (ahogy a később érkező gyengébb ryzen procik is buta választás lesz játékra), tehát én a ryzenben azonos ár mellett nem i5 alternatívát látok, hanem alacsonyabb órajelű 4magos i7-est (=i7-6700/7700), csak feljebb kell pöckölni a ryzent 3.8+ ghz-re (amihez 25-30ezres B350 alaplap kell, mint ahogy a sima i7-eshez is ekörül alakul egy B250-es lap).
    A harmadik dolog, hogy a ryzennek számít a magasabb memóriaórajel, amivel 10% körül gyorsulhat az fps játéktól függetlenül a 2133mhz-es ramhoz képest 3200mhz-es ramokkal, és emellé jön az, hogy az AMD-féle hyper-threading (SMT) nem tökéletesen támogatott még, és ha lekapcsoljuk, akkor néhány játékban további 10% gyorsulás érhető el.

    Én 1700X-et vettem. Nem megy 4.4ghz-en, mint az 5820k-m ment, csak 3.9ghz-et tud. Főleg wow-ozok (de hos, hs, overwatch, bf1, csg:go is pörög), oda G4560-as is elég lett volna. Az 5820k-t is fel kellett húznom legalább 4.2ghz-re, hogy raidek alatt ne legyen 60fps alá zuhanás miatti képregényesedés (és akkori gtx 970-esem még ekkor sem tekert 100%-on).
    Az 1700X-et nem tudom ennyire felhúzni, és érezhetően darabosabb is emiatt. Ezen javít a fix 3.9ghz-es tuning (3.5ghz-en menne gyárilag, tehát extra 10%), a 3200mhz-es ram (újabb extra 10% 2133mhz-eshez képest), és az SMT off (újabb extra 10%-ot jelent néhol, wow-ban tutira).

    Tehát én most per pillanat 8mag8szálon használom a procit, és BF1 alatt is "csak" 65%-ig megy fel a terheltség, ahol egyébként az SMT kikapcsolása szerintem teljesen közömbös dolog. Összteljesítményben a 8mag8szálra a cinebench pont annyit hoz ki, mint a 6mag12szálas procikra
    Ezeket a lépéseket egy r5 1600-asnál is meg lehet lépni h "csak" 6mag6szálon menjen, mert BF1 alatt sem fog problémát okozni, ellenben wow és egyéb ilyen kevés szálat használó programokban lesz extra teljesítmény. Ettől függetlenül egy hasonló órajelű i7 még gyorsabb tud lenni (kell egy kis idő, mire az új játékokat már ryzenre is optimalizálják, a mostaniaknál valószínűleg már így marad a szitu), itt egy smt on/off teszt 4ghz-re 7700k ellen gtx 1070-essel: [LINK]
    Azért vicces, hogy gta 5-ben 60fps-re esik az i7-es konfig, a vga 60%-on teker, a proci pedig 80%, persze ryzen sem jobb, de a játékmotorokról elmond eleget, és hogy miért robogunk az 1080p-ről 1440p-re és efölé, de pont az ilyen játékok miatt számít egyelőre többet az, hogy milyen órajelen pörög a proci, legyen az 4mag4szál v. 4mag8szál.

    A ryzen azoknak szól, akik 4xxx-es vagy korábbi intel-lel rendelkeznek (kivéve K-variánsok, sima i7 és korábbi K-szériák), ill. a régebbi amd tulajoknak.

    Én is jól jártam, mert a használtan olcsón vett 5820k-s konfigomat többért adtam el, mint amennyibe a zsír új amd került. Kicsit bántott a wow-ban nyújtott teljesítmény (de ott az 5820k-val sem voltam elégedett csak 4.2-4.4ghz-nél), de az SMT off megoldotta a problémát (na meg megy 3200mhz-en a ram is), és most sehol sincsen már képregényesedés (na jó, 40+ fős worldbossoknál mindig lesz).

    Szerintem teljesen jó lett árban a ryzen, akinek pedig még nem szükséges váltania, az kivárhatja a következő revíziót, hátha azok már mennek 4.2-4.4ghz környékén (6-8-10magos Intelek is itt halnak el, csak a 4magosok képesek 5ghz-es csodákra deliddelve).
  • 62.
    2017. 05. 07. 12:02
    Így van, ez egy összesített vagy ha jobban tetszik általánosított kép. Aki mélyebben kíváncsi, utánanéz. Ettől függetlenül nem jelenti azt, hogy valótlant állít.
  • 61.
    2017. 05. 07. 10:55
    Egy ilyen gondosan válogatott grafikon alapján pont ne döntsön senki, mert komoly pofáraesés lehet a vége.
    Csak használt programonként külön-külön mérlegelve van értelme.
  • 60.
    2017. 05. 07. 08:02
    Látom még mindig megy a kattogás. Ezek után el lehet dönteni kinek mire van szüksége.
  • 59.
    2017. 05. 07. 00:04
    Megérett nekem is a gép csere, sajnos szeretett gépem megadta magát. :( A B350-es lapokkal szemezek mivel se tuningos se nagy gamer nem vagyok bár tény hogy elég silány a felhozatal még. Az alaplapba egy 1400essel szemezek de lehet majd feljebb is megyek.
  • 58.
    2017. 05. 06. 23:18
    Kiindulva Tirexiből, simán el tudom képzelni.

    Így van, egy SATA3-as SSD otthonra tragikusan lassú, az már senkinek sem jó! Az áráról most ne is beszéljünk. Az is nyilván beleillik az általános gépépítésbe, hogy az alaplapon spórol az ember, de vesz bele méregdrága SSD-t és két VGA-t.

    63. barbik: Kitértem? Még jó, hogy válaszoltam. Az, hogy képtelen voltál elolvasni, nem az én gondom. Most hol írtam, hogy 2 480-at vennék a 1070 helyett? Ugye, hogy nem!

    65. barbik: Ez a SATA kezelés ténymegállapítás részedről olyan, mint a játékra szar kijelentés? Vagyis más alaplappal, más BIOS-szal is az, gondolom. Mivel utánanéztél.
    Arról már ne is beszéljünk, hogy a válasz alól te bújtál ki, hiszen én megmutattam, hogy SLI-ben 1 játékkal többen skálázódik, azonban egy másik játékban a CF jobban skálázódik. Tehát mondjuk úgy, hogy 16 játékból "félben" jobb az SLI. Nagy különbség.
  • 57.
    2017. 05. 06. 21:56
    Régen jó buli volt, a 270cf cross, jól is működött fullhdn. 4XX széria óta viszont nem érdemes vele foglalkozni.

    Amd platformon a sata kezelés siralmas :
    http://www.tweaktown.com/articles/8073/amd-ryzen-ssd-storage-performance-preview/index4.html

    de az m.2 rendben van/ sőt...

    http://cdn.wccftech.com/wp-content/uploads/2017/03/AMD-Ryzen-7-1800X-Review_M.2-PCIe-Storage-Benchmarks.png
  • 56.
    2017. 05. 06. 21:53
    Eszem-f*szom megáll! SLI meg CF rendszeren veszekedni! Olyan szűk réteget érint hogy teljesen értelmetlen ezen veszekedni... arról nem is beszélve hogy nem jellemző hogy középkategóriás kártyákat kötögetnek össze.
    Arra azért kíváncsi lennék hogy játéknál mennyit számít az hogy SATA3 vagy nvme SSD-t használsz... SATA 850 PRO-t használok, meglepne ha számottevően gyorsabb lenne a rendszer.
  • 55.
    2017. 05. 06. 21:50
    https://www.techpowerup.com/reviews/AMD/RX_480_CrossFire/6.html

    egészen egy 1070 ig is képes akár felskálázódni a 200k-s szett , kb 400w fogyasztással.

    miez ha nem a hülyénekis megéri.

    De kitértél a válaszadás alól, megvetted már a rájzent vagy a szád jár.

    Szóval vennél 2 db 480at, egy 1070 helyett?
    https://www.techpowerup.com/reviews/AMD/RX_480_CrossFire/19.html
    tutivennél, sztem senki sem kételkedne benned.
  • 54.
    2017. 05. 06. 21:11
    "16 játékból 8-nál nevezhető megfelelőnek a skálázódás" - lépj már túl rajta.
    Neked nincs, aki meg megveszi az tudja hogy ilyen. Szerinted érdekli azt aki vesz 2db 1080Ti 600e forintért hogy mennyire skálázódik? 70% vagy 90%??

    Egyébként írtál itt a tudatos és tájékozott vásárlóról, a 4xx - 5xx radeon kapcsán. Azt mondtad aki nem néz utánna meg is érdemli. Szerinted aki két kártyás rendszert épít, nem tudja mennyire skálázódik? Szerinted otthon jön rá?


    "És egészen véletlenül az nem megoldható, hogy 2 8X-s lanet használsz SLI-CF-re, és SATA3-as SSD-t használsz? "

    Intel rendszerrel ugyan annyi pénzből használhatsz nvme ssd-t is, ami 5x gyorsabb kb. Sőt bele rakhatsz egy pcie hangkártyát is. Nincsenek megkötések. Na?
  • 53.
    2017. 05. 06. 19:26
    Összehasonlításként az 1 héttel később készült RX480 CF teszt, ugyanazokkal a játékokkal. Érdekes módon Hitman kivételével ugyanazokban a játékokban skálázódik jól, mint az SLI. Plusz Fallout 4-ben jobb a skálázódás CF-en. Arról most ne beszéljünk, hogy RX480+RX580 CF-ről van szó, nem RX580 CF-ről. Úgyhogy ez megint mellément.
  • 52.
    2017. 05. 06. 19:15
    És egészen véletlenül az nem megoldható, hogy 2 8X-s lanet használsz SLI-CF-re, és SATA3-as SSD-t használsz?

    58. barbik: Végülis nagyon jó az SLI. 16 játékból 8-nál nevezhető megfelelőnek a skálázódás.
  • 51.
    2017. 05. 06. 13:38
    Általában a CF gyengébb mint az SLI, és nem is olyan jól támogatott. Majd megcsinálják a következő driverben, 1-2 hónappal le van maradva a CF az SLI-től általában.
  • 50.
    2017. 05. 06. 13:32
  • 49.
    2017. 05. 06. 13:26
    Van +2 mag, az intelben meg IGP. Pont annyit ér az igp, mint a +2 mag.

    Nem mondtam hogy rakjon a 25 rugós lapba 300 rugós vga-t, de ha mondjuk van egy radeon 390x karija vehet hozzá még 1-et, kis pénzért használtan.
    Nemrég vett egy ismerősöm a 780Ti mellé még egyet 36e forintért. Majdnem megvan neki az gtx 1070 teljesítménye, ami 130K. Ha eladja a régi kártyáját rá kellett volna fizetnie 100e forintot. Így meg 36e-ből megvan. Igen többet fogyaszt, jobban melegszik. És az sem érdekli hogy csak 70% az sli skálázódás. 100 rugója nem volt, 36 igen.

    Azért veszik el, mert a vga-ra marad X8/X4 sáv, ami még az első vga esetében elfogadható, a másodiknál van olyan vga ami el sem indul 4 sávval.
  • 48.
    2017. 05. 06. 11:57
    1080 Ti-vel a 4k 60 fps simán megugorható. A nagy címek egy részében működik a többkártyás támogatás. Csak épp lehet pont abban nem, ami a kedvencem. Az SLI-CF egy tévút az általában 70-80% körüli skálázódásával, dupla fogyasztásával és hőtermelésével. És még egyszer, mennyire reális forgatókönyv az, hogy valaki a 25000 Ft-os lapjába rak be 260000-330-500e Ft-os VGA-t? Ne vicceljünk már.

    És kérlek mondd meg, miért is veszik el a B350-es lapban a 2 kártyás rendszer lehetősége? Fejtsd ki. Ha egyszer támogatva van.
  • 47.
    2017. 05. 06. 11:44
    Kivéve, hogy van +2 mag/4 szál az 1600 javára. Ha már a RAM csatornákkal és a lefelezett PCI-E sávokkal jössz, valakinek lehet az a fontosabb.
    Amúgy 63000 Ft-os 1500X pedig ugyan azt tudja (+4 szállal), mint a 65000 Ft-os i5 7600. Szerintem ne folytassuk.

    54.s_otto: Igen, annyira valós szituációnak tűnik, hogy valaki 25000+ Ft-os lapba tervez kétkártyás rendszert 130e Ft-os vagy drágább VGA-kból. Amúgy halkan megkérdezném: PCI-E 4X-en is működik a CF.
  • 46.
    2017. 05. 06. 11:33
    "Az meg teljesen irreleváns, hogy hány PCI-E csatornával kell beérnie, 8x/8x az eloszlás más alaplapban is, B350-nél mondjuk 8x/4x lesz. Z-s chipsettel btw. 20 sáv áll rendelkezésre, tehát ennél mindössze csak néggyel több, ami pont elég egyetlen videokártyának, meg egy M.2 SSD-nek."

    Igen csak egy B350 lapban elveszik a lehetősége egy CF-nek vagy SLI-nek. Tudom kevés embert érint ez, illetve nincs szám hogy mennyit. De amíg pont úgy vannak alakítva a vga teljesítmények, hogy a csúcsot nem lehet megugrani egy kártyával (4K 60 FPS), kettővel viszont igen, addig lesznek akik áldoznak rá. És nem érdekli őket hogy milyen %-ban skálázódik, ha a két vga teljesítménye pont elég neki.
    És a nagy címek jó részében megy az sli vagy a cf.
  • 45.
    2017. 05. 06. 11:27
    Aki fanyalgott az intel proci árakon, annak mondom hogy az amd sem különb. Kivett két ram csatornát a prociból, lefelezte a pcie sávokat, és kb ugyan annyiért próbálja adni mint az intel, és drágább lap és ram kell hozzá.
  • 44.
    2017. 05. 06. 11:25
    "Igen, tragédia, hogy egy 1600x-re húzott 1600 78000 Ft-ért 7%-kal lassabb FHD-n, mint a 106000 Ft-os 7700K. Kiugrok az ablakon."

    A 65000 forintos i5 7600 ugyan azt tudja mint az 1600x-re húzott 1600 78000 Ft-ért.
    És még olcsóbb lappal és olcsóbb rammal is beéri az i5.
  • 43.
    2017. 05. 06. 11:01
    20663. hsz 2 képét nézd meg.
  • 42.
    2017. 05. 06. 09:10
    És még annál is több W!
  • 41.
    2017. 05. 06. 09:09
    Mindenre, vazze! És semmit nem „fejlesztek”, ami bármiben rosszabb lenne az előzőnél, még Intelt sem, mert egyrészt tudom, hogy az összes „teszt” szponzorált, a benchmarkok nem fedik a valós felhasználást (nálunk mondjuk a PH a megtévesztési rekorder), másrészt mindezt a mindennapi gyakorlat is igazolja. A memória sebessége mindenre hat, tehát ha 1 paramétere 30-40%-kal rosszabb (és a többi sem jobb), bizonyosan zérónál szignifikánsan magasabb mértékben lassítani fog minden alkalmazást.
  • 40.
    2017. 05. 06. 09:02
    A szöveg és hozzá nem értésed folytán a helyedben tartózkodnék más lehazugozásától, mert még annak néznek ami vagy, ostoba amdbuzinak.
  • 39.
    2017. 05. 06. 07:31
    Ha csak procit kell fejlesztened akkor most érdemes. Úgy néz ki most ért ide a hónapokkal ezelőtt bejelentett raktárkisöprés. *Vagy csak árversenyre akarja kényszeríteni az intelt?* (nah jó,nem kezdjük el... )
    Szóval ha új gépet akarsz felejtős, de fejlesztéshez egy FX 6300 25-be,vagy egy 8320 36-be még egész jó. *Csak gondolj bele, NYOLC MAG!!!* (thestock visszamennyé!!!)
  • 38.
    2017. 05. 05. 21:09
    Annyira alacsonyak az árak hogy nem hiszem.
  • 37.
    2017. 05. 05. 20:39
    Most hogy kezd jobban felfutni az AM4, szerintetek várható hogy AM3+ vagy FM2+ kisöprés lesz?
  • 36.
    2017. 05. 05. 20:03
    Más gyártó még nem jelentette be a szándékát, hogy csinálni akar, az audio kodek meg csak egy példa volt, elgondolkodtatja az embert hogy ha egy zsír új architektúra legjobb chipsetjét alkalmazó lapon ennyire ős régi audio kodeket használnak, akkor mi van még, amin spóroltak.
  • 35.
    2017. 05. 05. 19:44
    Nem ismerem őket, de most mITX létéről volt szó, azért linkeltem. Ha ők csináltak, gondolom a többi gyártótól is érkeznek majd. Audio chipsetet meg nem nézem, USB-n keresztül használom a G430-at. De nyilván eltérőek az igények, meg ha tényleg gyenge minőségű, mint régen az ASROCK, akkor én se szívesen venném.
  • 34.
    2017. 05. 05. 19:42
    "Katt: Te alapvetoen (es nem csak alapvetoen) mire hasznalod a gepedet?"

    Arra használja, hogy hazudozzon.

    https://ipon.hu/forum/hozzaszolasok/57423/uj_lapkakeszlet-driver_amd_ryzen_processzorokhoz?limit=200#comment846863
  • 33.
    2017. 05. 05. 19:28
    Dobd ki kategória. Pölö:

    Audio Chipset
    Realtek ALC892

    Pontosan annyira komolyan veszem számításba a márkát, mint amennyire komolyan veszik az alaplapgyártást. Ipari hulladék minden a nevükkel.

    #14

    Engem mondjuk pont érint, múltkori cikknél említettem is.

    Na mindegy, úgysem vagyok hajlandó addig váltani, míg csak a bioszarnak lesz hozzá ITX lapja, meg vissza nem mennek a memória árak.
  • 32.
    2017. 05. 05. 19:01
    Ha jól emlékszem, a BIOSTAR már bejelentette az ITX lapját, nem tudom mi a helyzet vele. Itt is van.
  • 31.
    2017. 05. 05. 18:56
    Nincs bajom a világítással, amíg ki lehet kapcsolni. Amúgy főleg az ITX hiánya bánt. Nincs vagányabb dolog egy apró, pár kilós gamer kockánál. Illetve van, a Shelby Mustang GT500, dez ez most nem téma.
  • 30.
    2017. 05. 05. 18:50
    Mivel egy i5-4570 tulajként semmi nem indokolja, hogy váltsak. De ezt 2-3-szor legalább leírtam már s_ottonak, gondoltam ott olvastad.

    39. AusWolf: Amikor a LED-es egérpad világát éljük már, ezen nincs mit csodálkozni. Az a gémer, ami világít.
  • 29.
    2017. 05. 05. 18:32
    A ledes csilli-villi az nagyon fontos, de mini-ITX lap továbbra sincs AMD alá. Szomorú.
  • 28.
    2017. 05. 05. 18:09
    Megvetted már a rájzent, vagy csak a szád jár?

    Ha nem akkor miért nem?
  • 27.
    2017. 05. 05. 18:02
    Amazonon és Neweggen kerestem.

    legolcsóbb X370 alaplap: 110$ (BIOSTAR)
    legolcsóbb Z270: 94$ (Giga)

    Ez nagyjából 5-6000 Ft különbség. Ha emlékszel, 480-1060 viszonylatban (elnézést, hogy megint ezzel jövök, de párhuzamnak tökéletes) is ugyanez volt a helyzet, itthon drágábban indított (nem is kevéssel) a 480, közben külföldön megjelenéskor is olcsóbb volt.
  • 26.
    2017. 05. 05. 17:39
    Igen, tragédia, hogy egy 1600x-re húzott 1600 78000 Ft-ért 7%-kal lassabb FHD-n, mint a 106000 Ft-os 7700K. Kiugrok az ablakon.

    thedeveloper: Szerintem az a 2 VGA-s megoldás legalább olyan népszerű lehet, mint a streamelés, ami barbik szerintem nem az.

    xcomman: Elég volt barbik és a nagyeszű kádár (sorry, de amilyen komoly szinten megnyilvánul az amd cikkeknél, nehéz finomabban megfogalmazni) hsz-eit elolvasni, hogy írjak.
  • 25.
    2017. 05. 05. 17:27
  • 24.
    2017. 05. 05. 17:18
    Emellett lehet hogy sokat segitene lenyulni anyatol 1-2 xanaxot...
    Nem orvosi ajanlasra, csak ugy probabol.
  • 23.
    2017. 05. 05. 17:14
    1-2 hónapja jöttek ki az új processzorok, nem teljes sem a CPU,sem az alaplap kínálat, így szerintem kár következtetést levonni az árakat illetően. A játékkal nincs gond,de a hülyeségeket irkálás mellé néha nem árt olvasni is
  • 22.
    2017. 05. 05. 17:01

    Neha komolyan meg mindig kepes vagyok amulni az ertelem ilyen mervu kiutkozesen!
    Boldogsaggal tolt el, hogy Te es a tarsaid leteztek, mert SOKKAL szembetunobbe teszitek az emberek kozti ertelmi szinvonalbeli kulonbseg megletet.
    Nelkuletek talan soha sem tudnam ilyen nagyra ertekelni mikor valakivel ertelmesen el lehet beszelgetni!
    Koszonom, hogy vagytok Nekunk!
  • 21.
    2017. 05. 05. 16:43
    Hun van BReal? Kispadozik?
  • 20.
    2017. 05. 05. 16:42
    Minden oké?
  • 19.
    2017. 05. 05. 16:25
    @Kadar:
    Azt hiszem ez a ket utobbi hsz-od pont megfeleloen leirja a hozzaertesedet es igenyeidet egyarant! Masrol is ad nemi informaciot, ha az ember szeret olvasni a sorok kozott...
    Meg jo hogy van mas lehetoseg es nem kotelezo AMD-t vasarolni.

    @ Thedeveloper:
    Ha tenyleg minimum 4 evre szanja a foglalatot az AMD, akkor biztos vagyok benne, hogy lesz mit oda tenni a jovoben is. Nem hiszem hogy ugyan azt a (tervezesi) fiaskot elkovetnek, mint az AM3-nal.
    Masfelol a magonkenti teljesitmenye meg mindig messze osszemerheto a kek versenytarsakeval, ha elrugaszkodunk a 4 mag MAX kategoriatol.
    Egyszoval en bizakodo vagyok es hajlok az AM4-gyel megalapozni a kovetkezo 5 evemet. Maximum benyalom!
    Arra is volt mar precedens...
    PLUR

    Ps.: A lenyeg az, hogy csak azt kifogasoltam, hogy az altalad emlitett lapok nem fedik le a valosagot. (Ertsd: 2011-ben azert nem az az atlag ar, mint 1151-ben.)
    De reszemrol OK, nyugvopontra ertunk.
  • 18.
    2017. 05. 05. 15:55
    Szerintem nem szerepelt le az AMD. Ha értelmes alaplapok is lesznek majd a piacon (pl.: Asus Prime Z270-A) akkor nem lenne hülyeség egy 6 vagy 8 magos Ryzen-nel gépet építeni. Persze ha minden egyéb hibát kijavítanak és hiányosságot pótolnak addigra.


    TheEngineer: LGA1151 és LGA2011-v3 ellen szánták, az LGA2066 -os platform ellen nem lesz versenyképes az AM4. Teljesítményben semmiképpen. Ha csak nincs egy processzoruk az 1800X felett, amit még tartogatnak.
  • 17.
    2017. 05. 05. 15:38
    Katt: Te alapvetoen (es nem csak alapvetoen) mire hasznalod a gepedet?
    Kadar: Megmondanad kerlek, hogy az AMD-nek mi koze az alaplaparakhoz?
    Vagy volnal szives chipset arakra vonatkozo osszehasonlitassal igazolni a lenti hozzaszolasod valosagalapjat?
    Vagy amennyiben nem az alplapokra vonatkozik a hsz-od, kerlek magyarazd meg mi a celja itt?
  • 16.
    2017. 05. 05. 15:17
    ok
  • 15.
    2017. 05. 05. 14:18
    A tema amit emlitesz az pont erint(ett). De ha minden igaz a VEGA-val ez a dolog is egyszerusodik, mert HW szinten tamogatott lesz a tobb virtualis gepen torteno kartyahasznalat megosztott eroforraskent.
    De amirol beszelunk megint nem otthoni felhasznalas. Na jo nalam az, de nem hiszem hogy ez sokakat erintene.
    Az alaplaparakra pedig:
    Az hogy egyelore nincs olcsobb top chipsetes lap Ryzen ala szerintem senkit nem kellene hogy meglepjen.
    1.: A kek oldalon a 1151 foglalat nem honapokkal ezelott jelent meg.
    2.: A Ryzen alatti AM4 nem csak a 1151 ellen hanem a 2011 es a kovi (2066) foglalatok ellen is erkezett. Ezt figyelembe veve a 1151-es lapokkal valo osszevetes minimum reszrehajlo.

    En nem vedem a Ryzent, plane nem a chipseteket egyelore, de azt szem elott erdemes tartani, hogy ez egy teljesseggel uj termekcsalad.
    Emlitsetek egyetlen (nem is feltetlenul ilyen mervu uj termekcsaladot) ami eseteben nem voltak tulkapasok, hibak, gyerekbetegsegek.

    En csak arra buzditok mindenkit, hogy hitvita helyett probaljuk helyen kezelni a dolgokat.

    Es vegezetul:
    En is vartam a Ryzen-t, de meg mindig nem vettem se pirosat, se keket.
    Amint a chipset es a driverek rendben lesznek erosen hajlok a 1700 kornyeki Ryzenre, mert az en esetemben a tobb mag egyertelmuen SOKKAL tobbet jelent mint az egy szalas teljesitmeny. Minden azon all vagy bukik hogy idoben hogy alakulnak a dolgok. Lehet hogy kivarok a 2. eresztesig.
    Az sem utolso, hogy a tetves RAMkartell meg nagyon csipi a szememet...
    Fenenek van kedve ennyit RAMra kiadni, de annelkul Neumann ota nem megy a szeker. Legalabb is ez a szeker...
  • 14.
    2017. 05. 05. 13:57
    Aki érti, hogy mi a gond, annak azt javaslom, hogy még várjon egy kicsit ezzel a platformmal. aki nem érti, annak tök8.

    Ryzen: PCIe Passthrough Working, But...*

    AMD Ryzen B350 Chipset and Multi GPU IOMMU Fail

    AMD Ryzen with VMware ESXi 6.5 - Ultimate Homelab

    "soha a budos eletbe nem epitek tobbkartyas rendszert ":
    A "több kártyát" majdnem mindenki úgy érti, hogy össze kell kötni 2 VGA-t, hogy 200%-os áron 130%-on teljesítsenek.
    Nyilván nem ilyen egysízerű a dolog.
    Ha 2 VGA van a gépben, akkor az egyiket dedikálni lehet virtuális gépeknek, így a guest-eken belül is lesz 3d gyorsítás.
    De nem ragozom, nyilván sokakat ez nem érint. Akit viszont igen, az egyelőre kivár, mint pl az egyik videó egyik kommentelője is:

    "I refuse to buy a motherboard and ryzen until pcie passthough is working."
  • 13.
    2017. 05. 05. 13:39
    Jo a cikk, koszi!
    A PCI-ex savok pont hidegen hagynak, mivel soha a budos eletbe nem epitek tobbkartyas rendszert tobbe, hacsak nem lesz a VR-bol tenyleg valami, de ahogy az oculus szenaja all erosen megingott a miujsag.
    Inkabb arra mondjatok valamit, hogy a 4000-res es idovel gyorsabb ramok mennek/menni fognak-e az official 3200-as lapokkal...

    @ Barbik es altalaban kek szemuveg...
    AMD meg eltunik meg tiszavirageletu kiszolasokra barbik, legalabb nezz utana mirol fustologsz miota jelen vagy. Az AMD nelkul semmi nem lenne abbol amit ma PC-nek vagy microelektronikanak hivunk.
    Nem egesz 1 evvel kesobb alapitottak mint az altalatok oly nagyra tartott intelt, az idok folyaman mindig is nagysagrendileg 10-ed akkora volt mint a kek balna. Mind foglalkoztatottak mind ertek tekinteteben. (A szabadalmak erteke ebben nincs benne, mert arrol nincs adatom es most nem fogok banyaszni.) A lenyeg az, hogy az AMD azert letezik mert szukseg van ra, es az innovacio es technologiai fejlodes tekinteteben siman egymas melle merem tenni (tisztan racionalis alapon) a ket ceget. Messze nem 10-ed az arany, es csak a joindulatom jelekent (es a vita elkerulese vegett) mondtam egymas mellet. Ha erdekel a tema, akkor temerdek info van a fenti dolgokrol a neten, hajra!
    Ha nem erdekel, ugy tisztelettel megkerlek egy finomabb hangvetelu fikazas/uszitas/etc. folytatasara.
    Sok forumozo ember ( ) egy reszuk szimpatizal az AMDvel es erzelmi szinten kezeli a kerdest. A rajuk valo tekintet alapjan elkerult vergodes a Te/Ti ertelmi szinted/etek magaslatairol ad bizonysagot!
    Mindazonaltal ennek ellenkezoje is...

    PLUR
  • 12.
    2017. 05. 05. 12:06
    Nem kell cikket olvasnom, tessék itt egy ASUS alaplap, ami tud CF-et:

    https://www.asus.com/Motherboards/PRIME-B350-PLUS/

    Az meg teljesen irreleváns, hogy hány PCI-E csatornával kell beérnie, 8x/8x az eloszlás más alaplapban is, B350-nél mondjuk 8x/4x lesz. Z-s chipsettel btw. 20 sáv áll rendelkezésre, tehát ennél mindössze csak néggyel több, ami pont elég egyetlen videokártyának, meg egy M.2 SSD-nek.
  • 11.
    2017. 05. 05. 12:01
    Közel másfél évtizede léteznek ezek a tartalommegosztó őrültségek, nem mennek sehova. A VR előbb fog eltűnni.
  • 10.
    2017. 05. 05. 12:01
    Nem olvastad a cikket? Legalább a táblázatot nézd meg az első oldalon, ha mást nem.
    A B350 esetén a rendszernek be kell érnie 16db PCI-E 3.0-s lane-nel, amit ráadásul nem is tud megosztani.

    Ez az infó az AMD oldaláról van és a B350-es chipset-re vonatkozik:
    x6 Gen2 (plus x2 PCIe Gen3 when no x4 NVMe)

    Azaz, teszel a gépbe egy x16 -os PCI 3.0-s kártyát és egy x4-es NVMe-s SSD-t és már csak 2.0-s PCI-E lane-ek állnak a rendelkezésedre.
    Nem tudom, hogyan szeretnék megoldani, hogy 2, vagy 3db x4-es, PCI-E -es SSD mellé 2 VGA (x8,x8 módban) is üzemeljen.

    Intel oldalon is bőven vannak limitációk, de a 70db alaplap között talál az ember olyat, amin a TPM header mellett a fentiek mindegyike meg van oldva. Ha kell, akkor PCI-E multiplexerrel.

    Ehhez képest írtam, hogy a legolcsóbb Z270-es lap sokkal olcsóbb, mint a legolcsóbb X370-es, ami ráadásul gyerekcipőben jár.

    Ryzen processzorral együtt AM4-es platformot is vesz az ember. És még ha tetszik is a processzor, a platform nagyon gagyi hatást kelt.
  • 9.
    2017. 05. 05. 11:59
    Ezek a betegségek hamar elmúlnak mint a VR.
  • 8.
    2017. 05. 05. 11:57
    Igen. Sokakat.

    "Nézik ahogy játszol?"

    Egyesek azt is nézik ahogy én nézek filmeket meg sorozatokat.

    Manapság mindenki megélhetési streamer akar lenni, úgy ahogy pár éve mindenki youtuber.
  • 7.
    2017. 05. 05. 11:53
    Ez a játék streamelés sokakat érint amúgy? Nézik ahogy játszol?
    Annyi rémlik rájzenből, hogy cinebench és streamelés .Ez volt a két adu ász.Nem lehetett ezeket a cikkeket elkerülni.
    Mindkettő a felhasználók 99% át érintette.
  • 6.
    2017. 05. 05. 11:51
    Második szavadtól értelmét vesztette az egész. Játékra 7700K-t kell venni, nem Ryzent. Ha streamelsz, youtube csatornád van stb., akkor a párhuzamos feladatokra alkalmasabb az 1700. Az az alatti Ryzenekre még nem nagyon találtam értelmes felhasználási területet.

    Vasárnap fog járni nálam egy B150-es lap 7700-zal meg 16GB 2400MHz memóriával, akkor megnézem hogyan néz ki az élet Intelnél Z270+7700K alatt, a grafikonokra alapozó netes mende-mondákat az i3 vásárlásom óta teljességgel leszarom, csak a szememnek hiszek (meg a fentebb linkelt formátumban készült videóknak).
  • 5.
    2017. 05. 05. 11:40
    És játékra árban egy épkézláb példát össze tudnál dobni? Alaplap + bele vmi fasza amd proci, és verje agyon(vagy nagyon picit) a 7700k-t játékban.
    Ja hogy nem, csak ez vele a baj, bukóra meg senki nem tesz fel 240 ezer forintot.
    http://www.pcworld.com/article/3176100/computers/amd-ryzen-7-1700-vs-a-5-year-old-gaming-pc-or-why-you-should-never-preorder.html

    amugy tényleg nagyon faja alternatíva, meg a jövőbe néz a 8 maggal mint az fx 8 magos. 7 éve nem jött be, de majd most.
    ("munka" meg "egyéb" szöveg már kiégett amd hype fronton) munka D

    Még az volt poén ahogy az amd verte magát, hogy intel szerveren az adott feladat le sem fut, mert csak 1.5 tb ramot tud címezni a xeon, de a naples az kettőt ! KETTŐTERRABITE rammmmmm.
    Most jött / jön ki a purley platform, 6 terrabájt ram címzéssel, ilyenkor amd fronton megkövülnek? 3szor több mint amit most tojtak?Raja ezt felsem tudja fogni.
    Amd az egy tiszavirág életű dolog, ezt mindenki tudja, azért nem jön az oscar nekik. 1-2 hónapig még alternatíva is lehet aki szeret vele szívni, de ahogy kijön az uj intel már a legfanabb amdsek is meginganak.(dehogy inganak, hiszen amdsek)
  • 4.
    2017. 05. 05. 11:28
    Ja, tényleg nevetségesen drágák. Kissé poén, hogy míg összerak az ember egy otthoni gépet az Intellel ár ÉS teljesítmény előnyben lesz, mert amit spórol AMD procin, azt ráfizeti az alaplapra, meg a gyorsabb memóriára, és ezzel még csak egy drágább Intel processzorhoz zárkózott fel, amihez olcsóbb az alaplap is, meg a memória is.

    Ja, várj, mégsem, mert a B350 semmivel nem marad el tuning teljesítményben, miközben 26-39 ezer forint között vannak, kizárólag SLI-t nem tudnak (szerk.: általában, de nincs megtiltva egy gyártónak sem, hogy adjon hozzá támogatást, és néhányan adnak is):
    https://www.youtube.com/watch?v=gkmyKPzCq6k

    -.-'
  • 3.
    2017. 05. 05. 10:59
    Bár intelem van, de azért a 70 alaplap is vicces.... 70 alaplap, mi a fa**nak? Kb 6 elég lenne. 5 gamer 20 rongytól mondjuk 90-ig és egy az oc-zós makiknak 110-130 körül. Persze értem, hogy sok gyártó van és gyártónként eltérő az alaplapok mennyisége, de ezt szoftveresen kezelni valami rémálom lehet.
  • 2.
    2017. 05. 05. 10:49
    Intel Z270- es alaplapkínálat: 70 db
    AMD X370-es alapalpkínálat: 14 db

    Legolcsóbb Z270-es alaplap: 38.000Ft
    Legolcsóbb X370-es alaplap: 50.000Ft

    Köszönjük a cikket, de ezt továbbra is szánalmas kínálat a gyártók részéről.
  • 1.
    2017. 05. 05. 09:56
    Hasznos cikk, köszi szépen. Még mindig az a bánatom, hogy hova késnek ITX-es lapok.