A Windows Vista második szervizcsomagjának érkezéséről már számos pletyka jelent meg, ám hivatalos információkat mindezidáig nem olvashattunk a fontos frissítőcsomag érkezésével kapcsolatban. Most szerencsére változott a helyzet, ugyanis a vállalat egyik munkatársa, Brandon LeBlanc, a Windows Vista Team Blog virtuális hasábjain keresztül megosztott néhány fontos információt az SP2-vel kapcsolatban.
LeBlanc elmondása szerint a szoftver bearanyozódott, azaz most már RTM fázisban van, ami egy nagyon fontos mérföldkő. Az RTM fázis (Ready to Manufacture) gyakorlatilag azt jelenti, hogy a szervizcsomag tesztelése és fejlesztése befejeződött, vagyis a szoftver elérte a végleges állapotát, így gyártásra kész. Az RTM verzió egyébként nagyjából egy hónapja került először a tesztelőkhöz. A Microsoft most már csak arra vár, hogy piacra dobhassa az újdonságot, ám ennek várható dátumával kapcsolatban egyelőre nem osztottak meg részleteket, LeBlanc sem árult el semmiféle konkrétumot a hivatalos blogon keresztül. Mindössze annyi tudható, hogy még ebben a negyedévben elérhetővé válik az SP2 a nagyközönség számára. Egyes feltételezések szerint a TechEd 2009-es konferencia megrendezésével egy időben, azaz május közepén lehet a szoftver startja.
Annak érdekében, hogy céges szinten az IT szakemberek munkáját megkönnyítsék, a Microsoft egyetlen telepítő formájában teszi elérhetővé a Vista SP2-es és a Windows Server SP2-es javítócsomagot. Az új szervizcsomag várható frissítéseivel kapcsolatban már gyakorlatilag minden tudható. A legfrissebb információk szerint a korábban említett változások mellett újítás lesz az is, hogy az SP2 megjelenésével teljes támogatás nyernek a VIA 64-bites processzorai, valamint az alkalmazás-kompatibilitáson is csiszoltak a fejlesztők.