ÚJABB CSALÓDÁS A RADEON RX 9070-ES SZÉRIÁT VÁRÓ GAMEREKNEK – A VÁRTNÁL SOKKAL KÉSŐBB JELENNEK MEG AZ ÚJ KÁRTYÁK

Sem januárban, sem februárban nem számíthatunk az új videokártyák megjelenésére, legalábbis kereskedelmi forgalomban biztosan nem.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2025. jan. 22. 6:04
Újabb csalódás a Radeon RX 9070-es szériát váró gamereknek – A vártnál sokkal később jelennek meg az új kártyák

A hivatalos helyzet és az előzmények

Az AMD Radeon RX 9070-es sorozatának rajtja nem indul valami fényesen. Az új videokártyákat a tavalyi pletykák alapján már a CES 2025 alkalmával tartott előadásán be kellett volna mutatnia a vállalatnak, ám erre végül nem került sor, csak egy szűkszavú bejelentés érkezett a CES 2025 után, amiből szinte alig derült ki valami.

Nem sokkal később a vállalat illetékesei megpróbálták megmagyarázni, miért döntöttek úgy, ahogy: azzal érveltek, hogy egyszerűen nem lett volna elég a 45 percnyi idő arra, hogy a sok új termék mellett még a Radeon RX 9070-es széria tagjait is megfelelően be tudják mutatni, márpedig az új videokártyák esetében bőven van miről beszélni. Később úgy tűnt, jó eséllyel rövidesen sor kerülhet a Radeon RX 9070-es sorozat tagjainak bemutatójára, illetve rajtjukra is, ám nemrégiben hideg zuhanyként ható információ érkezett a témával kapcsolatban, és ez ráadásul nem is pletykaszintű értesülés, hanem hivatalos bejelentés.

Az AMD új videokártyái tényleg az első negyedév folyamán jelennek meg, viszont nem januárban, hanem majd csak valamikor március alkalmával, igaz, az egyelőre nem tisztázott, pontosan mikor, és az is rejtély, mikor kerítenek sort a formális bemutatóra. Annyi pozitívum van a dologban, hogy a rajtig még bőven jut idő a szoftverek és a driverek finomhangolására, optimalizálására, valamint az új videokártyákból eddig felhalmozott raktárkészletek is tovább hízhatnak, ennek eredményeként bőven elegendő mennyiségű kínálatból lehet majd válogatni a rajt után.

Galéria megnyitása

Az új videokártyákkal kapcsolatban hivatalosan annyi biztos, hogy a TSMC N4 gyártástechnológiájával készülnek, második generációs AI gyorsítókat tartalmaznak, harmadik generációs RT magokkal vértezték fel őket, valamint második generációs Radiance Display Engine is lesz a GPU fedélzetén. A pletykák alapján a Radeon RX 9070 XT várhatóan 64 CU tömbbel, azaz 4096 stream egységgel dolgozhat, míg a Radeon RX 9070 esetében 56 CU tömb, azaz 3584 stream egység állhat rendelkezésre, de mindkét videokártya 256-bites memória-adatsínt kap és GDDR6-os fedélzeti memóriával érkezik. A memória-kapacitás mindkét esetben 16 GB lehet.

A Radeon RX 9070-es sorozat tagjai a közép-, illetve felső-középkategóriában próbálnak majd labdába rúgni a konkurens megoldásokkal szemben, azaz a Radeon RX 7800 XT és a Radeon RX 7900 GRE szintje környékén helyezkednek majd el, az Nvidia háza táján pedig a GeForce RTX 5070-es széria méltó ellenfelei lehetnek, amennyiben sikerül ennek megfelelően belőni az árazásukat.

Némi pletyka a csúszás feltételezett okaival kapcsolatban

Mint ismeretes, az elmúlt időszakban nagyon sok helyen bukkantak fel az új videokártyák, számos külföldi viszonteladó kezdte listázni őket, ami alapján arra lehetett számítani, hogy tényleg rövidesen, talán még január folyamán megindulhat a forgalmazásuk. Az nem derült ki, mekkora raktárkészletek álltak volna rendelkezésre, nincs kizárva, hogy erősen limitált lett volna a rajtra elkészített mennyiség, de legalább a hivatalos tesztek megjelenhettek volna.

A PC Games Hardware munkatársai a lap fórumának egyik adminisztrátorára hivatkozva nemrégiben azt állították, azért késhetnek a Radeon RX 9070-es sorozat tagjai, mert az AMD csapata állítólag elszúrta a termékek árazását. A „Pokerlock” becenévvel dolgozó admin korábban már több pontos információt is szállított a GeForce RTX 50-es sorozat tagjaival kapcsolatban, ám ennek ellenére is érdemes távolságtartóan kezelni az állításait.

A baj állítólag az volt, hogy az első Radeon RX 9070 szállítmányok magasabb áron kerültek a viszonteladókhoz, ám a GeForce RTX 50-es bejelentést követően úgy tűnt, csiszolni kell az árakon. Az első szállítmányok már régen megérkeztek a disztribútorokhoz és a viszonteladókhoz, amit több korábbi szivárgás is bizonyít, ám az eredetileg tervezett rajt előtt nem sokkal árkorrekcióra került volna sor, amibe a viszonteladók a hírek szerint nem mentek bele. Ennek oka az, hogy ők már kifizették a magasabb árat a készletekért és nem szerették volna, ha anélkül történik meg az árcsökkenés, hogy ők visszakapnák a különbözetet, azaz nem akartak „hitelezni” az AMD-nek.

Arra lett volna szükség, hogy vagy visszafizetést kapjanak, vagy pedig bizonyos összeget visszatarthassanak az értékesített videokártyák után, ezzel kompenzálva a magasabb beszerzési költségeket. Az elbeszélések alapján az AMD rendszerint hónapokat késik a hasonló kifizetésekkel az efféle akcióknál, amit a disztribútorok és a viszonteladók nem akartak bevállalni, ezért csúszhatott az eredeti rajt, hiszen előbb rendezni kell az árazással kapcsolatos kihívásokat, csak utána térhet vissza minden a megszokott kerékvágásba.

Hogy ez igaz-e? Hivatalosan sem megerősítés, sem cáfolat nem érkezett a pletykára, de a végeredményt látva igazából teljesen mindegy is: az új Radeonok most már biztosan márciusban rajtolnak el.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

40 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Wizzard
Wizzard
2025. jan. 27. 13:01
#9

Újabb szög a PunchAbu-i altgernatív valéóság koporsójába. XD

https://videocardz.com/newz/retailer-confirms-powercolor-radeon-rx-9070-xt-red-devil-limited-edition-is-in-stock-talks-amd-pricing-strategy

Az egyik legnagyobb bolgár értékesítő:

"Retailer confirms PowerColor Radeon RX 9070 XT Red Devil Limited Edition is in stock, talks AMD pricing strategy"

A kártyák ára magasabb volt a vártnál, a 9070 XT esetében 899 dollár, és 749 dollár a 9070 esetében. Azt is elmondta, hogy január végi startról tájékoztatták őket.

Na ezért nem volt semmi hír a CES-en a radeonról, mert miután az nv bemondta az árakat, látták hogy pofára estek az árazással. Erről volt szivárgás korábban is, és ezt most konkrétan megerősítették. Nyilván lesznek még akik elmondják.

Arról is szó van, hogy a 9070 XT csak kicsivel gyorsabb mint a 7900 XT miközben 500 bolgár leva-val többért akarták adni.

XD

Wizzard
Wizzard
2025. jan. 24. 8:21
#8

Preorder március 23 

North American Retailer Leaks "March 23" Pre-order for AMD Radeon RX 9070 Series  mondtam március vége lesz ez, 2 hónap még

bimbi10
bimbi10
2025. jan. 23. 23:03
#7

1995 óta, csak is AMD!

punchman
punchman
2025. jan. 23. 0:51
#6

Úgy látszik összegyűlt pár Radeon tulajdonos a cikk alatt, hogy kitárgyalják a meg nem jelent kártya amiről le akarnak beszélni mindenkit, mennyire csalódást okozott nekik már most.
Az AMD-nek nem állt szándékában elsietni a bemutatót. Egész egyszerűen, mert nem érdeke. Akkor van értelme Nvidia előtt rajtolni, ha legalább 3 hónapos előnyt tudsz magadnak kiharcolni a generáció startjánál. Ha ez nem megoldható, akkor legjobb felkelteni az érdeklődést amikor Nvidia bejelentené a kártyáit, és megvárni míg Nvidia teríti lapjait. Ezt kell csinálni, mert ebben a pozícióban ez az életképes stratégia. A vásárlókat és a rajongókat onnan kell elhódítani.
Ami sürgette őket, az az amerikai elnökváltás és a belengetett vámtarifák. Egyszerűen muszáj volt siettetni, hogy legyen leszállított készlet. Tehát bármilyen meglepő egyesek számára, a rajt valószínűleg mindig március környékére volt célozva. Nvidia kártyái februárban jelennek meg. Amire AMD-nek most koncentrálnia kéne, az a rajt minősége. Remélhetőleg sikerül nekik jól előkészülni addigra, hogy sima legyen a rajt.
Afelől erősek a kétségeim, hogy nagyobb árverseny alakulhatna ki az előző generációhoz képest. Nvidia a piaci pozíciójából eredően is nagyobb mozgástérrel rendelkezik, tehát hozzá fogja igazítani AMD áraihoz az RTX kártyákat, ha túl nagy lenne köztük a különbség. Ebből következik, hogy AMD számára értelmetlen túlságosan alávágni a Geforce árakhoz képest, mert csak annyit érnek el vele, hogy bukják a profitot, amire nagy szükség van az eljövendő fejlesztések finanszírozásához. A profit nagyon jót tesz az innovációnak egy versengő piacon. Tehát amit AMD-nek tennie kell, hogy egy nagyon jól pozicionált, jól működő terméket kell nagyon precízen beárazniuk. Nem lehet nagy durranásra számítani, mert egy olyan ellenféllel kell versenyezni, aki kvázi végtelen forrással rendelkezik, és egy ugyanolyan termékért jelentősen több pénzt tud elkérni a vásárlóktól. Tehát egy konkurens termék attól lesz vonzó ezen a piacon, hogy jó alternatíva, amit megéri választani.

Busterftw
Busterftw
2025. jan. 27. 9:49

@N.S.N.
Nem, ezek a forrasok:

  1. Az XFX gyarto instagram posztja, ahol kiirtak a coming soon januar 24 datumot, majd a datumot toroltek, miutan az AMD eltolta a rajtot.

  2. ujabb bizonyitek egy bulgar retailertol, ovatosan fogalmazva de egyertelmuen ok is azt mondjak, hogy januar vege lett volna a hivatalos launch, a kartyak is ott vannak naluk (ahogy mas retailereknel):
    LINK
    "it is apparent that they were informed that late January was the intended timeframe for the cards they already have to go on sale."

  3. AMD januar 23-ra idozitette a netes reklamkampanyt, miszerint elerheto a kartya es "jatsz most", csak elfelejtettek deaktivalni

  4. az AMD manus is mar irta, hogy azert halaszottak el, mert akartak a szoftveren (FSR4) hegeszteni.

Marpedik a semmit nem lehet halasztani, csak launch datumot.

Busterftw
Busterftw
2025. jan. 22. 9:56
#5

"We love the gaming community." .AMD

Ezert hagyjuk, hogy 1 honapig kaphato legyen az Nvidia kartya. Hogy lesz igy 40% market share.

Busterftw
Busterftw
2025. jan. 23. 17:25

@punchman Minden a launch kornyeken dol el.
Az Nvidia legjobb marketingja epp ezert az AMD.

Wizzard
Wizzard
2025. jan. 22. 9:07
#4

Az nvidia a CES-en közölte az árait, január 7.-én. Az 5070 msrp 549 dollár.

Lehet csak március végén jönnek, nem elsején. XD

punchman
punchman
2025. jan. 23. 1:00

@Mosdatlan_falusi

Amit hiányolni lehet, hogy a kártyát nem kezdték el hype-olni hónapokkal ezelőtt. De ha a launch bénaságáról esik szó, akkor kénytelen vagyok kétségbe vonni. Amit eddig csinált AMD marketing fronton az eredménytelen volt. A termékek jók voltak, mégse tudtak belőle sokat eladni. Ennek eredménye hogy stratégiát váltanak. Korábban elkövették azt a hibát, hogy Nvidia előtt bejelentették a generációt, amire Nvidia rá tudott kontrázni, ami elég fájdalmas lehetett AMD számára. Most úgy tűnik ezekből a marketing bakikból tanultak, és biztos nem ment ez annyira simán a CES-ből kiindulva. Lehetett kis ütközés az álláspontok mögött, de valószínűleg ezzel a jobbik változatot választották.
A launch minőségéről még nem nagyon tudok beszélni, mert még nem történt meg. De abban egyetértek, hogy most a launch minősége lesz a legfontosabb kérdés az RDNA4 sikerét illetően. Reméljük hogy jól sikerül nekik, és erősödik a verseny.

Gpety
Gpety
2025. jan. 22. 8:33
#3

Nagy csalódás,  hogy kevesebb, mint kb. 1,5 hónap múlva már március lesz... Amúgy simán arra mennek,  hogy az Nv kiadja az 5070-eseket és árban alájuk menjenek. Nem túl bonyolult stratégia és még csak trükkösnek sem mondható.

Busterftw
Busterftw
2025. jan. 22. 13:29

@zkarpati Az errol szolo hirekben pedig epp ezt emlitik, hogy ilyenre volt pelda, csak honapokkal kesobb kaptak meg a rebate lovet.

Persze ahogy mondod, ezt is irjak, kuldtek vissza.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2025. jan. 22. 7:06
#2

Áruljátok már el, miért hívjátok 9070-es sorozatnak??? Ez a 9000-es sorozat (vagyis RDNA4) kettő darab kártyája lesz... nem egy új széria. Vagy akkor szerintetek lesz 5070-es, 5080-as, 5090-es sorozat is?

BigBrother
BigBrother
2025. jan. 22. 17:34

@Mosdatlan_falusi
Elvileg lesz 9070XT; 9070; és később jönne egy 9060XT; és 9060 is, legalábbis így tervezik. Tehát jön, csak kérdés, hogy minek.

hunspirit
hunspirit
2025. jan. 22. 7:01
#1

Látjátok vörösök? Az AMD drágábban adta volna a kártyákat, de az Nvidianak köszönhetően máris árcsökkentés van. Köszönjük gamerek barátja NV!

... de a lényeg az hogy ez egy jól pozícionált, versenyképes termék lesz xDxDxD

punchman
punchman
2025. jan. 23. 1:08

@hunspirit

Mivel AMD nem jelentette be az árakat, Nvidia árait pedig nem ismertük korábban, ezért azt mondanám hogy nem volt árcsökkentés, de azt kell mondanom hogy értelmetlen a kérdés. Ugyanis a semmit hasonlítod az ismeretlennel. Az egyetlen árverseny amit láthatnánk, ha Nvidia árat csökkent a rajt után. De ha Nvidia nagy csökkentést csinál, AMD lábon lőtte magát. A piaci árakat pedig úgyis a fogyasztók fogják alakítani hosszabb távon. Ha egy kártya után nagyobb lesz az érdeklődés mint a kínálat hosszú távon, akkor MSRP felett maradnak az árak is. Szóval számít a rajtkori ár, de azért nem csak ez fogja eldönteni a termék sikerét. Kedvező review-kra céloz mindenki. Amihez az kell, hogy a korábbi ár/teljesítmény javuljon érezhetően, amire azért van is esély. Nyilván amíg tart a készlet a korábbi generációkat is ki kell akciózni a piacról, de az előző MSRP-hez képest azért számítanék érdemi előrelépésre.

Vissza az oldal tetejére