A GeForce Now szolgáltatás még mindig kitart, sőt, továbbra is hozza az elvárt számokat. Ha valaki ingyenes modellben szeretne játszani vele, csúcsidőben szinte biztos, hogy be se fér a szerverekre és várakoznia kell, hátha sorra fog majd kerülni. Eközben a Google is kénytelen volt ingyenessé tenni a Stadia alapszolgáltatását, hogy versenyre kelhessen vele, de nehéz dolga lesz, mert újra remek játékok érkeztek a platfromra.
Alig több, mint egy hónapja írtunk róla, hogy bár többen is otthagyták már a GeForce Now-ot, vannak, akik kiállnak a felhőgéming ezen ága mellett és támogatni fogják a jövőben. A Ubisoft most be is teljesítette az ígéretét és elérhetővé tette a teljes Assassin’s Creed és Far Cry sorozatot a programon belül. Ez az ért nagyon érdekes, mert az AC: Odyssey például nagyon sokáig a Stadia tesztjátéka volt, amivel a Google promózta a saját termékét.
Sajnos viszont több kiadó is úgy döntött, hogy ők nem fognak az itteni játékkönyvtárban szerepelni. A Warner Bros., az Xbox Game Studios, a Codemasters és a Klei játékok április 24-én kikerülnek a szolgáltatás kínálatából, de az Nvidia reménykedik, hogy a jövőben valamikor még visszatérnek.
A Now legjátszottabb játékai amúgy a Destiny 2, a Counter-Strike: Global Offensive, Hearts of Iron IV, Mount & Blade II: Bannerlord, Rust, Warframe és a Wolcen: Lords of Mayhem. Katsuhiro Harada, a Bandai Namco producere szerint a Dark Souls III-tól kezdve a Tekken 7-ig látható felhasználónövekedésnek indultak a játékaik a GeForce Now-nak hála és remek lehetőségnek tartják, hogy az új játékosok is csatlakozhassanak a sorozataikhoz. A szolgáltatást a jövőben is támogatni fogják a legújabb címeikkel is.
Az Now tehát továbbra is fejlődik, a több, mint 1500 támogatott játék listája pedig folyamatosan bővül. A hivatalos blogbejegyzés itt olvasható.



























