TÖBB PROBLÉMA IS FELMERÜLT A GEFORCE RTX 5080-AS ÉS 5090-ES MODELLEK KÖRÜL: INSTABILITÁS, MŰKÖDÉSKÉPTELENSÉG

Azt még nem lehet tudni, mennyire széles körben tapasztalhatóak a hibák, az Nvidia csapata ugyanis még nem reagált rájuk.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2025. febr. 6. 19:05
Több probléma is felmerült a GeForce RTX 5080-as és 5090-es modellek körül: instabilitás, működésképtelenség

Az Nvidia GeForce RTX 50-es sorozatának első két tagja, az abszolút csúcskategóriába érkező GeForce RTX 5090, illetve a felsőkategóriát megcélzó GeForce RTX 5080 már hivatalosan is bemutatkoztak, a róluk szóló tesztekről készített dióhéjnyi összefoglalóik sorrendben itt és itt olvashatóak.

Az újdonságokat sajnos nehéz elcsípni kereskedelmi forgalomban, általános készlethiány alakult ki, ám az Nvidia korábbi tájékoztatása szerint folyamatosan dolgoznak azon, hogy az elkövetkező hetek folyamán javuljon a termékek elérhetősége. Időközben megint felbukkant a megolvadó tápcsatlakozó témaköre is, ám ahogy az utóbb kiderült, egyszerű tesztelői hiba okozhatta a két darab +12V-2x6 tápkábel megolvadását, vagyis egyelőre úgy tűnik, az Nvidia korábbi állítása biztos talpakon áll, az új videokártyáknál a megnövekedett TDP keret ellenére sem kell tartani megolvadó tápcsatlakozóktól.

Az elmúlt napok beszámolói alapján sajnos így is vannak problémák az új videokártyákkal, számos újdonsült tulajdonos panaszkodik rájuk, azt viszont egyelőre nehéz megbecsülni, mennyi felhasználót érinthetnek a hibák. A kínai fórumokon és a Reddit virtuális hasábjain keresztül többféle hibáról is beszámoltak már: egyes esetekben a PCI Express 5.0-s csatolót sejtik az instabilitást és kompatibilitási problémákat okozó jelenségek mögött.

Egyes felhasználók szerint az Nvidia Founders Edition modelljénél tervezési hiba miatt sérülhet a jelintegritás, ami instabilitást és egyéb problémákat okoz – legalábbis erre gyanakszik néhány tesztelő, de az Nvidia csapata egyelőre még nem erősítette meg és nem is cáfolta az értesüléseket. Az új beszámolók persze nemcsak a Founders Edition modellekre panaszkodnak, hanem az AIB partnerek által készített példányokra is, ezek között a Kínára szabott GeForce RTX 5090D modellek is jelen vannak.

A panaszosok szerint előfordult már, hogy a GeForce RTX 5080 csak PCI Express 2.0-s módban volt hajlandó működni, de driverrel kapcsolatos hibák is jelentkeztek már. A legfrissebb driver telepítését követően néhánya fekete kijelzőbe és GPU inicializálási hibába futottak, amit esetenként egy driver-visszaállítás megoldott, ám néhány felhasználó azt tapasztalta, hogy a fekete kijelzőt okozó hibát követően egyszerűen nem ismerte fel az adott videokártyát az alaplap, és így természetesen Windows alatt sem lehetett működésre bírni.

Az egyik felhasználó egy érdekes teóriával is előállt: szerinte az új driver hibát okoz egy IC működésében, tönkre is teszi azt, amelynek következtében működésképtelenné válik a videokártya. Ezt a teóriát egyelőre még nem ellenőrizték, de ha tényleg előfordult ilyesmi, az valószínűleg nemcsak egy videokártyát érint majd – addig viszont érdemes egészséges gyanakvással fogadni az efféle állításokat.

A hibák kivizsgálásához természetesen időre lesz szükség Az egyelőre nem világos, hogy pontosan mi okozza a problémákat, de remélhetőleg rövidesen pont kerülhet az ügy végére. A meghibásodott videokártyák esetében csak a garanciális ügyintézés jöhet szóba, ez viszont nem biztos, hogy egy gyors folyamat lesz, ugyanis a piaci információk alapján hetekig tarthat, mire sikerül újratölteni a raktárkészleteket – több külföldi viszonteladó is erre panaszkodott.

Egyes korábbi beszámolók azt is megemlítették, hogy az Nvidia AIB partnereinek egyszerűen nem jutott elég idejük arra, hogy az új videokártyákat alaposan teszteljék a hivatalos rajt előtt, ami számos probléma forrása lehet. Az időhiány miatt előfordulhat, hogy nem sikerült minden gyerekbetegséget száműzni a később aztán piacra dobott videokártyák fedélzetéről, illetve az is benne lehet a pakliban, hogy az egyes alaplapokat sem sikerült teljes mértékben felkészíteni a GeForce RTX 50-es széria támogatására. Ezek persze csak szóbeszédek, hivatalos forrásból egyelőre nem erősítették meg őket.

Remélhetőleg rövidesen fény derül az egyes hibák pontos okaira, és remélhetőleg az Nvidia csapata is megszólal az üggyel kapcsolatban. Addig a fentieket érdemes távolságtartóan fogadni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

35 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Mikiller19841209
Mikiller19841209
2025. febr. 9. 0:21
#14

@Levy_Szh:Egy 4070 van bekészítve a cuccba amit összapakoltam itt, lehet hétfőn behúzom a konfigot.. Nem várok.

Resike
Resike
2025. febr. 8. 14:26
#13

Próbáltak több áramot küldeni a csodacsatlakozón?

Bazsi77
Bazsi77
2025. febr. 7. 22:18
#12

Mégis ez kell a népnek,az Nvidia gtx 1080 után nem tudott kiadni egy normális kártyát ???????

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2025. febr. 7. 13:01
#11
axe
axe
2025. febr. 7. 12:09
#10

hotfix kell a bestiának! meg majd arra egy hotfix. csak a szokásos

Wizzard
Wizzard
2025. febr. 7. 12:53

@axe Ebből a 3 esetből nem tudni. Lehet egy új windows telepítés is elég, ezért vannak előnyben az amd-sek, nekik ez minden új drivernél alap az új windows meg a vacban. XD

Mikiller19841209
Mikiller19841209
2025. febr. 7. 6:18
#9

Az új nv driver-el kétszer is kékhalálozott a rendszerem 3 napja. Ilyet a 8 év alatt, amióta használom a gépet, még nem láttam (egy gtx 1060-at használok, de már be van készítve az új konfig itt, csak még nem szántam rá magam a rendelésre, várom az 5070-eket). Vissza kellett tennem az előző driver-t, azóta jó (sajna a windows kicsit meg is gajdult tőle). Amúgy nem ez az első hibás nv driver, de eddig maximum fps-t veszítettem velük amit szintén az előző driver feltelepítésével visszakaptam.

tomchee
tomchee
2025. febr. 7. 18:14

@Mikiller19841209 igazság szerint ha nem érdekel a frame generation, akkor nyugidtan vehetsz 40 est.

atis123
atis123
2025. febr. 7. 6:04
#8

Vicces cég ez is : ))) Leírnak valamilyen problémát a forgalmazott termékükkel kapcsolatban és úgy tesznek mintha nem is tudnának róla pedig eladtak itt is egy párat

kgabor11
kgabor11
2025. febr. 7. 5:42
#7

Minden megjelenéskor eljátszák,hogy pár darabot dobnak csak piacra,hogy nagy legyen a kereslet.Így sokáig fentudják tartani a keresletet,és az árakat.

Gpety
Gpety
2025. febr. 7. 5:30
#6

Pedig itt nem filléres cuccokkról van szó, hogy csak legyintsenek az emberek.

peti19870621
peti19870621
2025. febr. 7. 5:17
#5

Akkor én vettem a legeslegjobb kártyát ^^" - Nem fogyaszt sokat, épp annyit, hogy elfutassa az egy mázsa fosh efpéest, bármely játékon: rx7700xt12gb. Jah, s nincs vele probléma. Csak is velem.. x3

punchman
punchman
2025. febr. 6. 23:37
#4

Nem kellett volna januárban kiadni. Ennél jobban nehéz lenne rajtot elcseszni.

Busterftw
Busterftw
2025. febr. 11. 10:57

@Szefmester Nem vagy hulye, vegyel mast, csak akkor nem ertem mi a gondod.
Ha nem surgos, varsz amig lesz rendes keszlet.

Ha meg mast veszel, ott az AMD/Intel, akkor meg nem erint a problema.

csapi26
csapi26
2025. febr. 6. 20:26
#3

Jó, tehát röviden, az nvidia driverben az AMD-hez süllyedt. Csokoládé, rumosdió, Intel nem is volt.

Wizzard
Wizzard
2025. febr. 6. 20:00
#2

Több napos hír, a megoldás már rég ismert.

https://www.guru3d.com/story/troubleshooting-rtx-5090-black-screen-failures-switch-to-pcie-gen-40/

"A jelenség részletes technikai elemzéséből kiderül, hogy a probléma szorosan összefügg a PCIe 5.0-ban rejlő adatátviteli protokollokkal. Amikor a guruk a legújabb illesztőprogramokat telepítik egy PCIe 5.0 alaplappal felszerelt rendszerre, úgy tűnik, hogy az illesztőprogram és a hardver interfész közötti interakció a kijelző kimenetének hirtelen elvesztését okozza. Számos dokumentált esetben a grafikus kártya leáll, amint az illesztőprogram telepítése elér egy kritikus pontot, ami arra utal, hogy a PCIe 5.0 nagysebességű jelzési követelményei meghaladhatják a jelenlegi firmware által beállított kompatibilitási paramétereket egyes alaplapokon.

Ezt a hipotézist a megfigyelt felbontás is alátámasztja: amikor az alaplap BIOS beállításait úgy módosítják, hogy a PCIe működési sebességét 5.0-ról 4.0-ra csökkentsék, az illesztőprogram telepítése sikeresen befejeződik, és a rendszer ismét felismeri a grafikus kártyát."Amúgy is az 5090D modellekkel fordult elő Kínában.

Dragon3k
Dragon3k
2025. febr. 8. 23:18

@Busterftw Én az 5080 esetről írtam, ott FE verzióról írtak csak, az 5090D esetében volt PNY-vel.

pdx006
pdx006
2025. febr. 6. 19:28
#1

Meg is érdemlik a táborverők. Ha ettől nem jön meg az eszük, akkor semmitől. Mennek a szelfik az 5090 dobozokkal, nem gondolták volna, hogy a "menőségből" nevetség tárgya lesznek. Mondjuk én gondoltam. Meg még a biztonsági övet is ráköti a kocsiban a marhája a dobozra. Mondtam én már fél éve hasonló témakörben, hogy ezek azt hiszik, hogy a történelem nem ismétli meg önmagát, bíznak benne hogy azóta fejlődött ez a helyzet, - de nem, és nem is fog.

Easyceaser
Easyceaser
2025. febr. 7. 23:52

@Geralt_of_Trivia Nagyon szomorú, hogy mára már teljesen elfogadott újonnan megjelenő termékeknél, hogy az első (mesterségesen "kiéheztetett") vásárlók béta tesztelők!

Vissza az oldal tetejére