A Twitter folyamatosan küzd azért, hogy a felületét tisztábbá tegye. Ennek érdekében az elmúlt években számtalan eszközt vezetett be azért, hogy a felhasználók az erőszakos és zaklató kommenteket egyszerűen tudják kezelni, elkerülni, az utóbbi időben pedig a hiteles híráramlás segítésére ment rá a mikroblog.

Arra már hosszú ideje van lehetősége az embereknek, hogy bizonyos bejegyzéseket úgy jelöljenek meg, hogy azok félrevezető információkat tartalmazhatnak. A hamis hírek terjedése az utóbbi időben az amerikai választás és a koronavírus-járvány miatt is terítéken volt, ezért az ilyen jellegű fejlesztésekre feküdt rá a mikroblog fejlesztői csapata.

A Twitter korábban bevezette már egyebek mellett azt is, hogy figyelmeztető jelzést mutat a rendszer olyan esetekben, amikor valamilyen félrevezetőnek jelzett bejegyzést készül megosztani az ember. Ezáltal rávezethetőek a felhasználók arra, hogy jobban megnézzék a tartalmakat, és adott esetben utánajárjanak a posztok valóságtartalmának. Így talán kevésbé terjednek majd azok a dolgok, amik megvezethetnek másokat is.

Galéria megnyitása

Ezentúl pedig már a Twitter arra is jelezni fog, ha egyszerűen csak kedvel egy problémásnak ítélt bejegyzést a felhasználó. A félrevezető posztoknak a kedvelése ugyanis azt jelentheti, hogy olyan dologgal fejezi ki a fiók tulajdonosa az egyetértését, ami igen nagy valószínűséggel nem felel meg a valóságnak. Ilyen esetekben talán a figyelmeztetés hatására az érintett megpróbál majd több forrásból is tájékozódni, és nem fog félrevezető információknak hinni.

A Twitter a szólásszabadság tiszteletben tartása miatt nem nyúl olyan radikális eszközhöz, hogy törölje a megosztó tartalmakat, amik nem hiteles információkat tartalmazhatnak, de az egyértelmű, hogy a vállalat azon dolgozik, hogy ezeknek a terjesztését szigorú korlátok közé szorítsa.

Azok a bejegyzések, amikről bebizonyosodott, hogy problémásak bármilyen szempontból, már a folyamon is meg vannak bélyegezve, szóval lassan már nincs olyan eszköz, amit ne vetne be a Twitter azért, hogy megakadályozza az ilyen tartalmaknak a terjedését.

Galéria megnyitása

Azzal, hogy bevezette a tweetek problémásnak jelölését a Twitter, állítólag 29 százalékkal tudta csökkenteni azt, hogy ezeket továbbosszák az emberek. Ez jelentős mértékű csökkenésnek számít, azt könnyen beláthatjuk. Az viszont nem derült ki, hogy a megosztáskor feldobásra kerülő figyelmeztetés mennyi csökkenést hozott, a 29%-os visszaesésen túl, de valószínűleg az is faragott megosztások számán, és a puszta kedvelésnél megjelenő figyelmeztetés pedig még inkább abba az irányba viheti az embereket, hogy alaposabban tájékozódjanak egy-egy témában.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

16 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
DJJK
DJJK
2020. nov. 30. 16:11
#5

Most hirtelen nem tudom eldönteni, hogy a koronavírusnál a média álláspontot, vagy az orvosi álláspontot kell hamis hírnek gondolni a cikk alapján. Mert ha valakit arra ösztönöznek, hogy jobban járjon utána a dolgoknak, akkor rá fog jönni, hogy szimplán csak háború zajlik az emberiség kollektív elnyomására.

hawat333
hawat333
2020. nov. 26. 16:22
#4

"Cenzné, meg az ura."

BiroAndras
BiroAndras
2020. nov. 27. 11:07

Szerinted a veszélyes álhírek terjesztése jó dolog?

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2020. nov. 26. 2:06
#3

Ez a mai világban rohadt hasznos lesz, mikor mindenki jobban tud mindent, mindenki másnál, annyi lesz a hamisan félrevezetőnek jelölt tartalom, mint égen a csillag. Még akkor is leidiótáznak, ha harvard.edu-ról linkelem az állításom igazolását, amire alapból nem lenne semmi szükség, mert a saját tapasztalatomat írtam le, és amúgy is mi a fasznak követsz, ha alapból abból indulsz ki, hogy hazudok...

Ha már egy tök ártalmatlannak tűnő doughnut van a képen, azt a bejegyzést jelölhetem például problémásnak, ami egészségesnek állít be, vagy neadjisten konkrétan egészségesnek nevez egy 442 kalóriás desszertet, aminek a 85%-a szénhidrát? Sok idióta rétes- helyett zabpehelylisztből csinálja a nasit és tádááám... "healthy!"

https://www.youtube.com/channel/UCHUu8I_NKRzNeoDL4oaoC3Q

Ezt az egész csatornát például, meg az összes hasonlót bannolni kellene a picsába, ezt nevezném értelmes tartalomszűrésnek, nem ezt, amit a Twitter csinál...

Szefmester
Szefmester
2020. nov. 27. 9:44

@gabushi Addig van joga hülyének lenni, amíg azzal másoknak nem árt, vagy nem akar ártani!

Írtad hogy nehéz "jó értékrendet" élni. Dehogy nehéz! 

Úgy bánj másokkal ahogy elvárod hogy bánjanak veled, és eközben igyekezz ne ártani másoknak.

Kiegészítés: ha ártottál, de véletlen vagy felelőtlen okból és próbálod kompenzálni a kárt, akkor ok. Ha leszarod a következményeket is, akkor enyhe-közepes bünti. Ha szándékosan ártottál önző érdekből, vagy szórakozásból, vagy mert miért ne, akkor durva bünti. 

Ennyi kellene és nem több. Nem kellenek parancsolatok, nem kellenek fenyegetések egy képzeletbelitől. Ezzel simán kiszűrhetőek a társadalomból azok akik nem tudnak együtt élni másokkal, vagy beteges a gondolatviláguk.
Persze ehhez az ÖSSZES vallást ki kellene irtani az emberekből, mert a vallások csak arra jók hogy önmagukat mint kiválasztott felsőbbrendű lényt egy csoportba gyűjtse. 

Ezek miatt azok a tartalmak amelyek valakik ELLEN szólnak azok törölhetőek. És persze itt jönnek a náci hópihék védekezései: őket is ki akarják irtani, el akarják nyomni. Itt jön a fura szitu, hiszen ha a nácikok nem gyűlölködnek és nem akarnak népirtani akkor őket sem akarná senki népirtani vagy cenzúrázni. De ha nem tennék azt amit szoktak akkor lényegében megszűnnének nácikoknak lenni. :D
példa: ELkezdek gyűlöletet kelteni minden állhorpasszal rendelkező felé, s mivel ez genetikai marker és öröklődik, durva népirtást kellene végrehajtani hogy eltűnjenek (mert pl rondának tartom, de kitalálok valami baromságot mint ürügyet). Ezt elkezdem hirdetni, és az állhorpaszosok meg a népirtást ellenzők nekem esnek. Ekkor én nem védekezhetek hogy elnyomnak, hiszen azzal kezdődött az egész hogy ÉN akartam elnyomni másokat.
Másképp fogalmazva, nincs olyan hogy én ütök megelőzően ütök le valakit mert lehet visszaütne ha megütném

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. nov. 25. 17:08
#2

"Azok a bejegyzések, amikről bebizonyosodott, hogy problémásak bármilyen szempontból, már a folyamon is meg vannak bélyegezve, szóval lassan már nincs olyan eszköz, amit ne vetne be a Hitler azért, hogy megakadályozza az ilyen tartalmaknak a terjedését."

BiroAndras
BiroAndras
2020. nov. 30. 11:04

@Mr.Roboto

A válaszaim 90%-a nem személyeskedés, csak te azokat nem olvasod.

És sajnos ez sem személyeskedés, hanem ténymegállapítás. Ezen a fórumon is jól látszik, hogy elszaporodtak a nácik, és lehetetlenné teszik az értelmes beszélgetést.

Nem attól lesz valaki náci, hogy horogkeresztet visel, hanem a viselkedésétől és a nézeteitől. Ha megnézed a "cenzúrázott" tartalmakat, azok többnyire fasiszta jellegzetességeket mutatnak. https://hu.wikipedia.org/wiki/Fasizmus

Tipikus fasiszta módszer például hogy az ellenfeleiket provokálják hazugságokkal, agresszivitással és gyűlöletkeltéssel, és amint a legkisebb reakciót tapasztalják, azonnal elkezdenek hangosan visítani, hogy őket itt elnyomják. Na pontosan ez történik itt is. A Twitter azért kezdett el megjelölni egyes írásokat, mert azok extrém mértékben veszélyes hazugságok vagy gyűlöletkeltők. Ilyen a cikkben látható példa is, ami az amerikai választásokkal kapcsolatos egyértelmű hazugságot terjeszt. Ez különösen azért probléma, mert eléggé puskaporos a helyzet így is, akár polgárháborúig is fajulhat a dolog. Meg úgy általában a sok hazugság aláássa a demokráciába és a választásokba vetett bizalmat, ami a fasiszta hatalomátvétel egyik fontos lépése.

Aztán ott van az az apróság, hogy nincs is semmi cenzúrázva, csupán megjelöli a Twitter a problémás üzeneteket.

Milyen kettős mércéről beszélsz? Egyféle mérce van csak, és az le is van írva a felhasználás feltételeiben.

Str33twise
Str33twise
2020. nov. 25. 16:48
#1

Következő ballibszopó cenzúra egy amúgy is hulladék felületen. Nagy dolog. Most érkezett hír: a víz meg amúgy nedves... Haladjunk!

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2020. nov. 27. 11:37

@BiroAndras Legyél szíves elolvasni a fórum szabályzatot, és ideírni nekem, hogy melyik pontját szegte ez a hozzászólás. A tiéd egyet, az tuti, de most az övére lennék kíváncsi.

Vissza az oldal tetejére