Okostelefonja húzza föl a Motorolát

Okostelefonja húzza föl a Motorolát

A Motorola mobiltelefon-gyártó cég az első negyedévre nettó 69 millió dollár, részvényenként 3 cent nyereséget jelentett, míg egy évvel ezelőtt 231 millió dollár, részvényenként 10 centes veszteségről számolt be. Az egyszeri tételek nélküli profit részvényenként 2 cent volt. Elemzők 1 centes veszteségre számítottak. Az eladások 6,1 százalékkal 5,04 milliárd dollárra csökkentek, ami kevesebb az elemzők 5,12 milliárd dolláros várakozásánál - tudatta a Bloomberg.A mobil részleg vesztesége 192 millió dollárra szűkült az egy évvel ezelőtti 545 millió dollárról, míg a bevétel 8,9 százalékkal 1,64 milliárd dollárra csökkent.A Motorola közölte, hogy 2,3 millió okostelefont adott el az első negyedévben, míg az azt megelőző hónapban 2 milliót értékesítettek. Az össszes eladott készülék száma 8,4 millió volt.A társaság ugyanakkor az elemzői várakozásoknál is jobb eredményt jelzett előre a második negyedévre. Az olyan modellek ugyanis, mint a Droid, véget vetnek az eladások három évig tartó zsugorodásának.Az egyszeri tételek nélküli nyereség 9 cent lesz részvényenként - közölte a cég közleményében. A Bloomberg elemzői ugyanakkor 4 centes eredményt jeleztek előre.A Motorola tavaly hozta forgalomba az érintőképernyős Droidot, amely a Google Android nevű szoftverjével működik, hogy kiaknázza a növekvő keresletet azon készülékek iránt, amelyekkel lehet szörfölni a weben, videót lejátszani és e-mailt küldeni. Elemzők szerint a cégnek fel kell vennie a versenyt az olyan telefonok iránt, mint az Apple iPhoneja vagy a Blackberry mobil.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward