Manapság a horrorfilmek nagy sikernek örvendenek, zombikkal pedig szinte mindig könnyű volt eladni mozis alkotásokat. A 2002-ben bemutatott 28 nappal később hatalmas siker lett, most pedig arról számolhatunk be, hogy a várva várt folytatásnak, a 28 évvel későbbnek elkészült az első előzetese. A film csak 2025-ben fog a mozikba kerülni, de egy érdekességgel már nemcsak a zombik, hanem a mobilok rajongóinak érdeklődését is felkeltette.

A 75 millió dolláros büdzsé mellett forgatott horrorfilm állítólag teljes egészében iPhone-okkal lett rögzítve.

Danny Boyle legújabb alkotását iPhone 15 Pro Max modellekkel vehették fel az elejétől a végéig. Erről a Wired írt először, hivatalosan nem erősítették meg, de vannak olyan forgatási képek, amik erről árulkodnak. Valamint a lapnak megerősítette a hírt több ember is, aki a produkción dolgozott.

Azt nem lehet biztosan tudni, hogy tényleg minden jelenetben okostelefonok által rögzített képsorokat láthatnak majd a nézők, de az biztos, hogy a film egy jelentős részében alkalmaztak olyan kamera rigeket, amikben a központi szerepben az Apple előző generációs csúcsmodellje volt.

Galéria megnyitása

Hosszú ideje használnak már a filmiparban kicsi akciókamerákat, de még akár mobilokat is egy-egy jelenet megfelelő rögzítésére. Arra azonban még sosem volt példa, hogy ekkora produkcióban, ilyen jelentős szerephez jussanak okostelefonok. Boyle pedig nem is azért dönthetett az iPhone-ok bevetése mellett, mert szeretett volna ilyen módon villantani. Nem is beszélnek erről, nem reklámozzák, hogy a jeleneteket az Apple eszközeivel vették fel.

A rendező azért járhatott el így, mert olyan eszközzel akart dolgozni, ami elérhető az embereknek. Már a zombifilm első részénél is így tett, és ott sikert aratott ezzel a lépéssel.

A 28 nappal később rengeteg jelenete egy egyszerű fogyasztói piacra szánt, felsőkategóriás Canon videókamerával lett rögzítve. A Canon XL1 használatának köszönhetően tudott a rendező egy különleges képi világot elérni. Akkor az volt a cél, hogy olyan eszközt használjanak, amit a kor embere is alkalmazhatott volna, ha kitör a zombiapokalipszis, és ezt meg akarja örökíteni. Boyle erre a „hagyományra” építve dönthetett úgy, hogy a 28 évvel később forgatása során iPhone-okhoz nyúl.

Galéria megnyitása

Azt azonban hozzá kell tenni, hogy senki ne úgy képzelje ezt el, hogy simán befogtak egy iPhone 15 Pro Maxot egy kameraketrecbe, és máris indulhatott a forgatás. Rendkívül komplex rigeket építettek az okostelefonok köré, mint ahogy azt egy professzionális kameránál is tették volna. Egy-egy forgatáshoz használt kamerarendszer értéke valószínűleg még az iPhone 15 Pro Maxszal a középpontban is egy ház árával vetekedne.

A 28 évvel később 2025. június 20-án kerül majd a mozikba. Jodie Comer, Aaron Taylor-Johnson és Ralph Fiennes biztosan szerepel az alkotásban, sokan azt remélik, hogy az első rész sztárja, Cillian Murphy is visszatér majd a vászonra – nem csak úgy, ahogy a mostani előzetesben többen felfedezni vélik.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
szbalazs
szbalazs
2025. ápr. 1. 9:10
#5

Szóval ahelyett, hogy egy több százezer dolláros profi kamerával vették volna fel, fogtak egy 1500 dolláros iPhone-t és fabrikáltak elé egy több százezer dolláros szerkezetet lencsékkel meg mindennel, plusz nyilván egy mikrofonszettet is, ami egy profi kamerában azért megvan. Nem tűnik valami értelmesnek főleg ekkora költségvetés mellett. Mert oké, az tény, hogy a kamerákat a forgatásokra bérlik néhány nagy, erre szakosodott cégtől, nem kevés pénzért, szigorú feltételekkel és idősávokra, de ez nem valami indie film ahol az elsőfilmes rendező a szűk büdzsével nem engedheti meg magának a szerződést a Panavisonnel, az iPhone Pro kamerája meg lehet az egyik legjobb a piacon (amúgy ezekben évek óta a Sony 1/1,4" os IMX-sorozatú érzékelői dolgoznak), de azért ne hasonlítsuk már mondjuk egy Panavison Millenium képességeihez...

expander
expander
2024. dec. 14. 11:01
#4

beteg film, beteg embereknek?

craftsman
craftsman
2024. dec. 31. 5:55

@expander Dikk a hülye.

piterpen
piterpen
2024. dec. 14. 9:55
#3

De a hangot biztos hogy nem az iphone rögzítette.Ki van zárva.De még az álványok is többe kerülhetnek mint el tudjuk képzelni.

patau
patau
2024. dec. 14. 8:52
#2

Hűha! Akkor ha veszek egy 15 Max Pro-t, akkor én is tudok ilyen filmet készíteni!
Vagy ennek mi az üzenete és értelme?

Ilyen rig mellett, akár videózhatnák a vászonra vetített filmet is, mondjuk akkor elég lenne bármelyik mobil.Ez olyan, mintha műanyag nyuszifüles futóbiciklin ülve repesztenék 150-el a sztrádán, (amit igazából egy tréler platóján szállítanak).

Biztos jó móka volt a csapatoknak timecode nélkül dolgozni és még pár nyalánkság. Mondjuk a Prores Raw formátumban lehet utómunkázni, fényelni. Nem lehetetlen, de ez egy kicsit megtévesztő üzenetet hordoz

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2024. dec. 13. 15:56
#1

Hat ennek igy aztan tenyleg semmi ertelme... ez igy kamu.. a trailer amugy jo.. meg ha a tema szamomra egyebkent nem erdekes

Vissza az oldal tetejére
Itt az iPhone-okkal forgatott 28 évvel később című zombifilm első előzetese - iPon.hu