A pala PC-k piacának első tagja a rendkívül nagy népszerűségnek örvendő Apple iPad, amely ugyan megosztja a közvéleményt, de mégis igen jól fogy. A szerkezet belsejében ARM processzormag üzemel, az operációs rendszer szerepét pedig az iPhone-ból már jól ismert iPhone OS tölti be. Ennek fényében joggal gondolhatjuk, hogy a többi gyártó, akik sikereket szeretnének elérni a piacon, nem a Windows és Intel párost választják majd pala/tábla PC-ikhez, hanem sokkal inkább ARM processzormaggal, illetve Android operációs rendszerrel ellátott konfigurációkkal próbálkoznak, hogy árban és funkcionalitásban is fel tudják venni a versenyt a piacon.
A források információi szerint az ASUS és az MSI műhelyében már véget értek a fejlesztések az ARM alapú, Tegra SoC chipet és Google Anroid operációs rendszert használó Pala konfigurációkkal kapcsoltban. A gyártók azért választották a fent említett alkotóelemeket újdonságaikhoz, hogy költséghatékony konfigurációkat hozhassanak létre. Most úgy tűnik, hogy a fent említett két vállalat a Microsoft és az Intel nyomásának hatására a “Wintel” alapú tábla PC-ket helyezi majd előtérbe a hamarosan induló Computex show alkalmával.
A fókuszváltásra a DigiTimes forrásai szerint egyértelműen a Microsoft és az Intel rábeszélésének köszönhetően került sor. Ennek értelmében a két gyártó elsősorban Intel Moorestown platformra épülő tábla számítógépeket fog bemutatni, amelyek Atom Z600-as processzorral és Windows 7-es operációs rendszerrel büszkélkednek.
Ez persze nem jelenti azt, hogy ne találkozhatnánk a show alkalmával ARM alapú, Android operációs rendszert futtató pala konfigurációkkal, amelyek egyébként a következő negyedév folyamán kereskedelmi forgalomban is fel fognak tűnni.