A Microsoftnál a következő Windows fejlesztésének főbb csapásirányait már meghatároztak, amelyekről ki is szivárgott néhány információ.
Ahogy azt tegnap már megírtuk, a Windows 8 részét képezi majd a Windows Store, amely tulajdonképpen egy, az Apple AppStore mintájára épülő alkalmazásbolt lesz. A Microsoft ezt a szolgáltatást nem pusztán alkalmazások terjesztésére használja majd, hanem ezen keresztül biztosítja majd a frissítéseket, illetve az operációs rendszerhez tartozó egyéb szolgáltatásokat is. A Windows 8 a jelenlegi tervek szerint valamikor 2012 folyamán tűnhet fel kereskedelmi forgalomban, amikor a Windows 7 már három éves lesz és túl lesz a második szervizcsomagon is.
A kiszivárgott dokumentumok szerint a számítógép konfigurációk akkortájt már több szenzort is tartalmaznak majd. Egy átlagos PC rendelkezni fog infravörös jelenlét érzékelővel, fényérzékelővel, valamint webkamerával is. Ezek az egységek - a környezeti fény-érzékelő kivételével - együttesen lehetővé teszik majd a felhasználók azonosítását: a jelenlét érzékelő jóvoltából a felhasználó jelenlétében bekapcsolhat a gép, a webkamera pedig az arcfelismerő funkciók segítségével azonosíthatják az adott felhasználót. Ezután a rendszer automatikusan bejelentkezik a megfelelő felhasználói fiókba és már használható is a PC. A jelenlét érzékelőnek köszönhetően a felhasználó távozása után a rendszer azonnal készenléti állapotra válthat vagy akár ki is kapcsolhat, beállításunktól függően.
A Windows 8 jobban kihasználhatja majd a felhő alapú rendszerekben rejlő lehetőségeket: egy felhasználó a saját beállításait "bármilyen" felhő alapú számítógépen  vagy hordozható eszközön elérheti majd, így a megszokott környezetben dolgozhat vagy netezhet. Természetesen a funkció megfelelő biztonságtechnikai fejlesztésekkel együtt érkezhet és valószínűleg csak Windows 8 alapú rendszereknél lesz elérhető, de ezzel kapcsolatban egyelőre további részletek nem állnak rendelkezésre.