Hatalmas támogatást kapott a Hydra fejlesztője

A LucidLogix, aki az egyre ismertebbnek mondható Hydra chip mögött áll, most új befektetőkre lelt. Az izraeli székhellyel rendelkező gyárnélküli félvezető készítő vállalat a friss eseménynek köszönhetően extra támogatáshoz jutott, amelyet a közlemény szerint a Hydra chip által képviselt technológiával kapcsolatos kutatásokra és fejlesztésekre, valamint az új eljárás népszerűsítésére fordít majd a vállalat.

Hatalmas támogatást kapott a Hydra fejlesztője

A LucidLogix, aki az egyre ismertebbnek mondható Hydra chip mögött áll, most új befektetőkre lelt. Az izraeli székhellyel rendelkező gyárnélküli vállalat a friss eseménynek köszönhetően extra támogatáshoz jutott, amelyet a közlemény szerint a Hydra chip által képviselt technológiával kapcsolatos kutatásokra és fejlesztésekre, valamint az új eljárás népszerűsítésére fordít majd a vállalat.

Galéria megnyitása

A támogatók, illetve befektetők között a Rho Ventures, a Giza Venture Capital és a Genesis Partners van jelen, akik együttesen 8 millió dollárral támogatják a céget annak érdekében, hogy a második generációs, Hydra 200-as névre keresztelt SoC chip a lehető leghatékonyabb lehessen, illetve a lehető legnagyobb körben tudjon elterjedni a piacon, amihez hatékony szoftveres támogatás, sok-sok fejlesztés és rengeteg reklám szükséges, ami mind-mind komoly pénzekbe kerül. A Hydra 200-as SoC egyébként azért hasznos megoldás, mert segítségével az SLI és Crossfire technológiák konkureniát kaphatnak, méghozzá olyat, amely lehetővé teszi, hogy egy adott gyártó kínálatából bármlyen kártyákat működtethessünk többkártyás rendszerben (N és A mód), sőt, akár a két nagy gyártó videokártyáit is kombinálhatjuk, így hibrid multi GPU rendszert hozhatunk létre (X mód). A Hydra 200-as SoC egységgel felvértezett MSI Big Bang Fuzion alaplap nem is olyan régen járt nálunk, ám az akkori tesztek alapján bizony nagyon úgy tűnt, hogy a technológia gyerekcipőben jár, azaz bőven szükség van még fejlesztésekre annak érdekében, hogy zökkenőmentesen használhassuk a különleges megoldást.

Galéria megnyitása

A friss támogatásnak köszönhetően a zömében szoftveres problémákra így már megoldást találhatnak a készítők, ugyanis a kutatás-fejlesztés új lendülettel folytatódhat. A LucidLogix első embere szerint a támogatásnak köszönhetően az eladási mutatók növekedésére és a cég dinamikusabb terjeszkedésére lehet számítani. Reméljük, hogy az összeg elég lesz a technológia tökéletesítésére és legközelebb, ha ismét kezünkbe kerül egy Hydra 200-assal ellátott alaplap, akkor már sokkal jobb szoftveres támogatásról számolhatunk be.

Hogy miként épül fel és pontosan mire is jó a Hydra 200? Ezekre a kérdésekre korábbi cikkünkben találhatják meg a válaszokat az érdeklődők.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap