Egymásét vakarja a két legnagyobb chipgyártó

Egymásét vakarja a két legnagyobb chipgyártó

Mindezt azért, hogy az AMD elálljon az Intel ellen indított versenyjogi kereseteitől, amelyekkel 12 éve igyekszik bizonyítani, hogy versenytársa megengedhetetlen eszközöket vet be ellene. A hír bejelentése nyomán több mint 20 százalékkal drágultak az AMD részvényei és a szakértők egy része úgy véli, hogy súlyukat vesztik azok az Intel ellen folyó eljárások is, amelyeket nem az AMD kezdeményezett.

Mások szerint maradt még kemény ellenfele a chipóriásnak, például a grafikus processzorairól ismert Nvidia Corp., amely szabadalomsértéssel vádolja versenytársát. Emellett a hírek szerint a New York-i ügyészség sem áll el az Intel pc-gyártókra gyakorolt befolyását vizsgáló eljárástól.

A chipóriás azért ment bele a peren kívüli megállapodásba az AMD-vel, mert úgy látta, többet ártanak imázsának az elhúzódó eljárások, mint ha bevállalja a jelents kártérítést. Ezzel kihúzták a dolog méregfogát – nem úgy, mint a Microsoft, amely évtizedeken át harcolt a versenyhatóságokkal a világ minden táján.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward