DRÁGULNAK A GEFORCE RTX 50-ES SOROZATÚ VIDEOKÁRTYÁK AZ AIB PARTNEREKNÉL (IS)

Az ASUS és az MSI online áruházában már remekül látszik a folyamat, és a jelek szerint egyes viszonteladóknál is emelkednek az árak, ennek pedig több oka is van. A drágulás mértéke a 20%-ot is elérheti.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2025. febr. 11. 8:47
Drágulnak a GeForce RTX 50-es sorozatú videokártyák az AIB partnereknél (is)

Az Nvidia GeForce RTX 50-es sorozatának tagjai hivatalosan már 2025. január 30-a óta kaphatóak kereskedelmi forgalomban, a valóság viszont azt mutatja, hogy az újdonságok a rajt idején igen-igen limitált mennyiségben kerültek az üzletek valós vagy virtuális polcaira, percek alatt elkapkodták őket, azóta pedig nem nagyon lehet őket elérni, legalábbis megfelelő mennyiségben, csak elvétve bukkan fel néhány darab, így a szerencsén is múlik, sikerül-e lecsapni egyre.

Az új videokártyák elérhetőségével kapcsolatban már maga az Nvidia is elismerte, valóban előfordulhat majd hiány, ám folyamatosan azon dolgoznak majd az AIB partnerekkel együttműködésben, hogy az elkövetkező hetek folyamán javuljon a termékek elérhetősége. Ez természetesen az árazásra is pozitív hatást gyakorol majd, de arra sajnos még várni kell egy picit.

Jelenleg viszont az tapasztalható, hogy az új videokártyák nem igazán érhetőek el kereskedelmi forgalomban, ezzel párhuzamosan áraik is emelkednek, hiszen a kereslet nagyobb, mint a kínálat, illetve a második Trump adminisztráció által belengetett extra 10%-os büntetővám is életbe lépett az elmúlt héten a Kínából érkező különböző termékekre. Ez az Amerikai Egyesült Államok területén azt eredményezte, hogy drágultak az új videokártyák: az ASUS és az MSI hivatalos webáruházában egyaránt emelkedtek az árak, és hasonló folyamat látszik a kiskereskedelemben is. Más kérdés, hogy az új videokártyák jellemzően csak az árlistákon szerepelnek, tényleges készlet nincs belőlük.

Galéria megnyitása

Az MSI esetében például a GeForce RTX 5080 Ventus 3X ára 1000 dollárról 1140 dollárra emelkedett. A GeForce RTX 5090-es modellek a vállalat kínálatában 2000 és 2400 dollár közötti áron jelentek meg, a legolcsóbb a Ventus 3X típusú verzió volt a maga 2000 dolláros listaárával, ám azóta 18%-os emelkedést követően már 2400 dollárért kínálják. Az MSI-nél a VideoCardz felmérése szerint a GeForce RTX 5080-as videokártyák összességében 140 és 500 dollár körüli mértékben drágultak, míg a GeForce RTX 5090-es modellek árai 380 és 790 dollár közötti mértékben emelkedtek.

Az ASUS kínálatában hasonló a helyzet, szintén érezhető mértékű drágulás ment végbe. Például a csúcsok csúcsát képviselő Astral modell, amiből azóta aranyszínű kivitel is készült, 2799 dollár helyett immár 3079 dollárért kapható, azaz csak lenne kapható, ha lenne belőle raktárkészlet. Az árak az eddigi körkép alapján eléggé hullámzóak, így elképzelhető, hogy a fentiekben említett szintekhez képest az elkövetkező napok folyamán lesznek még kisebb-nagyobb eltérések.

A 10%-os extra büntetővám mellett egyébként a tajvani chipgyártókat, így a TSMC-t is érintő 25% és 100% közötti mértékű büntetővám is a levegőben lóg, ezt még nem vezették be. A helyzetet az is rontja, hogy a nyerészkedők próbálnak lecsapni az amúgy is csekély raktárkészletekre, ezzel még nehezebb helyzetet teremtenek az új videokártyára vágyó gamerek számára.

Valamekkora hatása annak is van, hogy AI gyorsítára is kiválóan alkalmasak az új videokártyák, így erre a célra is vehetik őket, a kriptovaluta-bányászat hatása azonban mostanra már elenyésző lett, mióta az Ehereum modellváltása végbe ment. Alternatív kriptovaluták persze így is bányászhatóak. Szerepel még az egyenletben az is, hogy az EVGA kiesése miatt az elérhető videokártyák mennyisége is csökkent, ez pedig rontja az egyes termékek elérhetőségét, hiszen a vállalat igencsak meghatározó szereplő volt anno a piacon.

Összességében egyelőre tehát nem túl kedvező a helyzet, ha GeForce RTX 50-es sorozatú videokártyára vágyunk, de remélhetőleg az elkövetkező hetek és hónapok folyamán javulni fog a termékek elérhetősége, ami az árak stabilizálódását eredményezheti. Az egyelőre kérdéses, mennyire lesz gyors a folyamat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
marc23
marc23
2025. febr. 11. 9:08
#2

Azt nem ertem, ill de ertem. Megint vmi marketinges barom bebofogott egy idopontot, h ekkor jelenik meg, lehet, h gyartas szempontjabol seholsem alltak, de akkor is ekkor fog,pont! V szandekossan visszatartjak a keszletet ugy csinalva, mintha a raktarba csak por es szemet lenne, h az amugysem sovany ara meg feljebb kusszon! Mert ertelmes gyarto addig nem all elo a termekkel, amig nincs egy jelentos mennyisegu db szam amit el lehet adni! Ezek utan nincs mas opcio mint, h balfaszsag v szandekossag van a dolog mogott!

Busterftw
Busterftw
2025. febr. 14. 10:00

@Geralt_of_Trivia Ha van valami ami mukodik es hasznalja az iparag, nem ertem miert pisalna barki a szellel szemben.

Az AMD-nek kell egy Ryzen moment a GPU piacon. Ott is volt Intel monopolium, aztan konzisztensen hoztak egy jo termeket, jobb aron a piacra. Ezt a Radeonnal meg nem csinalta meg az AMD.
(nyilvan van kulonbseg, mert ekozben az Intelt az osszes ag is huzta, az Nvidia viszont uti a vasat es versenyez)

Az AMD-nek az a legnagyobb gondja, hogy nem tudja hogyan pozicionalja brandet es mindig csak reagal az Nvidiara.

axe
axe
2025. febr. 11. 8:55
#1

na utána meg majd jön a sírás, hogy nem fogynak
"Szerepel még az egyenletben az is, hogy az EVGA kiesése miatt az elérhető videokártyák mennyisége is csökkent" ez hogyan tudja bármilyen szinten is befolyásolni kis gpu készlet esetén?

piterpen
piterpen
2025. febr. 12. 9:27

@axe EVGA már a 40-esből is kiesett.Nem is értem,hogy jön ez most ide.

Vissza az oldal tetejére
Drágulnak a GeForce RTX 50-es sorozatú videokártyák az AIB partnereknél (is) - iPon.hu