Az Nvidia első GeForce RTX 50-es sorozatú videokártyái már megjelentek kereskedelmi forgalomban, hivatalosan az elmúlt héten váltak elérhetővé, méghozzá 2025. január 30-án, ám ahogy az várható volt, a finoman szólva is limitáltnak nevezhető raktárkészleteket pillanatok alatt elkapkodták az érdeklődők, illetve valószínűleg a nyerészkedők is bepróbálkoztak, ami mindenképpen rontotta a gamerek amúgy sem túl fényes esélyeit.

Galéria megnyitása

A beszámolók szerint a GeForce RTX 50-es széria tagjaiból elég kevés példány érkezett az egyes régiókba. A Newegg munkatársainak beszámolója szerint náluk például nagyjából 5 perc alatt elfogyott a raktárkészlet nagy része, míg a teljes GeForce RTX 50-es raktárkészlet mindössze 20 percig tartott ki – a vásárlók az összes termékre lecsaptak. Már az is csodaszámba ment, ha valaki egyáltalán találkozott a találati listán egy-egy elérhető GeForce RTX 50-es sorozatú videokártyával, hiszen többségük mindössze 5 perc alatt gazdára talált.

Sajnos várható volt, hogy ez a rajt sem lesz túl szívderítő az új videokártyára vágyó gamerek számára: már a megjelenés előtt több viszonteladó is jelezte, hogy csak néhány darab GeForce RTX 50-es sorozatú videokártyát kaptak, ami kevés lesz a rajtra, majd az ellátási lánc is megerősítette, valóban nem készült elegendő mennyiségű raktárkészlet. Az MSI kínai részlete szerint ez részben az Nvidia és az AIB partnerek közötti kommunikációs problémának, illetve a kínai holdújév környékén tapasztalható logisztikai és egyéb nehézségeknek is köszönhető. Végül maga az Nvidia is elismerte, előfordulhat, hogy hiány alakul ki a GeForce RTX 50-es széria tagjaiból, ami előrevetítette, hogy talán ezúttal a korábbinál is rosszabb lehet a helyzet. Azt persze hozzátették, hogy gőzerővel dolgoznak a raktárkészletek felduzzasztásán, és gondoskodnak róla, hogy az új videokártyák elérhetősége folyamatosan javuljon, az viszont nem derült ki, ehhez mennyi időre lesz szükségük.

Galéria megnyitása

Maga a Newegg sajnos nem árulta el, pontosan mennyi GeForce RTX 5090-es és GeForce RTX 5080-as videokártyából állhatott a raktárkészletük. Egy másik viszonteladó, az ugyancsak amerikai Micro Center a pletykák alapján nagyjából 233 darab GeForce RTX 5090-es videokártyát kaphatott, ami azért sokkal jobban hangzik, mint a 10 alatti darabszám, amiről egy brit viszonteladó tett említést még a rajt előtti napokban. Érdekesség továbbá, hogy Tajvanra összesen 84 darab GeForce RTX 5090-es videokártya érkezhetett, ami eléggé kevésnek tűnik a szigetország 23,42 milliós lakosságához mérten – főleg úgy, hogy igen-igen fontos videokártya-rajtról van szó.

A raktárkészleteket az ígéretek szerint folyamatosan próbálják feltölteni, addig is többnyire komplett konfigurációk részeként lehet egyszerűbben GeForce RTX 50-es sorozatú videokártyához jutni, ami a többség számára persze nem egy működő alternatíva, hiszen ekkor az amúgy is drága videokártyán felül a többi rendszerkomponenst is ki kell fizetni.

Galéria megnyitása

Hogy miért készült ennyire kevés videokártya a rajtra? Az újdonságok ugyanúgy Blackwell alapú GPU-t használnak, mint az AI gyorsítók piacára szánt B100-as és B200-as megoldások, vagyis könnyen lehet, hogy a rendkívüli mértékben fogyó AI gyorsítókra helyezik a fő hangsúlyt, már ami a gyártást illeti, hiszen azokon sokkal nagyobb profitot lehet realizálni, mint a gamer videokártyákon. A két termékkategória képviselőinek GPU lapkái jó eséllyel ugyanazokból a szilícium-ostyákból készülnek, így a GeForce RTX 50-es széria gyártása valamilyen szinten konkurenciát jelent az AI gyorsítók gyártásának, hiszen az elérhető gyártási kvóta limitált.

Arról egyelőre nincs hír, mikor javulhat jelentősebb mértékben az új videokártyák elérhetősége, de az erősen valószínű, hogy több hétre, illetve akár néhány hónapra is szükség lehet ahhoz, hogy szélesebb körben is elérhetővé váljanak a termékek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

37 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pepeno1
pepeno1
2025. febr. 4. 16:14
#11

Gondolom, szegény scalperek is dolgoznak ezerrel, hogy meglegyen a betevő. :D

piterpen
piterpen
2025. febr. 4. 12:06
#10

Nem is tudom hogyan éltük túl eddig.

Christoferus
Christoferus
2025. febr. 4. 7:39
#9

Ez az egész csak cirkusz. Keveset dobtak ki, majd harsogják a médián keresztül, hogy "úgy viszik mint a cukrot."

Igazából globális piaci szemmel nézve, a lőtéri kutyának se kell, s ezt ők is tudják. De el kell adni, egy bizonyos népszerűségi szintet fent kell tartani a befektetők szemében, különben a részvények értéke úgy fog idén zuhanni, hogy a betonon fog koppanni.

Busterftw
Busterftw
2025. febr. 4. 10:50

@Christoferus Hat amikor az uj dropokat sokkal dragabban is elviszik, akkor igen, mondhatjuk ra, hogy viszik mint a cukrot.

ReveszPeter
ReveszPeter
2025. febr. 3. 19:52
#8

5090-et keresek. Mikor lesz Európában kapható?

Resike
Resike
2025. febr. 5. 16:02

@ReveszPeter Nem a flexelés az az amikor sarokcsiszolóval vágod a vasat.

pdx006
pdx006
2025. febr. 3. 19:03
#7

Csak tudnám miért olyan baromi sürgős. Mikor lassan játék sincs. Olyan kiadókról/fejlesztőkről hogy EA, Ubisoft, Activision már vagy 4 éve nem is hallottam. Léteznek még? A 2K pedig 8 évente ad ki valamit. Az indie címek pedig nem fontosak ehhez.

Resike
Resike
2025. febr. 5. 16:03

@ReveszPeter Ez egy jó lista ahhoz hogy mit kell elkerülni.

Wizzard
Wizzard
2025. febr. 3. 18:44
#6

Alzán 8 tipusból is 5 pluszos készlet volt 5080-ból, és rajtuk kívül több kiskerben is. :D

https://ibb.co/rBh07xv 

A cikkben levő képen is van  gigabyte-ból vagy 20, plusz az alattuk levő dobozban még vagy 3x annyi. :D Asus is és MSI is kartonszám. 

Sebaj, majd a március 23-as rajtnál majd nem a készlet lesz kevés, hanem a vevő sok. XD Annyira tudható előre. XD

titi25
titi25
2025. febr. 3. 18:40
#5

Főleg úgy ,hogy felvasárolta alzából és azért láttam pár ipon garis kártyát is természetsen egy emberke árulja..

tomchee
tomchee
2025. febr. 3. 21:27

@titi25 rendelni kell tőle egyet, személyes átvétellel, aztán körbe állni... :)

Gpety
Gpety
2025. febr. 3. 16:23
#4

Elkapkodták mind a három darabot, ami volt... Így mi a fenének kellett egyáltalán kiadni,  inkább várták volna vele.

Busterftw
Busterftw
2025. febr. 4. 16:53

@Gpety Ott nem irtak darabszamot, ezert kerdezem honnan van a 3 darab.

Disturbed
Disturbed
2025. febr. 3. 15:26
#3

Az Alza-sok már a hardveraprón árulják a kártyákat uh. a weboldalukon nincs még... :D Ilyen ez a korrupció.

thestock
thestock
2025. febr. 3. 18:19

@Disturbed csak leleményesek!

Terror
Terror
2025. febr. 3. 14:54
#2

Az egy dolog, de még RTX 4080 sincs.

Busterftw
Busterftw
2025. febr. 4. 10:57

@Terror Gyartasa mar par honapja leallt, teljesen ertheto.

carrast
carrast
2025. febr. 3. 14:37
#1

bűn feltételeznem, hogy az alacsony készlettel verték fel az árakat ugye?

Vissza az oldal tetejére