Az Nvidia felvásárolja a RayScale-t

A múlt hónap folyamán az Nvidia elnök-vezérigazgatója, Jen-Hsun Huang kinevette az Intelt, amiért az el volt ragadtatva a ray tracing (sugárkövetés árnyékolási, fényvisszaverődési és szórási feladatokhoz) által kínált lehetőségektől, mindazonáltal hangot adott azon véleményének is, hogy a jövőben elkészülő játékok majd raszterizációt (képpontokra bontás) és ray tracing-et fognak használni, a két technológia úgymond egymás egészíti majd ki. A legfrissebb információk szerint az Nvidia a korábbi véleményének megfelelően cselekedett a minap és felvásárolta a ray-tracing szoftvermegoldásokkal foglalkozó vállalatot, a RayScale-t.

Az Nvidia felvásárolja a RayScale-t

A múlt hónap folyamán az Nvidia elnök-vezérigazgatója, Jen-Hsun Huang kinevette az Intelt, amiért az el volt ragadtatva a ray tracing (sugárkövetés árnyékolási, fényvisszaverődési és szórási feladatokhoz) által kínált lehetőségektől, mindazonáltal hangot adott azon véleményének is, hogy a jövőben elkészülő játékok majd raszterizációt (képpontokra bontás) és ray tracing-et fognak használni, a két technológia úgymond egymást egészíti majd ki. A legfrissebb információk szerint az Nvidia a korábbi véleményének megfelelően cselekedett a minap és felvásárolta a ray-tracing szoftvermegoldásokkal foglalkozó vállalatot, a RayScale-t.

A RayScale-t a Utah-i Egyetem végzősei hozták létre, a vállalat kifejlesztett egy valós idejű renderelő szoftvert, amely kombinálja a ray-tracing-et és a raszterizációt. Az Nvidia ahhoz, hogy érthetőbbé váljon a RayScale munkája, egy képet is mellékelt arról, hogy pontosan mire is képes a szoftver. A képen látható tükröződéseket a ray-tracing renderelő alkalmazással hozták létre. A fejlesztők eddig a szoftver részleteivel voltak elfoglalva, de "az, hogy a renderelő alkalmazás tényleg valós időben fusson, nem lehet akadály" - mondták.

Az Nvidia természetesen nem számít újoncnak a ray-tracing területén. A vállalaté a Mental Images nevű német vállalat, amely a mental ray-tracing renderelő alkalmazásért felelős. Számos ismertebb filmet készítettek a vállalat mental ray technológiájával, többek között a Mátrix-ban, a Star Wars II: A klónok támadásában és a Hulk-ban is találkozhattunk olyan filmkockákkal, amelyekhez a Mental Images szoftverének munkája fűződik.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward