A japán tudósok vezette nemzetközi kutatócsoport által talált mikrobákat egy 101,5 millió évesre datált rétegből vonták ki, majd amikor táplálékot biztosítottak számukra, enni és osztódni kezdtek. A szakértők elmondása szerint mindez azt jelenti, hogy az apró életformák évmilliókon át képesek voltak megőrizni metabolikus potenciáljukat. A felfedezés ismét tágított egy kicsit az életre alkalmasnak ítélt körülmények határain.
Más kutatók korábban állítólagosan 250 millió éves sókristályokból kivont bakteriális spórákat élesztettek újra, de ezt az eredményt sokan kétségbe vonták, mondván hogy valószínűbb, hogy a minták utólagosan szennyeződtek. 1995-ben pedig egy tudóscsoport egy borostyánban megőrződött, 25–40 millió évesre datált méh bakteriális spóráit élesztették fel.
A most feltárt mikrobák a valaha tanulmányozott legősibb tengeri üledékmintákból származnak. A mikroszkopikus élőlények feléledését közvetlenül is meg tudták figyelni a szakértők, az ráadásul különösen érdekes, ezek nem spórák formájában élték túl az energiaszegény környezetet. Amikor a mikrobák tápanyagokat kaptak, rögtön beindult az anyagcseréjük, és a sejtosztódás is, míg a bakteriális spórák a reprodukciós fázissal kezdik a feléledést.
Az elemzett mintákat 10 évvel ezelőtt gyűjtötték be a Csendes-óceán déli részén, 75 méterrel a tengerfenék alól. A mély rétegekben némi oxigén ugyan jelen volt, szerves anyagokat, például széntartalmú molekulákat, amelyek a mikrobák táplálékául szolgálnak, viszont egyáltalán nem tartalmaztak ezek.
A kérdéses rétegek fölötti óceánrész a világ legtisztább vízű régiójának számít. A víz felszínén rendkívül kevés a plankton él, amelyek elpusztulva tápanyagokkal láthatnák el a tengerfenék anyagában és alatta élő mikrobákat. Mivel az úgynevezett „tengeri havazás” nagyon csekély a területen, a tengerfenéki üledék is szokatlanul lassan gyarapodik, és évmilliónként csak 1–2 méterrel lesz vastagabb. A vizsgálat elsődleges célja annak megállapítása volt, hogy lehetséges-e az élet ennyire energiaszegény környezetben, és ha igen, az erre képes mikrobák mennyi ideig bírják táplálék nélkül.
A laborban a mintákból izolált mikrobákat szén- és nitrogéntartalmú, izotópokkal felcímkézett vegyületekkel etették, így pontosan nyomon tudták követni a tápanyagok sorsát. A mikrobák pedig gyakorlatilag rögtön reagáltak, 68 nap leforgása alatt a populáció több mint négy nagyságrenddel növekedett. Ráadásul az üledékben talált egysejtűek 99 százaléka újjáéledt, vagyis nem elszigetelt jelenségről van szó.
A mikrobák genetikai állományuk elemzése alapján aerob, vagyis oxigénkedvelő baktériumok. Az nagyon valószínűtlen, hogy az egysejtűek a közelmúltban kerültek a mély rétegekbe, mivel a tengerfenék gyakorlatilag átjárhatatlan ebben a mélységben, mondják a szakértők. A vizsgálat közbeni kontamináció esélye is roppant alacsony, így minden bizonnyal olyan egysejtűekről lehet szó, amelyek (esetleg ezek felmenői) az üledékkel együtt kerültek mostani helyükre több mint 100 millió évvel ezelőtt.
A kutatók szerint a mikrobák az évmilliók alatt vagy hibernált állapotban lehettek, amikor szinte minden működésüket felfüggesztették, vagy nagyon ritkán osztódtak egyet-egyet, és most az eredeti sejtek sokadik generációját látjuk. Bármi is legyen azonban a helyzet, a mikrobák igazolták, hogy elképesztően hosszú ideig képesek létezni nagyon szélsőséges körülmények között. Hogy ez hogyan lehetséges, arra a későbbi vizsgálatok adhatnak választ.
Ami az ősi mikrobák felélesztésével kapcsolatos potenciális egészségügyi kockázatokat illeti, ezek a tengerfenéki mikrobák esetében a szakértők szerint nagyon alacsonyak. Mivel a mikrobák nem gazdaszervezetekben élték túl, kicsi az esélye, hogy betegséget okoznának, de a vizsgálatokkor persze minden óvintézkedést megtettek a tudósok.
