Nemrégiben hozta nyilvánosságra tervét a Microsoft, amelynek értelmében a Windows XP Home Edition verzióját olcsó laptopokhoz továbbra is biztosítani fogja legalább 2010-ig. Az IDG most megszerezte a hivatalos leírást, amely megszabja, hogy pontosan milyen kritériumoknak is kell megfelelniük azoknak a noteszgépeknek, amelyekhez továbbra is Windows XP operációsrendszert kívánnak mellékelni a gyártók.
A bizalmas dokumentumok szerint a gyártók számára több limitet is meghatároz a Microsoft: a noteszgépek kijelzője nem lehet nagyobb 10,2 hüvelyknél és ezek a kijelzők nem rendelkezhetnek érintőképernyős tulajdonságokkal. Processzor tekintetében 1 GHz-es órajel a határ, míg memóriából maximum 1 GB lehet a gépekben, a merevlemez pedig 80 GB-os lehet. Az 1 GHz-es processzor órajel határ kissé drákóinak tűnik, ám az információk szerint egyes egységek esetében engedékenyebb lesz majd a Microsoft (Via C7-M és Intel Atom), ugyanis ezek a processzorok azonos órajelen gyengébbek, mint a hagyományos notebook processzorok.
Ezek a megszorítások az idei és a következő évben készülő noteszgépekre lehetnek érvényesek, ám 2010. körül már kissé szorossá válnak az említett paraméterek. A Microsoft azért határozta meg ezeket a limiteket, mert nem szeretné, ha az olcsó noteszgépek a Windows Vista képes egységektől hódítanának el piaci részesedést. A Microsoft idén nagyjából 10-13 millió olcsó notebook eladásával számol, a gyártó nem szeretné, ha ezt a piacot a Linux uralná. Érdekesség, hogy az olcsó noteszgépet készítő vállalatok számára egy Windows XP operációsrendszer ára 32 dollár, ám ha a vállalat a fejlődő országok számára készít notebookot, akkor ez az összeg akár 16-26 dollár közé is eshet.