Végre fellendülőben a VGA piac

A videokártyák piacán az elkövetkező hetek és hónapok folyamán komoly változások lépnek majd érvénybe, ugyanis számos új terméket dob piacra az AMD és az NVIDIA is. Első körben az AMD-től érkeznek majd a világ első DirectX11-es támogatással rendelkező videokártyái, amelyeknek formális rajtjára szeptemberben számíthatunk, a termékek kereskedelmi forgalomban viszont október folyamán jelenhetnek meg. Az NVIDIA-nál is készülnek az újdonságok, ám ezekről elég régóta nem érkeztek hírek. A legutóbbi információk szerint a GT300-as GPU-val ellátott videokártyák valamikor novemberben érkezhetnek.

Időközben elkészültek a friss elemzések is, amelyek ezúttal nem a teljes GPU piac, hanem csak a videokártya szegmens második negyedéves eredményeiről adnak némi képet. A piac még mindig gyengébben teljesít, a tavalyi év azonos időszakához képest, de az első negyedéves eredményekhez viszonyítva végre történt némi növekedés a forgalomban: a piac teljesítménye 3%-kal nőtt. A JPR adatai szerint a második negyedév folyamán 15,86 millió darab videokártyát szállítottak világszerte, ami a 2008 második negyedévében tapasztalt értékeknél 15%-kal alacsonyabb. A tendenciát nézve a piac végre kezd magára találni, a szállítási mutatók javulnak, és ha lassan is, de elkezd helyreállni a forgalom a korábbi szintekre.

A különböző videokártya gyártó cégek a második negyedév folyamán már nem szenvedtek a felhalmozott raktárkészletektől, ugyanis a videokártyák iránti igény megnőtt, ezzel pedig a termelés is feljebb lépett egy szintet. No de hogy áll a piacon a két örök rivális, azaz az AMD és az Nvidia? A JPR elemzései alapján a diszkrét VGA-k esetében az AMD a korábbi első negyedéves, 31%-os részesedését már 35%-ra növelte, ezzel egy időben az Nvidia szelete a videokártya piac képzeletbeli tortájából 64%-ra csökkent a második negyedév folyamán, pont annyival, amennyivel az AMD részesedése növekedett, azaz 4%-kal (a maradék 5%-on az egyéb gyártók osztoznak).

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward