A Supermassive Games fogott egy remek motort, készített rá egy fantasztikusan kinéző játékot, és ügyesen vett át dolgokat a David Cage-féle játékokból, hogy megalkossa a PS4 első nagy költségvetésű interaktív filmjét. Úgy látszik, hogy bejött a dolog: korábban Shuhei Yoshida, a Sony Worldwide Studios vezetője nyilatkozott úgy, hogy meglepődtek a játék sikerén, ráadásul az ünnepi szezonban továbbra is terveznek építeni az eladásira, hiszen a vélhetően jelentős mennyiségű újonnan eladott PS4 mellé ideális választás lehet az Until Dawn - így tehát a játék reklámozása a következő hetekben is folytatódni fog.

Most a fejlesztő Supermassive Games beszélt egy kicsit a helyzetről és a folytatás lehetőségéről. A játék producere, Pete Samuels elmondta, az eladások tényleg túlteljesítették az elvárásokat, első körben a Sony nem is szállított ki annyi példányt az üzleteknek, mint amennyi kellett volna, így hamar elfogytak a készletek.

Ami a folytatást illeti, Samuels egyértelművé tette, hogy az Until Dawnhoz kialakított alapokra és technológiákra építve szeretnének új projektekbe belevágni. Egyfelől már foglalkoznak az Until Dawn 2 lehetőségével, ami azonban nem építhet ugyanazokra a karakterekre, mint az első rész, hiszen a játékosok döntéseitől függően akár mindegyik szereplő halott is lehet a végére. Habár nagy esély van rá, hogy végül készítenek egy folytatást, annak új főhősökre és környezetre lesz szüksége.

Nem akarnak azonban feltétlenül a horrornál leragadni, így a stúdión belül egy másik csapat már jelenleg is dolgozik egy olyan játékon, ami az Until Dawn által lefektetett alapokra épít, de egy teljesen más műfajban.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Bihus
Bihus
2015. okt. 13. 11:52
#1

Ebben a témában rengeteg van még szerintem. Plusz ha rendes hollywoodi sorozatszínészek is elárasztják a játékokat, lesz itt még nemulass. Ezt a játékot simán elviszi a szöszi kiscsaj, már csak azért végigjátszanám :) (de nem tudom, mert csak Sonyra adták ki, nem is értem)

Vissza az oldal tetejére