Nagyon nehéz azt megmondani, hogy mit hoz a jövő a Tesla számára. Az idei év katasztrofálisan indult, de nagyon sokan abban reménykedtek, hogy a folytatás majd jobb lesz. Egyelőre azonban nem nagyon látszik azt, hogy képes lenne a cég növekedni 2025 második felében. Ez pedig egyre jobban aggasztja a befektetőket.

Több különböző probléma egyszerre nehezítette a Tesla sorát az év elején és tavasszal, de nyárra többnyire képes volt rendezni a sorait. Miután a cég meg tudta kezdeni az új generációs Model Y szállítását, hirtelen jelentősen megugrottak az eladási adatok, és mivel sok előrendelés gyűlt fel, így tartósan magasabb lett a gyártó forgalma. Az Európából származó legújabb eladási adatok viszont azt mutatják, hogy nincs kint a vízből a Tesla.

Az összesített augusztusi forgalmi adat az ACEA szervezet beszámolója alapján ismét elmaradt az egy évvel ezelőtti számoktól, 32,6%-os csökkenést mértek, és már nem számítanak nagyobb fellendülésre, erősödésre.

Az ACEA (European Automobile Manufacturer’s Association) a legnagyobb európai piacokra rendelkezik rálátással, és a jelentésében az olvasható, hogy a Tesla az elmúlt hónap során 14 831 villanyautót tudott forgalomba helyezni. Ezen már érződik, hogy nem túl acélos teljesítmény, de az egy évvel korábbi szám mutatja meg, hogy valójában mennyire nagy a baj. 2024 augusztusában még 19 136 új Tesla kapott rendszámot és gördülhetett az utakra Európa-szerte. Több mint négyezres kiesésről beszélhetünk.

Galéria megnyitása

Azzal magyarázható lenne a rossz teljesítmény, hogy egyébként is csökkent a kereslet a villanyautók iránt, viszont nem ez a helyzet. A szervezet által gyűjtött információk alapján valójában nőtt a termékkategória népszerűsége, nem is szerény mértékben. Nagyjából 26 százalékkal több tisztán elektromos autót helyeztek forgalomba Európában idén a nyár végén, mint egy évvel korábban. A belsőégésű motoros autók viszont tényleg fogynak, ezekből 20%-kal kevesebb került átadásra.

A Model Y még mindig a legnépszerűbb a régiónkban, de a Model 3 már messze lemaradt a többi ellenfele mögött, a Volkswagen Group pedig rendkívül széles kínálatot épített ki. Ennek köszönhetően a németek gyártó szintjén már a Tesla elé kerültek 16 105 eladott villanyautóval. A harmadik helyet pedig a BMW szerezte meg a Tesla mögött, a bajoroknak 12 546 teljesen elektromos személyautót sikerült leszállítani Európában.

Galéria megnyitása

Ha a harmadik negyedévben nem lesz képes globális növekedést felmutatni a Tesla, akkor nagyjából el is dől az idei évre a sorsa. Elemzők szerint az ünnepi időszak már akkor sem tudná kompenzálni az eredményeit, ha valamilyen oknál fogva kirobbanó formába jönne a cég. De nincs is ok arra, hogy ebben reménykedhessenek a cég.

Kismértékben csökkent a Tesla részvényárfolyama, miután kiderült, hogy a vállalatnak továbbra sem megy jól a sora az öreg kontinensen.

A Tesla értéke nagyot ugrott a közelmúltban, mikor kiderült, hogy Elon Musk nagy értékben vásárolt vissza részvényeket piaci áron. Ez hitet adott az embereknek, abban bíznak, hogy a Tesla egy olyan bejelentésre készül, ami után nagyobb növekedés jöhet. Egyelőre viszont inkább csökkeni kezd a vállalat piaci kapitalizációja a ralit követően. Ez akár még normális is lehet, de a mostani lefordulást egyértelműen a kiábrándító értékesítési adatok eredményezték.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

41 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Resike
Resike
2025. okt. 1. 16:38
#8

Jáááj hát az idei biztos 30-50%-os növekedés is negatív lett, pedig gyárthatnák a 2 millió szájberszánkót.

BiroAndras
BiroAndras
2025. szept. 29. 10:58
#7

És egy újabb hazugság.

  1. Mint már csilliószor elmagyaráztam, az év elején egy hónapig álltak a gyárak az új Model Y miatt, és utána is hónapokba telt újra felfuttatni a gyártást. A Model Y az összes eladás kb. 65%-a.
  2. Idén a villanyautó eladások általában is gyengék voltak Európában.
  3. A teljes autó piac is szenved már 2-3 éve. Gyárbezárások, leépítések, profit összeomlás, veszteség, akár csőd közli állapot (Nissan). link link link link link
  4. Aztán ott van Kína. Kb. minden nyugati gyártó kihullott onnan, és már a kínai gyártók kezdik meghódítani a többi piacot. A Tesla viszont továbbra is dominál Kínában.
  5. Globálisan pont hogy nagyon erősnek néz ki ez a negyedév, és már a következőre is jobbak a kilátások, mint korábban gondoltuk.
  6. Mivel az új Model Y sokkal jobb lett a réginél, ugyanazon az áron, logikusan nőnie kell a keresletnek. Plusz kínában kijött már egy hosszabbított hat üléses változat, ami nagyon népszerűnek tűnik, és hamarosan jön egy jelentősen olcsóbb is.
  7. De ez az egész csak lábjegyzet, a fókusz már régóta a robotaxi és a humanoid robot. Ezekben nagyságrendekkel nagyobb potenciál van, mint az autó eladásokban. Ezek által valósítható meg a 400 milliárd dolláros adózás előtti eredmény, amit 10 éves célként tűztek ki nemrég.
  8. A részvény árfolyama jelenleg $440, ami közel van a korábbi csúcshoz. A legtöbb elemző szerint ezt a szintet át fogja törni, és új csúcsot ér el. Hogy év végén hol végez, az szinte teljesen a robotaxi terjeszkedésen múlik.
BiroAndras
BiroAndras
2025. okt. 3. 22:19

@Busterftw

  1. A valóságban ezzel szemben a harmadik negyedévben 497 ezer autót adtak el, ami új rekord. Pontosan ahogy megjósoltam.
  2. Lást 1.-es pont. És egyébként is releváns, mert a piac gyengesége a Teslára is hatással van.
  3. A BYD nagy állami hátszéllel tud így növekedni, nagyrészt sokkal olcsób modelekkel, és így is súlyos anyagi gondjaik vannak.
  4. Igen, ezzel az autóval : link Több kategóriával a Model Y alatt van.
  5. Lásd 1. pont.
  6. Valóságtagadás. A robotaxi sok éve téma, ezt te magad szoktad felhozni minden lehetséges alkalommal. És a robot projekt is 4 éves már. 2021-ben, amikor bejelentették, még brutális tempóban nőttek az autó eladások. 2024 volt az első év, amikor nem nőttek.
    Mostanra mindkét projekt beérett, és közel áll a pénztermelés beindulásához, ezért mondom, hogy az autó eladások már nem lényegesek. A kompakt model fejlesztését már tavaly leállították, mert a robotaxi mellett nincs értelme. Az húzta volna fel az autó eladásokat a következő szintre.
Bihus
Bihus
2025. szept. 29. 9:32
#6

Több kategóriában ma sem igazán vannak jobb alternatívák, mint a Tesla. Kisautókat vagy városi crossovereket adnak az európai gyártók annyi pénzért, mint amibe a Model3 kerül. Rendes sedanja elektromos változatban SENKINEK sincs. Tudom, hogy ma már nem olyan népszerű kategória, de azért vagyunk még páran, akik a jobb úttartást, alacsonyabb fogyasztást, szebb formát preferálják a kakasülő helyett, és negyvenes létemre nem okoz gondot egy alacsonyabb autóba beszállni, sőt, még a gyereket is simán elpakolgatom a szedánban.

Egyedül a Mazdának és a Hyundainak van hasonló autója, amik szintén nem európaiak. Ja meg van a BMW i4, közel kétszer annyiért.

A Model Y már más kérdés, szerintem ott sok versenytársa akad mára a Teslának, igaz, kicsit drágábbak, de adott esetben jobb a minőség is, vagy szebbek vagy bármi. Szerintem az előző Model Y az egyik legcsúnyább autó, ami létezik, és ez az új sem szép egyáltalán. De azért a Tesla ott is lerakott valamit az asztalra, csak nagyon jól fogyaszt és nagyon jól megy mindegyik.
De ott még meg is értem, hogy csökken a részarányuk, bár valószínűleg a cikkben írtak inkább a Muskkal szembeni ellenszenv miatt történnek, amit én abszolút nem tudok hova tenni, én soha nem tudtam elfogadni azt, hogy embereket az autójuk alapján ítélnek meg. Én ugyanaz a csávó voltam akkor is, amikor Citroenem, amikor BMW-m, amikor Fordom vagy amikor villanyautóm volt. Mégis gyökeresen más hozzáállást tapasztaltam idegenek részéről, sőt, még az ismerőseim részéről is megjelent az autóválasztásom egyszer-kétszer, úgy, hogy fingjuk nem volt, milyen szempontok alapján választottam éppen azt, amit. Van aki meg belémkötne meg összekarcolná az autómat a parkolóban, ha Teslám lenne?

Resike
Resike
2025. okt. 9. 12:33

@BiroAndras upist?

thocy
thocy
2025. szept. 29. 8:51
#5

Az a középre odaba**ott tablet is formatervezési rémálom. Eddig nagyon kevés autóban láttam viszonylag elfogadhatóan megoldani a műszerfalat, hogy ne lógjon ki belőle semmi.

Én egy A-ból B-be megbízhatóan közlekedő autót akarok olcsó elektromos hajtással, nem szórakoztató központot. Vezetés közben az aktuális sebességen, a hátralévő hatótávon és néhány visszajelzésen (bekapcsoltam-e a lámpát) kívül nem akarok látni semmit, mert nem érdekel. Illetve fizikai gombokkal szeretném kezelni a klímát és - ha zenét hallgatnék - a hangerőt.
A tabletet úgyis csak lekapcsolnám, akkor pedig minek.

Emiatt pont tetszenek azok az alapmodellek, ahol nincs is felesleges tablet, hanem telefonról elérhető minden beallítás egy appon keresztül, ha évente 1-2x erre lenne igényem. Természetesen ilyen szegényember konfigurációban jellemzően nem választható digit klíma opció plusz pénzért sem, pedig azt már nem szívesen engedném el.

Bihus
Bihus
2025. szept. 29. 21:05

@Lugi az pont a digitális, vagyis inkább automata klíma. A manuálison csak egy tekerő van, és egy adott pozíció mindig más hőmérsékletű lesz, a külső hőmérséklettől függően.

martinair
martinair
2025. szept. 29. 8:41
#4

Biztos csak a modellváltás meg a bolygóállások az oka, ezt a helyi szakértőnk is tényszerűen kifejtette. Hiszen a világ legjobb autója és mindenki imádja…

Murdock92
Murdock92
2025. szept. 28. 19:23
#3

Szerencsére már inkább Ai robotikai vállalat lesz, talán nem megy így csődbe.

Murdock92
Murdock92
2025. szept. 29. 12:01

@BiroAndras Tesláról szóló cikk alatt az AI említése bosszantó? Akkor sokat fognak még bosszankodni. :D

axe
axe
2025. szept. 28. 17:29
#2

hát még ilyent... részvénylufi is majd kipukkan lesz sírás

jok386
jok386
2025. szept. 28. 16:37
#1

Rossz minőség, unalmas, drága, fizikai gombok hiánya. Végre ébredeznek az emberek.

BiroAndras
BiroAndras
2025. szept. 29. 22:44

@Szefmester
De nem kell levenned a szemed. Szinte minden vezetés közben kellő funkció elérhető a kormányról, vagy teljesen automata. A maradék meg hangvezérléssel.
A többi csillió funkció nem kell vezetés közben, ezért totál felesleges gombokat csinálni hozzájuk. El se férne annnyi gomb. Ezért van minden modern autóban érintőképernyő is.

Vissza az oldal tetejére
Továbbra sem képes a Tesla a korábbi tempót diktálni - iPon.hu