Toshiba lesz a PlayStation 3

A Toshiba két nappal ezelőtt jelentette be, hogy kihátrál a HD-DVD formátum mögül, mivel a szabvány a kevés támogató miatt gyakorlatilag úgy is halálra volt ítélve. Az akkori információk szerint a vállalat ezek után különböző területekre összpontosít majd, ezt jól példázza hogy a Toshiba és a Sony között egy üzleti tranzakció jött létre, amelynek keretein belül a Sony eladja a Nagasaki-ban található chip üzemét a Toshibának, majd ezek után a két gyártó szoros együttműködésben dolgozik tovább.

A Reuters szerint a gyár 835 millió dollár cserélt gazdát, ez az üzem lesz a két vállalat további együttműködésének kulcspontja. A két vállalat már korábban bejelentette egymással való együttműködési szándékát, amely az akkori tervek szerint idén április 1-től lép életbe. A megegyezés értelmében a Toshiba Cell processzorokat és RSX videó vezérlőket gyárt majd a Sony PlayStation 3-as konzoljához, de ezen kívül saját termékeihez is készít majd chipeket a gyárban.

Az információk szerint a gyártás alapjául 300mm-es szilícium ostyák szolgálnak majd, a Toshiba vezetése alatt a jelenlegi 65nm-es gyártási technológiáról 45nm-es csíkszélességre fog átállni az üzem. A Sony ezek után kizárólag a saját üzleti terveinek megvalósítására fókuszál, a chipgyártással járó problémákat és nehézségeket pedig a Toshiba vállára helyezi.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward