Shop menü

THE EXPANSE: A TELLTALE SERIES – LASSAN INDUL, AZTÁN LEHENGEREL

A Telltale egy nagy közönségkedvenccel tért vissza, Camina Drummer előtörténetében merülhetünk el.
Villányi Gergő
Villányi Gergő
The Expanse: A Telltale Series – Lassan indul, aztán lehengerel

Szerzői értékelés

Olvasói értékelés

Ahogy a sorozat főcím zenéje megszólal, mindenkit, aki látta a részeket, emlékek sorozata fogja megrohanni, az biztos. Az Expanse univerzum nagyon jól felépített, izgalmas és feszültségekkel teli világ, a szereplők pedig jól megírt figurák, akikből sokakra szívesen emlékszünk vissza.

Galéria megnyitása

A népszerű sorozatnak – sikere ellenére – meglehetősen viharos életútja volt. Könyvsorozatként indult, majd az Amazon felkarolta, csakhogy idő előtt le is állította. Hat évad után befejezték, az utolsó évad pedig mindössze 6 epizód után ért véget, sokakban pedig keserű szájízt hagyott, hogy pont akkor zárták le, amikor úgy igazán beindulhatott volna. Az új világokra, ismeretlen technológiákra és civilizációkra nyíló kapukon túli végtelen felfedezése. A protomolekula eredete, és az a kihalás-esemény, ami lassan felgöngyölve a hátterét adta, ezernyi kérdést tett fel és a válaszok valamelyik kapu mögött rejlettek.

Ki is lett volna alkalmasabb rá, mindezt felfedezni és kinyomozni, mint a Rocinante csapata, akik nemcsak összekovácsolódtak eddigre, de nagyon jó képességű ember ült minden poszton a hajó rendszereit tekintve is – minden adott volt, hogy új kalandokra indulhassanak. A valóság és a gazdasági érdekek azonban közbe szóltak, így most a Telltale játékában csöppenhetünk vissza a The Expanse univerzumába.

Galéria megnyitása

A Telltale története hasonlóan a hatalmas népszerűség és a hirtelen összeomlás meséje – játékaik új stílust, remek történeteket, népszerű hősök és sorozatok életébe való extra bepillantást és élményt adó játékok voltak. Sokan nem is hitték el, amikor a megszűnésükről kezdtek el pletykák keringeni. A feltámadás azonban úgy tűnik már nem csupán pletyka, hiszen az LCG Entertainment-es felvásárlás mellett a már meglevő címek, mint a The Wolf Among Us és a Batman náluk maradhatott, de a többinek, pl. a Game of Thrones, a Borderlands, a Guardians of the Galaxy, a Minecraft, és a Walking Dead játékoknak kérdéses volt a sorsa.

A 2019-es The Telltale Batman Shadows Edition utáni nagy csend után két nagyobb névvel indultak újra (remélhetőleg) hódító körútra, mégpedig a The Wolf Among Us második részének beharangozójával és az Expanse univerzumában játszódó előzménytörténettel.

Galéria megnyitása

A történet egyből belevág a lecsóba: mielőtt Camina Drummer (Cara Gee) a Tycho állomáson kötött ki, és miután megszökött Dawes (Stephan Frost) elől a Ceresre, Cox kapitány (Jeffrey Roark) másodparancsnoka volt az Artemis nevű Belter fosztogatóhajón. A cél az utolsó nagy dobás, az évszázad roncsának és lehetőségének az elhappolása, a nagy fogás, ami után persze mindenki dúsgazdagon vonulhat vissza – legalábbis Cox és Camina biztos, a megállapodásuk értelmében.

Az űrben, főként egy illegálisan fosztogató szerencsevadász hajón azonban a szabályok jobban hajlíthatóak, mint általában, a szereplők lojalitása, elhivatottsága, becsülete és adott szava pedig néha csak időlegesen ad bármire is biztosítékot. Az UNN Urshanabi roncsát megtalálni nem volt könnyű, ami azonban utána következik az egy összeesküvés és olyan frakciók közötti vihar előszele, ami könnyen a pusztulásba sodorhatja az egész legénységet – ha ők maguk nem oldják meg mindezt hamarabb saját maguknak.

Galéria megnyitása

A játék még mindig történet és felfedezés központú. A beszélgetések, a különféle interaktálható tárgyak, konzolok és egyebek mind hozzátesznek a történethez és lassan bontakozik ki a roncs átvizsgálásának története, vagy a legénység múltjának és jelenének az eseményei, következményei. következményekre pedig annál is inkább oda kell figyelnünk, mert a megszokottakhoz hasonlóan itt is lesznek komoly döntési helyzetek: nagyon nem mindegy, hogy börtönbe zárunk valakit, vagy kihajítjuk a világűrbe, ahogy az sem, hogy az ellátmány megmentése a prioritás számunkra, vagy legénységünk tagjának a beszorult lábát megmenteni. Ezek mellé még quick-time eventeket, vagyis – beállítástól függően – reflexeinket próbára tevő akciójeleneteket is kapunk, bár a beállításoknál ezt ki is kapcsolhatjuk. A súlytalanság állapotában való közlekedésen lehetne mit finomítani és néha a mozgás be-beakad egy kis időre, ami elég frusztráló tud lenni.

Galéria megnyitása

Összességében a The Expanse: A Telltale Series egy szokásos minőségben összerakot, remek Telltale játék, ami ott folytatja a stúdió hagyományait, ahol abbahagyta. A történet kissé lassan indul be, az első másfél rész inkább az ismerkedésről, a karakter rajzokról szól, de a háttérben már ott gyűlik a feszültség, a külső és a legénységen belüli dinamikák és történések eredményeként. Camina karaktere kiemelkedően jó és kimondottan jó választás volt őt megtenni főszereplőnek.

Az egyetlen gubanc azzal lehet, hogy akinek nem ismerősek a könyvek, vagy főként a sorozat, annak ez a játék nagyon beugrós és sok információval nem igazán fog tudni mit kezdeni – itt ajánlott a sorozatot is elkezdeni nézni, ami, ha megtetszik, remekül megágyaz a Telltale játékának. A rajongóknak azonban szinte kötelező darab, ha egy kis The Expanse kalandozásra és extra háttértörténetre vágynak.

Galéria megnyitása

Összefoglalás

Szerzői értékelés

Minden ízében Telltale játék, ahol a The Expanse/A térség világába ugorhatunk fejest
Remekül kiválasztott főszereplő és karakterek, sok felfedezni való, izgalmas történet…
…újoncoknak, vagy a sorozatot/könyveket nem ismerőknek viszont nagyon ismeretlen lehet az egész univerzum, a súlytalanságban mozgáson még lenne mit csiszolni.

Az értékeléshez kérlek jelentkezz be!

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére